„Az apáknak is jólesik, ha néha megdicsérik őket” - így éli meg Király Viktor az apaságot
Június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük, mi viszont, ahogy az anyák esetében, úgy gondoljuk, egy nap nem elég ahhoz, hogy érdemi diskurzust kezdeményezzünk a szerepeikről és a kihívásaikról. Hiszünk az egyenlőségben, a saját eszközeinkkel szeretnénk elősegíteni azt, ezért indítottuk el az Apák hetét.
Ezeket láttad már?
Gianni Annoni és Simon Kornél beszélgetése után ezúttal Király Viktor csatlakozott Szél Dávid szakpszichológushoz, hogy megossza tapasztalatait és elveit az apaságról. Viktor őszintén beszélt a hagyományos családi szerepekről, saját kihívásairól, és az apaság örömeiről. Elmesélte, milyen szerencsésnek érzi magát édesapjával ellentétben, akinek, miután kiköltözött az Egyesült Állomokba, szinte minden idejét a család fenntartására kellett fordítania.
Viktor elmondása szerint kisfia jelenleg abban a korban van, amikor a gyerekek többsége kimondottan "anyás". Rugalmas nevelési elvei azonban segítik abban, hogy ezeket a helyzeteket a helyén kezelje. Szülői odafigyeléssel és kellő játékossággal, lazasággal igyekszik elérni azt, hogy igazi apa-fia dinamika alakuljon ki kettejük között. De hangsúlyozta a feleségével, Anitával tartott "kötelező" randi-esték fontosságát is. Úgy érzik, ezek elengedhetetlenek párkapcsolatuk egészséges működése érdekében, aminek következtében jobb szülők és jobb társai tudnak lenni egymásnak.