Mérő Vera a gólyatábori botrányról: „Ami itt történt, az életveszélyes és nonszensz”
Tíz éve az egész országot megrázta a gólyatábori nemi erőszakként ismertté vált eset. Akkor az ügy felkavarta az állóvizet, és számtalan, kevésbé súlyos, ám annál általánosabb képet mutató eset került napvilágra. Megalázások, visszaélések, durva, szexuális jellegű játékok, kiszolgáltatottság, Legyek ura. Az idei „óvszerbotrány” és a nyomában (ismét) cunami-szerűen áradó történetek azt mutatják, hiába telt el egy évtized, nem történt változás.
Ezeket láttad már?
Ha ti is olyan régen olvastátok William Golding nagyhatású regényét, mint én: A legyek ura egy csapat brit fiúról szól, akik egy repülőgép-katasztrófa túlélőiként egy lakatlan szigeten ragadtak. A történet az ő, a csoportszervezés érdekében tett, tragédiákba torkolló kísérleteiket követi nyomon, és általában az emberi csoportok pszichológiai önszerveződésének kérdéseit boncolgatja.
Csapatszellem és függetlenség, racionális és érzelmi reakciók, morális és erkölcstelen viselkedés, és ezek feszültsége, olyan emberek között, akiknek mindezekre nincsenek érett válaszaik vagy támpontjaik, hiszen a nevelésük váratlanul félbeszakadt, a szocializációjukban így egymás fejletlen erkölcsi érzékére és tudására vannak utalva.
Az önszerveződő, sokszor diszfunkcionálissá váló csoportdinamikákat a regény 1954-es megjelenése óta számtalan kutatás és kísérlet vizsgálta, a leghíresebb a ‘71-es, Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérlet, amelynek során a részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották egy, az egyetem alagsorában berendezett “börtönben”. A kísérletet jóval a tervezett előtt, mindössze hat nap után félbe kellett szakítani, mert az alanyok veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.
Azóta számos kritika érte a kísérlet módszertanát és etikátlanságát, az utóbbi években pedig már a hitelessége is megdőlni látszik; meggyőző bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Zimbardo az életművét - és jelentős mértékben a közgondolkodást, de még a popkultúrát is - meghatározó kísérletet egyszerűen meghamisította. Az általa felvetett kérdések viszont nagyon is érvényesek maradtak.
Szükségszerűen káoszhoz és anarchiához vezet-e, ha nincsenek jól körvonalazott és mindenki által elfogadott szabályai a társas együttélésnek? Szükségszerűen diszfunkcionális lesz-e az a csoport, amely a szabályait ad hoc módon, nem demokratikus úton alakítja? Szükségszerű-e, hogy az izolált, alá- és fölérendeltekre osztott csoportokban megjelennek a visszaélések vagy akár kegyetlenkedések?
Soha nem lehet indokolt az óvszerhez való hozzáférés korlátozása
Ha az elmúlt tíz évben kipattant gólyatábori botrányokból, és a nyomukban tömegesen felszínre bukkanó történetekből indulunk ki, akkor azt találjuk, hogy ahol kontroll nélküli, aránytalan döntési szabadságot kapnak a szervezők a náluk alig néhány évvel fiatalabb leendő elsőéves társaik (!) felett, ott nulla a biztosíték arra, hogy mindenki ép bőrrel és lélekkel ússza meg a kalandot.
Az emberi agy átlagosan 30 (!) éves korig fejlődik, de 21 éves korig még a testmagasság is változhat. Egy 17-19 éves fiatal még távolról sem felnőtt, és bár a 18. születésnapjától mindenki szabadon ihat és a tetteiért felnőttként felel, nemhogy náluk, de a (BA-képzés esetén) 19-21 éves szervezők körét tekintve sem beszélhetünk érett felnőttekről. (Bár akkoriban az emberi agy fejlődéséről még nem tudtuk, milyen sokáig tart, mégis, valahol jól érezték az amerikai jogalkotók, hogy egy 18 éves szavazzon a jövőjéről, de például ne fogyasszon alkoholt.)
Az idei botrányról tömören csak annyit, hogy ami (a hírekkel szemben az érintett egyetem több karán) itt történt, az életveszélyes nonszensz. A felelős szexuális magatartást kriminalizálni súlyosan jogsértő, hiszen a személyiségi jogot és az egészséghez való alapjogot tiporja lábbal. Ez azért is horror, mert olyan országban élünk, ahol a bolti kiszolgálók körében félelmetesen elterjedt a tévhit, miszerint az óvszer szexuális segédeszköz (NEM az, hanem egészségügyi termék), amit nem lehet 18 éven alulinak árusítani.
A valóságban a boltos mindenkinek KÖTELES eladni az óvszert. SOHA nem lehet indokolt az óvszerhez való hozzáférés korlátozása, mert ennek KIZÁRÓLAG ártalmas hatása lehet. A fogamzásgátló- egészségmegőrző termékek hiánya nem a szexuális aktivitást csökkenti, hanem annak egészségügyi kockázatát növeli. Ezek józan ésszel könnyen belátható tények, nem is azért vagyunk most itt, hogy ezen agyaljunk.
Hanem azért, mert az, hogy hiába a sosem látott mértékű (többnyire sorozatokból ellesett) jogtudatosság a legfiatalabb generációk körében, az ilyen és ehhez hasonló jogsértésre a hallgatóknak ma is csak a töredéke ad jogtudatos választ (kéri ki magának vagy megy haza), a mi felelősségünk. A jogtudatos állampolgár nevelése egyszerre elméleti és gyakorlati feladat, amely kisgyerekkorban (ha úgy tetszik, az élettel) kezdődik, és az emberélet végéig tart.
Ha a közoktatás betölti ebbéli szerepét, az nemcsak a gólyatábori kortárs szemétkedést korlátozza, hanem az egyetlen, valóban hatékony eszközünk például a gyerekeket érő szexuális bántalmazás visszaszorítására. Annak a tudatosítása, hogy senki nem tehet veled olyat, ami árt neked, olyan alapvetés, amely nélkül az élet a teljes kiszolgáltatottság állapotában telik. Együttműködni fontos, és fontos a szabálykövető magatartás.
Mi is szívtunk, szívjanak ők is?
A hatalom, az autoritás azért kap különleges felhatalmazást, hogy mindenki nagyobb biztonságban legyen. Azonban ha a hatalom, az autoritás nem vagy kifejezetten rosszul teljesíti ezt a feladatát, ha visszaél a kapott (!) felhatalmazással, akkor szó szerint életet menthet a vele való szembefordulás. No, pontosan ezért életbevágó a jogtudatosságra nevelés: hogy a hatalommal élés és visszaélés között különbséget tudjunk tenni, és ne csupán felismerjük, ha mások ártanak nekünk, de merjük megvédeni is magunkat és másokat.
A beavató játékok, szertartások és rítusok szervilis embereket nevelnek, akik nem képesek érdekérvényesítésre, legyen szó saját vagy közérdekről. Ez minden elnyomó hatalom célja: olyan, beletörődő, a hatalmi szó előtt feltétel nélkül meghajló alárendeltek trenírozása, akikkel aztán nem lesz sok gond. Az ilyesfajta autoriter hatalom aztán újratermeli magát, a “mi is szívtunk, szívjanak ők is” - elv mentén.
Azt kéne észrevenni, hogy az ilyen ördögi körök logikusan lehetetlenné tesznek mindenfajta progressziót: nem lehet úgy fejlődni, hogy a mindenkori status quo fenntartása a legfontosabb cél. Minden gondos és szerető szülő azért kepeszt, hogy a gyerekének jobb, könnyebb legyen, mint neki volt. Hogy jobban érvényesüljön, hogy kiteljesedjen, hogy a tehetségének megfelelően, sőt, azon is túl fejlődjön.
Ha a cél a boldogabb nemzedékek felnevelése, akkor bizony el kell végeznünk a házi feladatot nekünk is. Fel kell lépnünk a jogsértések ellen, ki kell állnunk magunkért és egymásért, jogos elvárásokat kell támasztanunk és teljesíteni a tőlünk elvárható kötelességeket.
Mert ha nem járunk elöl jó példával, ugyan mitől érjük el azt az álmot, hogy a gyerekeinknek a miénknél boldogabb élete legyen?
