Nagymamaként vállalta be a 3510 km-es túrát, és nem ő az egyetlen nő, aki az életét kockáztatva vágott neki az utazásnak
Közeleg a nyár, bizonyára már te is tervezgeted kisebb-nagyobb utazásaidat. Korábban azonban egy nőnek ez nem volt olyan egyszerű - és, főleg ha egyedül szeretne nekivágni, még ma sem biztonságos. Ismerj meg néhány nőt a múltból és a jelenből, akik félelmet nem ismerve és a hagyományokkal dacolva felkerekedtek!
Ezeket láttad már?
Az előkelő bécsi asszony, Ida Pfeiffer (1797–1858), mikor két fia családot alapított, úgy döntött, saját életét éli és utazni kezdett. 1842 és ‘58 között összesen 32 ezer km-t tett meg gyalog és 250 ezer km-t tengeren. Első útja a Szentföldre, Egyiptomba és Olaszországba vezetett, majd Skandináviát és Izlandot járta be. 1846 és ‘49, valamint 1855 és ‘58 közt világkörüli utat tett. A köztes években naplóit rendezte sajtó alá. Ezeket hét nyelvre fordítottak le és világsikert arattak.
Második világkörüli útján Indonéziában egy ideig a kannibál batak törzsnél élt, ő volt az első európai, aki visszatért és hírt adott a törzs életmódjáról. (A törzs ma is létezik, de már nem tartják az emberevés szokását.)
Kalandvágya ezután sem lankadt: utolsó útja Madagaszkárra vezetett, ahol a kegyetlenségéről hírhedt Ranavalona királynő bebörtönözte. Nagy nehezen végül innen is kiszabadult, ám röviddel ezután trópusi betegségben elhunyt.
A mongol nomádok közt
Sarah Marquis Svájcban született, abban az országban, ahol (annak ellenére, hogy egyes egyetemei Európában elsőként felvettek nőket is) a nők szavazati jogát csak 1971-ben (!) sikerült törvénybe iktatni. Konzervatív feleségszerepre nevelték, de neki ehhez semmi kedve nem volt, szabadságát a magányos természetjárásban találta meg. Túracipőt húzott és csak ment és ment – azóta eltelt közel harminc év, és a megtett kilométereit összeadva tulajdonképpen körbegyalogolta a Földet!
2010 és ‘13 közt például gyalog átszelte Ázsiát. Különösen Mongóliában került többször veszélybe, ahol nemcsak a mostoha időjárás és a vadállatok nehezítették az útját, de a helyi nomádok is sokszor félelemkeltőn viselkedtek. Az esetek egy részében kiderült, hogy csak egy helyi szokásról van szó (pl. ha egy helyi férfi leszáll a lováról és mellé vizel, azt jelzi, hogy az ő területén van), de néhányan azt feltételezték, hogy egy egyedülálló fehér nő (mi másért?) csakis a szex reményében kel útra ismeretlen tájakra.
Kínában a hatóságoknak nem tetszett a jelenléte, Laoszban elkapta a dengue lázat, majd fegyveres drogkereskedők fenyegették meg. Végül ép bőrrel úszta meg az összes rizikós helyzetet, és segítőkész emberekkel is találkozott.
2013-ban elnyerte az Év Kalandora európai díjat, és emlékeit (saját magára is utalva) Vad természet címmel írta meg. További kalandokra indult, következő célpontja az ausztrál dzsungel volt, ahol három hónapot töltött.
Motorral a Föld körül
Elspeth Beard már gyerekkora óta rajongott a motorokért, tizenhat éves korában vette első járgányát. Diákkorában először hazájában, majd Európában tett kisebb-nagyobb utakat.
1982-ben, építészmérnöki diplomájának kézhezvétele után indult világkörüli útjára, a kaland három évig tartott. Az első állomás (miután az óceánon átszállította a motort az Egyesült Királyságból) New York volt, ahonnan Kanadába, majd Mexikóba ment. Ismét az USA-ból átkelt Ausztráliába, ahol közel egy évet szakmájában dolgozott.
Thaiföld, India, Nepál, Pakisztán, Irán következett. Indiában majdnem ott ragadt, mert éppen az Indira Gandhi ellen elkövetett merénylet idején ért oda és egész Pandzsáb tartományt lezárták - távozási engedélyét maga hamisította.
Törökország, Görögország, Jugoszlávia érintésével végül Nyugat-Európán át visszatért Angliába. Motorját maga szerelte, javította, több balesete is volt, kétszer kórházba került, de teljesítette álmát. Hazatértekor a helyi sajtó közömbös maradt iránta, 2017-ben saját maga írt könyvet az útjáról. Jelenleg egy építészeti cég vezetője.
Sosem késő elkezdeni
Az 1887-ben született amerikai Emma Gatewoodnak nehéz élete volt. Tanulmányai véget értek az általános iskolával, egy gazdálkodó feleségeként gürcölt, családon belüli erőszakot is elszenvedett. Bántalmazó férje nagy tekintélyt szerzett a közösségben, és ebben az időben egyébként is nehéz volt elválni (elmegyógyintézetben kikötni viszont annál könnyebb volt, és a férj ezzel zsarolta), de végül több mint két évtized szenvedés után a polgármester segített neki.
Miután a legkisebb gyerekei is elérték a felnőttkort, és elhagyták a szülői házat, Emma hatvanhét éves (!) nagymamaként gondolt egyet és nekivágott az Appalache-ösvénynek. Ez Észak-Amerika leghosszabb gyalogosútja, 3510 km hosszú, két nemzeti parkot keresztez és tizennégy államon halad át. Ma évente körülbelül 3500 ember próbál meg végighaladni a teljes úton, de csak minden negyedikük jár sikerrel.
Először (ahogy bevonult a történelembe) „Gatewood nagymamának” sem sikerült: pár nap után eltévedt, eltört a szemüvege, elfogyott az élelme, és a túrázók, akik rátaláltak, meggyőzték, hogy forduljon vissza. A kudarc nem szegte kedvét és egy év múlva újra megpróbálta.
1955-ben, 146 nap gyaloglással teljesítette a túrát. Csak nagyon kevés felszerelést vitt magával, részben mert a National Geographic cikkei alapján az útvonalat a valóságosnál könnyebbnek hitte. Sátra sem volt, a szabad ég alatt aludt, az eső ellen csak egy zuhanyfüggönnyel védekezett. Az újságírók már útközben utolérték, útja végeztével pedig több televíziós műsorba is szerepelni hívták.
1957-ben még egyszer bejárta az útvonalat. 1959-ben a nem sokkal rövidebb (3200 km-es) Oregon ösvényen haladt végig három hónap alatt. 1964-ben (76 évesen) ő lett az első ember, aki háromszor teljesítette az Appalache-túrát.
Ezután kisebb túrákat vezetett, volt, hogy 2500 ember csatlakozott hozzá. Halála évében, 1973-ban, 85 évesen busszal járta be az USA összes államát.
Magyar úttörő a csúcson
Az első magyar hegymászónők közé tartozott Wesselényi Polixéna, aki 1801-ben született Erdélyben, és megfáradt házassága elől menekült az utazásba. Célpontnak Itáliát és Svájcot választotta, ráadásul tízéves lányát is magával vitte. Arisztokrata származása átsegítette a nehézségeken, de bátorsága így sem volt elhanyagolható.
Rendkívüli bátorsága már Itáliában megmutatkozott: „hallván, hogy [a Vezúv-túra] nem asszonyoknak való – mely mondás mindig felfegyverkeztet –, kívánságom akarattá vált…” Itáliában ismerkedett meg az angol Paget testvérekkel (válása után Johnnal házasságot kötött), együtt mentek Svájcba. Ott megmászták a 2300 méter magas Bon-Homme bércet: előtte magyar nő ilyen magasra még nem jutott. Élményei alapján 1842-ben megírta az első magyar női útirajzot. Ebben leszögezte: „előítélettel megküzdeni győzelemhez szokott erő kell”.
