„Legalább most legyél végre TE az első!” - Miért feminista ügy a karácsony? Mert az érzelmi munka a nőket terheli
Évekkel ezelőtt történt, hogy karácsony előtt pár nappal kórházba kerültem. Egyik, középkorú szobatársam - aki ráadásul elég komoly betegséggel feküdt bent - újra meg újra amiatt kesergett a többieknek, hogy most mi lesz, nem tud kitakarítani, meg sütni-főzni a családjának.
Ezeket láttad már?
Nem szóltam bele a társalgásba, pedig legszívesebben így kiáltottam volna fel: Basszus! Tényleg ez most a legnagyobb bajod? Legalább most legyél végre TE az első! Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj! A családodnak is ez kell, hogy legyen a legfontosabb!
Ő nem így fogta fel - gyötrő fájdalmai közepette is amiatt szomorkodott, hogy az ünnepkor nem tud megfelelni elvárt női szerepeknek. Végül hazaengedték - azt már nem tudtam meg, hogy az előírt kímélet, ágynyugalom megvalósult-e (és a család mennyiben volt ebben partner), de rosszat sejtettem.
A KSH honlapján található 2016-os Eurostat adatok szerint Magyarországon a nők 56, míg a férfiaknak csak 14 (!) százaléka végez napi szinten házimunkát. Az EU-s átlag 79, illetve 34 százalék - a magyar nők körében kapott alacsony szám valószínűleg a házimunka eltérő értelmezésének tudható be.
A férfiak alacsonyabb részvétele viszont vitathatatlan. Ez csak részben magyarázható munkaerőpiaci sajátosságokkal (ti. a férfi munkavállalóról azt feltételezik, hogy nincsenek gondoskodási kötelezettségei, és ennek megfelelően terhelik). Nyilvánvaló a nemi szocializáció szerepe is, az ebből következő aránytalanságok pedig a karácsony közeledtével még inkább láthatóvá válnak.
Az érzelmi munka és az ő nem is olyan láthatatlan terhei
Bevásárolni. Megpucolni a halat. Megsütni a beiglit. Csillivillire suvickolni a lakást. Megvenni, hazahozni, a tartóba faragni és feldíszíteni a fenyőfát. Kiválasztani, hazahozni és becsomagolni az ajándékokat. Szépen megteríteni az asztalt. Fogadni és kiszolgálni a vendégeket. Eltakarítani a romokat.
Végeláthatatlan az ünnep körüli teendők listája - és ez még csak a fizikai rész. Kitalálni, hogy ki minek örülne, eldönteni, hogy kiket hívjunk meg, észben tartani, hogy kinek milyen ételallergiái, illetve speciális étkezési igényei vannak, megakadályozni, illetve elsimítani az esetleges családi konfliktusokat. Az ezekhez hasonló mentális terheket Arlie Hochschild amerikai szociológus 1982-ben írt könyvében „érzelmi munkának” nevezte el. Eredetileg az otthonon kívüli munkára vonatkoztatta, például arra, hogy a felszolgálónak kedvesnek kell lennie a vendéggel, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenség a privát szférában is bőven megtalálható.
Az érzelmi munka a láthatatlan munka más formáinál azért alattomosabb, mert a lehető legészrevétlenebb. A takarítás, a mosás vagy a gyerekgondozás, még ha nem is számítják bele a GDP-be, legalább - noha természetesnek vett, de - kézzelfogható eredményeket von maga után. Ha más nem is tűnik fel, a hiánya mindenképp.
A nő neve csend - de oké ez?
Az érzelmi munka létezését viszont még kivételes pillanatokban is alig tudatosítja olyasvalaki, aki nem hallott a fogalomról. Pedig, gondoljunk csak bele, még ha a családtagok jó fejek és a gyakorlatban segítenek (sic!) is, a feladatok észbentartása és kiosztása, azaz a menedzsment leggyakrabban továbbra is a nőkre hárul. Karácsonykor pedig különösen nagy a nyomás, hogy mindenki fizikai és érzelmi szükségletei teljesüljenek és békés, meghitt, szeretetteljes légkör uralkodjon. Ez azt eredményezi, hogy a nők a saját (fizikai és érzelmi) szükségleteiket háttérbe szorítják, és végül nyúzottan, karikás szemmel mosolyognak a családi fotókon.
Karácsonykor ráadásul a láthatatlan munka is láthatóvá válik. A privát és a nyilvános szféra határai elmosódnak, az otthon ajtaja kitárul, és, még egy feminista nő is tisztában van vele (ha igazságosnak nem is tartja), hogy a nem elég tiszta, nem elég rendezett, „igénytelen” lakásért őt fogják a rokonok megszólni, nem a férjét. Ilyenkor még a házimunkát egyenlően megosztó párok esetében is gyakran nagyobb nyomást éreznek a nők, hogy kicsinosítsák otthonukat, és szalonképes állapotban prezentálják azt az árgus szemű vendégeknek.
Az azonos nemű pároknak ebből a szempontból valamivel könnyebb a dolguk, esetükben nincs követendő patriarchális forgatókönyv, így megoszlik a felelősség. A heteroszexuális nők többsége viszont ilyenkor nem tud megszabadulni a mélyen beleivódott elvárástól, hogy muszáj makulátlan otthont felmutatnia – sőt, még az egyedülálló nők sem teljesen védtelenek ezzel szemben.
Valószínűleg ezzel áll összefüggésben az a 2019-es brit kutatási eredmény, mely szerint a nők több mint fele előre stresszel a karácsony miatt (míg a férfiaknak csak valamivel több, mint harmada). Nemcsak a feladatoktól tartanak: az ünnepek alatti összezártság előtérbe hozhatja a családi feszültségeket, az anyagi gondokat, a párkapcsolati problémákat, illetve felerősítheti a családon belüli erőszakot.
...Jó, már hallom is az ellenvetést: ne legyek ilyen ünneprontó. Elvégre az emberek nagyobb része örömmel várja a karácsonyt, a szeretteivel töltött időt, és kedveli az ahhoz kapcsolódó hagyományokat. Ezzel én is így vagyok. A fenyőillat és a beiglisütés szeretete azonban nem zárja ki, hogy a munkamegosztás egyenlőtlenségeire is rámutassunk, és a szokásos szerepeket újragondoljuk. Sőt: így lesz a készülődés közös, és a karácsony igazán boldog.
