Patkányméreggel ölt embereket, majd nevetgélve mesélt róla - Ők a történelem legsötétebb női gyilkosai
A kriminológia történetében számos kegyetlen nő kálváriája húzódik meg, akiknek élete és rémtettei minden képzeletet felülmúlna.
Ezeket láttad már?
Gyilkos nagymama, méreggel ölő gondozó, csempészkirálynő, haláltábor szadistája, sorozatgyilkos ámokfutó… Nők, akiknek sorsa és öröksége az emberi psziché legsötétebb bugyraiba kalauzolnak bennünket.
A „Vihogó nagyi”, aki patkányméreggel és arzénnal ölt
Amikor magunk elé képzelünk egy sorozatgyilkost, általában nem egy jól szituált, nevetgélő, szépkorú nő képe ugrik be elsőként. A „Giggling Granny”, vagyis a „Vihogó nagyi” néven hírhedtté vált kegyetlen elkövető története azonban bizonyítja: az erőszakos bűntettek mögött olykor kedvesnek tűnő, hétköznapi emberek állnak.
Az 1905-ben született alabamai Nancy Hazel nem egy odaadó nagymama volt, hanem egy érzéketlen pszichopata, akit 1955-ben tartóztattak le férje halála miatt. Ezt követően további 4 ember meggyilkolását vallotta be, de egyes feltételezések szerint mintegy 12-vel végzett, akik mind a rokonai voltak. Az öléshez patkánymérget és arzént használt.
A tárgyalások alkalmával és később a börtönben is nevetgélve beszélt rémtetteiről, innen kapta becenevét. A reakcióját és a tetteit is gyermekkorában elszenvedett agysérülésével magyarázta. A bíró később értelmi fogyatékosnak nyilvánította, ezért nem ítélték halálra. 10 évet ült, majd leukémiában halt meg a börtönben, miközben életfogytiglani büntetését töltötte.
A halál angyala
Az 1910-as években nagyon senki sem csodálkozott azon, hogy Connecticut egyik idősek otthonának lakói sorra betegednek és halnak meg. Az már viszont kissé gyanús volt, hogy több tucatnyian hunytak el röviddel azután, hogy életbiztosításukban Amy Archer-Gilligant nevezeték meg kedvezményezettként. 1911 és 1916 között Archer-Gilligan gondozásában mintegy 48 ember halt meg, köztük a férje is.
Miután az egyik bentlakó nővér gyanút fogott, és elment egy helyi laphoz, nyomozás indult, és az ügy a rendőrséghez került. A hatóságok úgy találták, hogy mindegyik holttestben, amelyet a nyomozás során exhumáltak, arzén vagy sztrichnin nyomai voltak. Az üzletekben megerősítették, hogy Archer-Gilligan nagy mennyiségű vásárolt arzént, és a rendőrség azt is felfedezte, hogy jelentős összegű biztosítást kötött férje nevére.
A nőt letartóztatták, és vádat emeltek ellene öt ember, köztük második férje megmérgezése miatt. Bár sokkal több ember megölésével gyanúsították, ügyvédje meggyőzte az ügyészt, hogy csak egy gyilkossággal vádolja meg. Fellebbezett, beszámíthatatlannak titulálta magát, de bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Végül egy elmegyógyintézetbe szállították, ahol 1962-ben, 94 éves korában meghalt. Felkavaró története lett az ihletője lett az Arzén és régi csipke című darabnak (majd később a Frank Capra-filmnek).
A csempész vállalkozó, akinek az emberélet nem számított
Cheng Chui Ping, akit világszerte „Ping nővérként” vagy a „Kígyófejek anyjaként” ismernek (Kínában az embercsempészeket kígyófejnek hívják), könyörtelen vállalkozó volt, aki embercsempészetből élt az 1980-as évek New Yorkjában, amikor is kínaiakat csempészett be Amerikába hajókon.
Ebben az időben özönlöttek be a kínaiak az ország ezen területére egy jobb élet reményében, Ping pedig úgy döntött, hogy üzletet csinál belőle. Egyes becslések szerint mintegy 3000 embert csempészett az Egyesült Államokba, természetesen busás áron. A 1980-as években az effajta illegális átjárás ára tizennyolcezer dollár volt, a kilencvenes évek elejére ez az összeg harmincötezerre ugrott. Veszélyes és gyakran halálos kimenetelű utazás volt ez a betelepülők részéről, de Ping ezzel mit sem törődött, járulékos veszteségnek titulálta az ilyen eseteket.
Miután a hongkongi hatóságokkal együttműködve elfogták, 35 év börtönbüntetésre ítélték. A Kígyófejek anyja, aki egykor maga is illegális bevándorló volt, és akit a kínai negyedben hősként tiszteltek tetteiért, végül a börtönben halt meg hasnyálmirigyrákban 2014-ben.
Mary Bell, a gyerekgyilkos gyerek
Amikor a 10 éves Mary Bell megölte a hároméves Brian Brownt és a négyéves Martin Brownt az 1960-as évek végén Londonban, a világ sokkot kapott: hogyan lehetséges az, hogy egy ártatlan kislány ilyen szörnyűségeket kövessen el? Mary Bellt azzal vádolták, hogy megfojtotta a két fiút. Briannek továbbá különféle sebek voltak a testén, köztük részben hiányzó szőrcsomók, csonkítás jelei a nemiszerven, továbbá egy „M” betűt is karcoltak a comjába egy ollóval.
A növekvő számú bizonyítékok és lány barátnője, Norma tanúvallomása alapján az ügy körüli kérdésekre válaszok érkeztek, így a kis Maryt gyilkosság vádjával bíróság elé állították. A bírósági pszichiáterek meggyőzték az esküdtszéket, hogy a kisgyermekként többszörösen bántalmazott Bell pszichopátiáját figyelembe véve nem tehető felelőssé tetteiért.
Bellt aztán emberölésért ítélték el és felnőtt börtönbe került. Megszökött, de hamar elkapták, majd tizenkét évvel később kiengedték jó magaviselet miatt. Névtelenséget kapott, de egyszer kiderült a valós személyazonossága és lakcíme, ezután újra anonimitásba burkolózva elvonulhatott a világ elől – erre engedélyt kapott a hatóságoktól.
Lánya és unokája született, életéről és tetteiről könyvek is íródtak (A Gitta Sereny: The Case of Mary Bell, a szintén általa jegyzett Cries Unheard: Why Children Kill, The Case of Mary Bell, továbbáCaron Ann Davis műve, a Children Who Kill: Profiles of Pre-teen and Teenager Killers).
Az első amerikai női sorozatgyilkos
Aileen Wuornost az Egyesült Államok első sorozatgyilkosaként tartják számon. A nőnek rettenetes gyermek- és tinédzserkora volt: sorozatos szexuális abúzus elszenvedője volt, többek között nagyapja és a család barátja részéről (aki teherbe is ejtette), testvérével vérfertőző viszonyba került. Az 1980-as években rendre meggyűlt a baja a törvénnyel: fegyveres rablásban, autólopásban és különféle rendbontásokban vett részt, illetve prostitúcióra kényszerült.
Wuornos 1989 és 1990 között hat férfit (talán hetet) lőtt le Florida államban. Azt vallotta, hogy önvédelemből ölte meg áldozatait, amikor a férfiak erőszakosan léptek fel vele szemben. Végül utolérte a törvény: tenyérnyomát azonosították egyik áldozata autójában. Továbbá Tyra Moore-t (akivel egy melegbárban ismerkedett meg, és akivel végül szerelembe estek), a hatóságok rávették, hogy csikarjon ki egy vallomást Wuornos-ból. Végül egy rögzített telefonbeszélgetés alkalmával bevallotta a nőnek tetteit. Miután letartóztatták, egy évvel később hatszoros halálbüntetést kapott. 2002-ben injekcióval végezték ki.
A rém című filmben Charlize Theron Oscar-díjas alakításában megörökített Aileen Wuornos ellentmondásos figura volt – hányattatott sorsa, noha nem menti fel tetteinek súlya alól, némiképp magyarázatot ad pszichopátiájára.
A szadista, aki foglyai bőréből készített használati tárgyakat
Ilse Kochot, aki a buchenwaldi koncentrációs tábor parancsnokának, Karl Koch felesége volt, a „Buchenwaldi boszorkány” néven illették rendkívüli szadizmusa miatt a második világháború idején.
Ilse Koch szabadkezet kapott a táborban, azt csinálhatott a fogvatartottakkal, amit csak akart. Lóháton ülve ostorozta és szexre kényszerítette őket, és ami a legborzasztóbb, lámpabúrákat, könyvborítókat és kesztyűket készíttetett a tetovált foglyok bőréből. A History.com szerint egy német fogvatartott a nürnbergi háborús perek alatt a következő vallomást tette:
„Minden tetoválással rendelkező rabnak jelentkeznie kellett a rendelőben... A foglyok megvizsgálása után a legjobb és legművészibb tetoválással rendelkezőket megölték injekcióval. A holttesteket ezután átadták a kórbonctani osztálynak, ahol a kívánt tetovált bőrdarabokat leválasztották a testekről és tovább dolgozták azokat."
Ám a háború végén Koch-ot elérte a sorsa, mivel háborús bűnösként perbe fogták. Az amerikaiak azonban a hidegháború kitörése során politikai okokból elengedték. Ennek ellenére még aznap letartóztatták a nyugatnémet hatóságok, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Koch 1967-ben öngyilkos lett, felakasztotta magát a börtönben.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”