„Gyereket akart és házasságot, majd elnézést kért, hogy ez neki sok” - Ki az a jövőhazudó, és miről ismerheted fel?
Fantasztikus vagy, te vagy az igazi, rád vártam, mi egymást kerestük mindig, feleségül akarlak venni, gyereket szeretnék, utazzunk el egy messzi országba vagy csak az első tengerig, ugye eljössz velem ősszel a barátaim esküvőjére, már a szüleimnek is mondtam, hogy készülhetnek az unokára! Túl elfoglalt vagy, én vagyok túl elfoglalt, nem látom, hogyan hangoljuk össze az időbeosztásunkat, neked túl fontos a karrier, nekem nincs elég időm egy kapcsolatra, túl kicsi gyereked van, nincs gyereked és én nem állok készen rá, nem akarlak feltartani, fantasztikus vagy, de bocs, mégsem.
Ezeket láttad már?
K. sírva veszi fel a telefont, nem csodálom az „ennyi volt a lila köd” üzenete után, és hát a bátor férfi neki írt - és nekem átküldött - sorai is legalább annyira indokolták a könnyeket, mint egy röhögőgörcsöt, noha józan szemmel a gyorsan visszavonulót fújó lovag magyarázkodása egy jópofa hányingerhez is kevés. Igen, K. belefutott egy klasszikus “jövőhazudóba”, aki az első találkozás után szerelmes lett, a másodikra a közös jövőről szőtt, grandiózus tervekkel, káprázatos virágcsokorral érkezett, majd a születésnapja előtti napon egy tömör lózung gyűjteménnyel ejtette K.-t.
De kik azok a jövőhazudók?
Nem K.-é az egyetlen ilyen történet a környezetemben, nem egyedi a nagy szerelmet kereső, érett korú férfi, aki minden ok vagy előjel nélkül váratlanul összecsinálja magát a kapcsolattal járó felelősségtől, amelybe amúgy óriási elánnal vetette bele magát. Az is jellemző, hogy a hátraarc pontosan akkor történik, amikor a nagy szavakkal és gesztusokkal szemben eleinte - tapasztalatból - óvatos másik fél leereszti az alabárdot. Na de mi történik ilyenkor valójában? Szakszóval: future faking.
Az általam megismert történetekben közös, hogy a szereplőik erős, sikeres nők, akik a társ alatt partnert értenek, akik nem valakin keresztül szeretnék megélni az életet, hanem valaki mellett. Olyan nők, akik vágynak egy kiegyensúlyozott, örömteli kapcsolatra, de önmagukban sem elveszettek, sőt. Teljes, boldog életet élnek, és emiatt tartanak ott, hogy ezt az életet egy minőségi, egyenrangú kapcsolódásban megosztanák valakivel, akivel magától értetődik, hogy támogatják és megtartják, nem gúzsba kötik egymást.
És ez az ajánlat első blikkre végtelenül vonzó lehet bárkinek, ám ez a vonzás önmagában kevés a beleálláshoz. Mert lehet a másik bármilyen hívogató és csillogó annak, aki nem képes - vagy nem akar - felnőni a feladathoz, amit egy felnőtt kapcsolat jelent.
Mit jelent ma szinglinek lenni, és mennyiben múlik ez a saját döntésünkön?
A jövőhazudó (future faker) gyakran maga is elhiszi a nagy érzéseit, hogy komolyan gondolja a messze mutató terveket – egy ideig. Pontosan addig, amíg csak nagy szavakról beszélünk, széles gesztusokról, látványpolitikáról, nem valódi elköteleződésről. És amikor szembesülnek azzal, hogy valódi felelősségvállalás nélkül le fognak bukni, inkább gyorsan felveszik a nyúlcipőt, és írnak egy maszatoló üzenetet arról, hogy hirtelen rájöttek, mivel jár egy igazi, elkötelezett kapcsolat.
A jövőhazudás alapvetően egy nagyobb léptékű szerelmi bombázás (love bombing). A - szakemberek szerint jellemzően nárcisztikus - jövőhazudók a csillagokat ígérve kapcsolatba csábíthatnak, de a “ha túl szép, hogy igaz legyen, valószínűleg nem is az” mondás itt is igaz. A jövőhazudás a manipulációról szól, hogy a jelenben megkapjanak valamit. Amikor ígérgetnek, közös jövőről fantáziálnak, valójában nem a jövőre gondolnak, hanem a rövid távú céljaikra, például, hogy a kiszemeltjük beléjük szeressen, akarja őket.
Szerencsére vannak módok arra, hogy észrevegyük a vörös zászlókat, és elkerüljük a nárcisztikust. Azonban nem véletlen, hogy a témából nagyon felkészülten is bele lehet esni a csapdájukba. Ugyanis az ember sokszor nemcsak szeretné elhinni, hogy amit lát, az igaz, hanem a látszat tényleg hihetőnek tűnik. Hogy ez az a bizonyos ezerből egy, ami tényleg olyan szép és igaz is.
A témát kutató szakemberek szerint egy igazi jövőhazudónak nem áll szándékában teljesíteni a nagy ígéreteket, de fontos neki, hogy a másik elhiggye, hogy teljesíteni fogja azokat. A nárcisztikus hamis jövőképet fest, hogy a komoly energiabefektetés, az intenzív érdeklődés és a mély érzelmi kapcsolódás illúzióját keltve belemanipulálja a másikat a kapcsolatba, ami javarészt nem létezik, csak kábítás és mese. Mégsem esik le, mi a helyzet, amíg nem kezdődik el a köddé válás (ghosting) szakasza, aminek általában nincs sok előjele, és hirtelen, váratlanul történik.
De hogy tudják ilyen jól leplezni, hogy amit ígérnek, nem a valós szándékaikat tükrözi? Könnyedén. Amiben ugyanis az ilyen ember nagyon erős, az a tükrözés (mirroring). Magyarul, jó szenzoraik vannak arra, hogy mire vágyik a másik, mit szeretne látni és hallani, ők pedig pontosan azt mutatják, ami a kiszemeltjük legmélyebb vágyainak látszólagos (álomszerű) beteljesülése.
Hiszünk bennük, mert sebezhetővé tesznek
Azért különösen nehéz nem elhinni jövőhazudó vetítését, mert olyan fantáziát teremt, amely tükrözi szívből jövő szükségleteinket és vágyainkat. Ez pedig sebezhetővé és kiszolgáltatottá tesz, a nárcisztikusnak pedig megkönnyíti, hogy kihasználjon, mivel aki bekerül a hálóba, az abban a hitben halad előre, hogy mély, őszinte kapcsolódást él meg. És hiába tart az ilyen megtévesztés többnyire csak néhány hétig vagy hónapig, a gyorsan kialakuló kötődés valódi, és a veszteség is az. Főleg annál, aki képes és akar is kötődni. És pont azért, mert rövid idő alatt megy váratlanul mélyre, a veszteség okozta fájdalom és gyász aránytalanul sokáig elhúzódhat.
Egy egészséges lefolyású kapcsolat végének feldolgozása ritkán tart tovább, mint maga a viszony. Azonban a becsapottság érzése, az értelmes vagy értelmezhető magyarázat hiánya jócskán megnyújthatja a folyamatot. És mert amíg tartott, addig tényleg varázslatos és csodás volt, és a nárcisztikus jövőhazudó mellett fantasztikusnak, a legcsodálatosabb, legjobb és legérdekesebb embernek érzi magát, aki kapcsolatba bonyolódik vele a megvonási tünetek, a vágyakozás a másik, illetve a másik által kiváltott érzések és érzet után pusztító tud lenni.
Mint fent jeleztem, a jövőhazudás a szakértők szerint a nárcizmushoz kapcsolódik. És a nárcisztikusok általában az elutasítás vagy elhagyás megelőzésére szolgáló taktikaként használják, figyelmen kívül hagyva a fájdalmat, amit a későbbiekben okoznak, amikor menetrendszerűen (hiszen ez rendszerint egy mintázat, séma náluk, nem egyszeri ügy) menekülőre fogják.
Lényegében az történik ilyenkor, hogy a bizonytalanság egyfajta érzéketlenséggel, empátiahiánnyal vagy a másik érzéseinek negligálásával párosul. Az már esetenként változhat, hogy ez azért van, mert jobban félnek attól, hogy kiderül, nem elegek, sőt, akár nagyon is kevesek a másikhoz, mint amennyire a kapcsolatot akarják vagy esetleg azért, mert tényleg nem érdekli őket, mit okoznak.
Amikor együtt vagytok, de mégsem - Honnan ismered fel, hogy kapcsolat helyett situationshipben vagy?
Egyvalami azonban szinte biztosan várható: nem fognak felelősséget vállalni az okozott fájdalomért, sőt, a legvalószínűbb, hogy hátra sem néznek. Mint egy igazi cserbenhagyásos gázoló. Annak pedig, akit így az út szélén hagynak, sokszor jobban fáj az elszenvedett sérüléseknél az, hogy annyit sem ért a gázolónak, hogy fékezzen, netán megálljon egy pillanatra megnézni, mekkora kárt tett bennük.
Bár a nárcizmus oka ismeretlen, a kutatások kimutatták, hogy a korai kötődést meghatározó élettapasztalatok, mint például a bántalmazás, elhanyagolás, a túlzott - vagy éppen teljesen elmaradó - dicséret, az érzelmileg elérhetetlen szülő, a családon belüli őszintétlenség és az ezekből eredő trauma, de még a genetika és a szociokulturális hatások is összefügghetnek az ilyen típusú viselkedéssel vagy személyiségzavarral. Abban viszonylag széles szakmai konszenzus van, hogy a viselkedés oka valamilyen kötődési zavar, például a bizalmatlan, az elutasító vagy az elkerülő kötődési stílus.
Tudják egyáltalán a nárcisztikusok, hogy jővőhazudók?
Egyes nárcisztikusok tudják, mások pedig nem. Nehéz megmondani, hogy valaki szándékosan teszi-e ezt a másikkal. A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő személy nem ismeri fel problémás viselkedését: még ha rá is mutat valaki, nagy valószínűséggel nem fog hinni az illetőnek, és inkább elkerüli, hogy akár szakmai segítséget kapjon.
Ezért aztán sokszor ragaszkodik utólag is ahhoz, hogy ő nagyon is komolyan gondolta az összes csillagot az égről, csak aztán történt valami. Rájött valamire vagy a másik tett valamit. Még azt is előbb vallaná be, hogy megijedt, mint azt, hogy - ha nem is teljesen tudatosan - kezdettől hazudott vagy hitegetett.
Honnan tudjuk, mivel állunk szemben?
Mindig fontos figyelembe venni a kontextust és a szándékot: például nem minden megszegett ígéret hazugság. A túlígéret általában olyan belső küzdelmet jelent, mint a vágyálom - amihez az álmodó kevés vagy kevésnek érzi magát -, a téves helyzetértékelés, a konfliktuskerülés vagy a változó körülmények. Nem ritka, hogy a jövőhazudó tényleg a legmélyebben elhiszi, hogy őszinte, valóban érzi, amiről azt állítja, hogy érzi, aztán…
Lehet, hogy megtörik a varázs, de az is lehet, hogy elviselhetetlenül túlcsordulnak az érzelmek, a lényeg, hogy úgy érzi, menekülnie kell. Önmagukban a többszörösen megszegett ígéretek azonban - bár hatással lesznek a kapcsolatra -, nem feltétlenül jelzik az empátia hiányát vagy a szándékos megtévesztést, áltatást, ami a jövőhazudás elengedhetetlen eleme.
Hogyan kezeljük, ha közös jövőt hazudnak nekünk?
Amikor hazudtak nekünk, a legtöbbször először magunkban keressük a hibát. Kezdjük azzal, hogy valamit biztosan elrontottunk, majd folytatjuk azzal, hogy azért ostorozzuk magunkat, mert annyira bíztunk a másikban, aztán megérkezik a szégyenérzet is, mert kihasználtak bennünket.
A legszomorúbb és egyben ironikus ebben az, hogy a jövőhazudás hatással lehet nemcsak az elszenvedője, hanem az elkövetőjének önbecsülésére is. Hiszen miután elfutott, már soha nem tudja meg, hogy ha beleáll, sikerül-e felépíteni és fenntartani a kapcsolatot vagy sem. És bizony, az is kiderülhet - akár évek múltán -, hogy pont a harmonikus, gyógyító kapcsolatot hagyták ki.
(A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az ilyen személyiség képes lesz egy sikeres kapcsolat kialakítására, az csak komoly, önmagán végzett, általában szakmai segítséggel megtámogatott munka révén lehetséges, és csak ritkán sikerül azzal az emberrel, akit korábban már megvezetett, persze kizárni még ezt sem lehet.) És mert a nárcisztikus csak ritkán szociopata is egyben, érezhet bűntudatot. Nem csak végtelen magányt és meg nem értettséget, szerethetetlenséget, ami általában az alapműködése.
A legfontosabb tehát, hogy lássuk, alapvetően nem miattunk történtek úgy a dolgok, ahogy, és a nárcisztikus személy kötődési zavarai sem velünk kezdődtek. Fontos szem előtt tartani, hogy akinek nincs személyiségzavara, egyszerűen csak nagyon lelkes a találkozás miatt - ilyen is van ám, épp ezért veszélyes ügyek ezek -, az könnyen elfogadja, ha visszajelzünk neki, hogy számunkra túl gyorsan történnek a dolgok, nagyobb fokozatosságra van szükségünk.
Ugyanis egy érett, fejlett empátiával rendelkező ember megérti, hogy a viharos érzelmek, a lerohanás nemcsak ijesztő lehet, hanem kockázatos is, mindkét félre nézve. Hiszen amíg nem ismerjük egymást, csupán megérzéseink lehetnek, a többi projekció. Amikor pedig az érzésből remény lesz, ott kezdődik a felelősség. És aki ezzel tisztában van, nem ébreszt hamis vagy alaptalan reményeket. Ez nagyrészt önismeret kérdése. Az pedig fejleszthető.
