Ötven felett láthatatlanná válsz. Fel vagy erre készülve?
A nők életkora tabu: ötven felett leírják őket, már senki sem beszél hozzájuk, nem reklámoznak nekik szóló termékeket. Már nem szerepelnek filmek vagy sorozatok főszereplőiként. Ráadásul a társadalom még rá is tesz erre egy lapáttal, mert míg az idős férfit tiszteletre méltónak tartják, az idős nő egyszerűen láthatatlanná válik.
Ezeket láttad már?
A fiatalság kultusza nemcsak a középkorú vagy idősebb nőket érinti, hanem a fiatalokat is nyomaszthatja, hiszen már a harmincas éveikben elkezdhetnek rettegni attól, hogy megjelennek az öregedés jelei, hogy telik-múlik az idő.
Téged leírt már a környezeted a korod miatt, vagy most még létezel?
Valamikor régen olvastam egy magazinban egy olyan tanácsot, miszerint ne azzal kössük össze az életünket, akitől ellágyul a térdünk, hanem azzal, aki mellett úgy érezzük: „vele szeretnék megöregedni”. „Na ne! – csattantam fel. „Én egyáltalán nem szeretnék megöregedni, sem egyedül, sem mással!”
Azóta persze sikerült egyet s mást belátnom. Nemcsak azt, hogy húszévesen a legkönnyebb a szépségkultusz ellen szónokolni, hanem azt is, hogy megöregedni a jobbik eset: azt jelenti, hogy megúsztam a baleseteket, nem váltam gyilkosság áldozatává és elkerült a végzetes betegség is, azaz, a biológiai lehetőségeken belül végigélhetem az életem. Ha vigyázok és egy kis szerencsém is van, akkor a szellemi képességeimnek is mindvégig birtokában maradok, és ez nem kis dolog. Elvileg.
A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a nőket sokszor már életük felén, vagy akár még hamarabb leírja a környezetük. Ezért aztán a harmincnak nem szokás örülni, a negyven sokaknak rettegett választóvonal, az ötven után „illik” láthatatlanságba vonulni, a hatvanat meg el sem merjük képzelni – a többiről nem is beszélve. A férfiakat sem teszi boldoggá az idő múlása, de nekik nem „kell” már harminc- vagy negyvenévesen kétségbeesni. Erre csak részben magyarázat a termékeny életszakasz nemenként eltérő hossza: tény, hogy egy negyven-, vagy akár ötvenéves férfi még nincs az apaságról lemaradva. Ugyanakkor a hasonló korú nők félresöprése sokszor csak kifogás, hiszen azok előtt is állnak alternatív lehetőségek a szülővé válásra, akik „későn” találkoztak.
A helyzeted finoman szólva is nehéz
A kettős mérce oka sokkal inkább az, hogy a társadalom a nők értékét egyedül a külsejükben, a férfiak által megítélt vonzóságukban látja, míg a sikeres férfiassághoz életkorhoz nem kötött (vagy akár az életkorral egyenesen növekvő!) értékek is társulnak (pl. szakértelem, státusz, vagyon stb.). A nők élnek tovább, de az ő „szavatosságuk” jóval hamarabb lejár.
A férfiak esetében azonban az idő múlásának jelei nem feltétlenül jelentik a szexuális vonzerő csökkenését: „egy tisztes őszes halánték a nők számára ajándék”. Az idősödő férfi tekintélyessé válik, az idősödő nő viszont „jobb” esetben láthatatlanná, rosszabb esetben élcelődés, gúnyolódás céltáblájává. Elég csak arra gondolni, hogy gyerekkorunkban az összes TV-kabaréjelenet a megöregedett, megunt feleségeket karikírozta.
A helyzet mára sem javult sokat: a Geena Davis Intézet kutatása szerint a legjobbra értékelt filmekben és televíziós sorozatokban 25 százalék alatt van az ötven év feletti karakterek aránya, és többségben ők is férfiak. Ráadásul az ötven év feletti karakterek nagyobb eséllyel gonoszok, mint hősök, a romantikus szál valószínűsége pedig esetükben fele vagy harmada a fiatalabb karakterekhez képest.
A magazinok az utóbbi években igyekeztek komolyan venni a sokszínűséget, így megjelent egy-egy idősebb nő a címlapokon. Legutóbb a holland Linda magazin még emelte is a tétet, és a hatvanéves modellt, Linda de Molt smink nélkül tette az első oldalra. De Mol azt nyilatkozta, hogy ő nem tartja magát olyan bátornak, mint az 53 éves Pamela Anderson, aki évek óta rendszeresen smink nélkül jelenik meg sajtónyilvános eseményeken – ugyanakkor öt társával együtt szeretné most megmutatni, hogy a natúr arc ugyanúgy rendben van, mint a sminkelt.
Legyél tökéletes, de ne látszódjon az erőlködés?
Csak egy a bökkenő: ezek a nők gyönyörűek, és smink nélkül sem hasonlítanak a velük egykorú (vagy akár náluk fiatalabb) hétköznapi nőkhöz. Egységes a bőrtónusuk, ráncaik csak finomak, szem alatti sötét árkok sehol, az állvonal megereszkedése is minimális – azaz, nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek miatt sok nő sminkeléshez, vagy drasztikusabb eljárásokhoz folyamodik.
Lehet, hogy vállalják a smink nélküli arcukat, de (nem vitatva a genetika és az életmód szerepét) valószínűleg hozzáférnek olyan luxustermékekhez, illetve költséges kozmetikai kezelésekhez, amelyeknek hála, elkerülik az öregedés látványos nyomait. Ezért, hiába bátrak a saját közegükhöz képest, fennáll az esély, hogy egy elérhetetlen ideál ellen küzdve akaratlanul felállítanak egy másikat. Ránéz a címlapra egy átlagos hatvanéves nő és elkeseredve kérdezi: „én miért nem így öregszem?” (De ezt már megszokhattuk a plus size trend idején is, melyet a zsírpárnákkal kizárólag a „megfelelő” testtájakon rendelkező, karcsú derekú, lapos hasú homokórák uraltak.)
Próbálja csak meg egy hétköznapi nő a természetes öregedést választani: vagy észre sem veszik, vagy megkapja, hogy „igénytelen”, „elengedte magát”. Noha a kozmetikaipar egy ideje férfiak számára is kínálja a szolgáltatásait, ők nem részesülnek ekkora megbélyegzésben, hanem igyekeznek mérsékelni az idő nyomait. Ha egy nő erre vetemedik, nem biztos, hogy jobban jár: akkor meg azt kérik számon rajta, hogy miért nem tud (jelentsen ez bármit) „méltósággal megöregedni”. A „helyes” középutat, ha létezik egyáltalán, nagyon nehéz megtalálni. Legyél tökéletes, de az ennek érdekében tett erőfeszítés ne legyen nyilvánvaló.
Mi a megoldás?
Susan Sontag amerikai író szerint a nők a rendszer cinkosaivá válnak és fenntartják másodrendűségüket, ha elkendőzik, illetve letagadják a korukat. Ehelyett szerinte „törekedhetnek arra, hogy bölcsek és ne csak csinosak, hogy hozzáértők és ne csak segítőkészek, hogy erősek és ne csak kecsesek legyenek”. Azaz, tekintsenek magukra teljes, értékes emberként, ne csak dekoratív tárgyként.
Olyan emberekkel vegyék körül magukat, akik a belső értékeiket is elismerik, akik az intellektusukra és az érzelemvilágukra is kíváncsiak – akkor talán az öregedés sem lesz olyan ijesztő. Sőt! Több idős ismerősöm számolt be arról, hogy az öregedés végül felszabadító lett számukra, mert már nem akartak mindenáron tetszeni, és így tudták igazán élvezni az életet: például fürdőruhában egy nagyot csobbanni a vízbe és nem törődni azzal, hogy hogy néznek ki és ki mit gondol.
A fialal(os)ság kényszeres üldözése viszont tévútra vihet. Ahogy Germán Vanda képregényrajzoló, vlogger, idősgondozó fogalmaz: „»Az ötven az új harminc« csak egy kapitalista illúzió, hogy az ember ötvenévesen ne belülre figyeljen, hanem a tárgyak szerzésére, a külcsínre és a megvásárolható, konzumerista esztétikára.”
A külsőségek és az anyagiak hajszolása folyamatos csalódást okoz, hiszen az öregedés egy folyamat, ami a „feljavított” arcot sem kíméli, azaz, nemigen létezik végleges megoldás a „problémára”. Az állandó aggodalom és frusztráció idő előtti befásuláshoz vezet, holott a szellemet és a játékos kedvet, ahogy gondozottjai is tanúsítják, életünk végéig frissen lehet és érdemes tartani - és ez a fontosabb.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”