Külföldi nők meséltek, mit szeretnek annyira a magyar férfiakban
Gondolkodtál már azon, vajon mit gondolnak rólunk a hazánkban megforduló vagy már évek, évtizedek óta itt élő külföldiek? Vajon pozitív vagy inkább negatív kép él bennük rólunk? Milyennek tartanak minket a munkában, a magánéletben, és hogyan vélekednek a világhoz valló hozzáállásunkról? Na és kifejezetten a férfiakról? Megkérdeztük.
Ezeket láttad már?
Sosem felejtem el, amikor évekkel ezelőtt épp egy eseményre tartottam - szépen felöltözve. Megálltam egy turisták által kedvelt helyen, hogy válaszoljak egy éppen akkor érkező üzenetre, mire egy kedves külföldi nő megállított, és mosolyogva megkérdezte tőlem, magyar vagyok-e. Igennel válaszoltam, mire legnagyobb döbbenetemre megkaptam, hogy: De hát olyan jól nézek ki!
- mutatott a nadrágkosztümömre.
Egyszerre esett jól és találtam szörnyen megalázónak, hiszen ez a kijelentés valahol azt feltételezi, hogy az illető nem gondolja éppen jól öltözöttnek a magyarokat. Vagy egyszerűen jól mutatja a magyarokra jellemző érzékenységet és kiélezettséget, amiért aztán tényleg senki nem hibáztathat minket.
Tényleg olyan vonzóak vagyunk?
A magyar nők szépségére, a magyar konyha bátor fűszerhasználatára vagy épp a munkamorálunkra annál több pozitív megjegyzés érkezik - de vajon mi a helyzet a férfiakkal? Róluk mit gondolnak a külföldi nők? Jó partinak tartják őket, vagy inkább óvatosak velük kapcsolatban? Külföldi ismerősöket kérdeztem a témában: a végeredmény nem reprezentatív, de annál izgalmasabb!
Határozottak? De még mennyire
„Szeretek Magyarországra jönni, főleg Budapest nevezetességeit fedezem fel, amit aztán a Balatonon pihenek ki. Általában a barátnőimmel érkezem, akiknek vagy gyereke van, vagy már házasok, így nem azon van a fókusz, hogy pasizzunk... Nekem egyértelműen lejött, hogy egy magyar férfit ez egyáltalán nem érdekel, és ha tetszik nekik egy lány, akkor mindent megtesznek, hogy meg is szerezzék a kiszemeltjüket.
Őszintén? Ez a hozzáállás néha nekem túl sok és rámenős, mert a nem az nem, de olyan is volt már, hogy egy nagyon sekélyesnek ígérkező beszélgetésből lett egy borzasztóan romantikus nyári kapcsolatom. Egy biztos: a magyar férfiak tudják, mit akarnak!”(Alice, 29)
Meglepően érzékenyek
„A skandináv országokban élő férfiak nem éppen arról híresek, hogy elpityeregnék magukat egy romantikus filmen - nem úgy a magyarok. Van a nemzetközi baráti társaságunkban egy magyar srác, aki a külsejét illetően annyira férfias, hogy azt gondolnám, semmi nem képes meghatni.
Ehhez képest egyszer, amikor nagyon szűk körben filmeztünk - néhány por bor után - elsírta magát a Szerelmünk lapjain. Ami nyilván ikonikus, de egyetlen férfit sem láttam még korábban, akit ennyire megérintett volna.
Még tetszett is, hogy vállalja a könnyeit, ám később kiderült, hogy azt nem szívesen ismerné be a szélesebb baráti társaság előtt, sőt, még le is tagadta. Ez ugyancsak meglepett, de valahol elképesztően cukinak találom ezt a fajta érzékenységet és sebezhetőséget.” (Edith, 32)
Nagyon jók az ágyban
„A Szigeten ismertem meg egy srácot még két éve, nagyon édes volt. Együtt buliztunk, aztán - mivel nem akartuk kivárni a taxi sort - sétálni kezdtünk, ami egészen a lakásáig vezetett... Egy gyors és kielégítő szexre készültem, de valami egészen frenetikus dolgot kaptam helyette. Rengeteg előjátékot, játékosságot, figyelmet és beszélgetést, nevetést. Na meg reggelit, amit az anyukája bundástenyér receptje alapján készített nekem.” (Ingrid, 31)
A zöld szemű szörnyecsék
„Egy budapesti strandon ismerkedtem meg egyszer egy 4 fős fiútársasággal a barátnőimmel, és elég volt néhány beszólás a büfé előtt, máris egy banda lett belőlünk arra a napra. Nyilván gyorsan összeállt, ki kivel szimpatizál, én egy Tomi nevű sráccal barátkoztam elég intenzíven.
Vicces volt, okos, meglepően illemtudó - a barátaihoz képest mindenképpen -, viszont olyan szinten birtokló, hogy az számomra már ebben a laza strandos felállásban idegesítő volt.
Bár tény, hogy akkoriban nem volt szempont, hogy tartós kapcsolatom legyen, kifejezetten élveztem a szabadságot, de akkor is túlzásnak éreztem, hogy egy srác, akivel aznap ismerkedtem meg, gorillaként védi a területét, beleértve engem is.” (Nora, 35)
Felelősségteljesek és családcentrikusak
„10 éve kerültem Magyarországra. Fél évre érkeztem egy egyetemi program keretein belül, de minden megváltozott, amikor megismertem Márkot, aki azóta a férjem a két gyermekem édesapja.
Az Egyesült Államokban születtem, ahol a nagy távolságok miatt nem volt mindennapos, hogy találkozom a rokonaimmal vagy az egyetemi éveim alatt a szüleimmel, de Márk számára olyan fontos volt a család, amit én még sosem tapasztaltam korábban. És nem csak a szüleivel, hanem az unokatestvéreivel, a keresztszüleivel és a nagymamájával is rendszeresen tartotta a kapcsolatot - emlékszem, öt hónapja voltunk együtt, amikor büszkén bemutatott nekik.
Megtisztelő volt és nagyon jó érzés, ahogy pillanatok alatt és feltétel nélkül befogadott a családja. A magyar barátnőim szerint néha túl zavaró ez a fajta nagy családi összetartás, de nekem inkább megható, hogyan gondoskodnak egymásról, ha valakinek szüksége van valamire. Korábban féltem a gyerekvállalástól, de Márk családhoz való hozzáállása volt az, ami végül segített magamban lebontani ezeket a falakat. Ha tehetném, újra magyar férfihoz mennék feleségül.” (Victoria, 38)
