Ha így készíted a zabkását, fogyhatsz vele
Szeretnél minden reggel egy finom, tápláló reggelit enni, de közben az alakodra is vigyáznál, esetleg szívesen megválnál néhány kilótól? Ilyen helyzetben sokan döntenek úgy, hogy zabkását esznek reggelire, hiszen gyorsan elkészíthető, és alapvetően nagyon egészséges. Viszont az egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan mi kerül bele.
Ezeket láttad már?
A zabkását évszázadok óta rengetegen fogyasztják szívesen reggelire. Ennek titka pedig nemcsak az, hogy ízletes és hamar összedobhatjuk még egy rohanós reggelen is, hanem hogy sokféleképpen támogathatja a szervezetünket, sőt, akár még a fogyáshoz is hozzájárulhat. Ehhez viszont különösen jól meg kell fontolnunk, hogyan készítjük el, ugyanis sajnos nem minden esetben olyan tudatos választás, mint azt elsőre hinnénk.
Ezért érdemes fogyasztani
A zabkása alapvetően egy egészséges ételnek mondható, köszönhetően legfőbb összetevőjének, a zabnak, mely gazdag fehérjékben, rostokban, valamint sok vitamint éa ásványi anyagot tartalmaz. B1-vitamint és magnéziumot is megtalálható benne, amelyek támogatják a megfelelő izomműködést, és elősegítik a regenerációt is. Na de hogy miként is segíthet a fogyásban?
Így támogat, ha fogyni szeretnél
Ha fogyni szeretnél, abszolút jó választás lehet reggelire zabkását enned. Ennek pedig több oka is van. Annak köszönhetően például, hogy tele van rosttal, főleg oldható rosttal, képes lelassítani az emésztést, és hosszabb ideig jóllakottságérzetet biztosít a szervezetünk számára. Ez egyúttal azt jelenti, hogy már egy kisebb adaggal is beérhetjük belőle, és csökken a csábítás, hogy túlegyük magunkat, bármennyire is finom tud lenni.
Tekintve, hogy a zab lassan emésztődik, a szervezetünkbe bevitt glükóz (szőlőcukor) fokozatosan szabadul fel a véráramban. Ez megakadályozza a vércukorszintünk hirtelen emelkedését és leesését, ami ahhoz vezethetne, hogy jelentősen csökken az energiaszintünk, és nagyobb valószínűséggel vágyakoznánk különféle egészségtelen ételek után.
Végül, de nem utolsó sorban pedig a zab emésztése valamivel több energiát igényel, mint sok más ételé. Így némileg felpörgetheti az anyagcserénket, és segíthet, hogy néhány plusz kalóriát égessünk el a nap folyamán. Mindezen előnyök élvezéséhez azonban érdemes figyelnünk arra, hogy miként készítjük el, beleértve azt is, hogy milyen feltétekkel gazdagítjuk.
Finom, tápláló reggeli lehet
Bár a zabkása önmagában is egy egészséges választás, ahhoz, hogy a lehető legjobban támogassa a fogyási céljaidat, kulcsfontosságú, hogy pontosan hogyan áll össze a tányérod. Általában jó alapot adhat körülbelül fél csésze száraz, hengerelt vagy acélvágott zab (minél kevésbé feldolgozott a zab, annál egészségesebb lehet a végeredmény). A következő lépés, hogy folyadékot adj hozzá, ami lehet például tehéntej, növényi italok vagy szimplán víz is.
Ami a tehéntejet illeti, sokan vitatják, hogy érdemes-e egyáltalán bárkinek fogyasztani, de annyi biztos, hogy ha azt tapasztalod, hogy nem esik jól, akkor jobb helyette egy másik opciót választanod. De még ha maradsz is a tehéntejnél, fontos, hogy ne az ízesített, cukrozott verziók közül válogass, illetve ugyanez igaz a növényi italokra is. Utóbbiakból sokféle létezik, és mindig az a biztos, ha megnézed a dobozukon, melyikben éppen mi található.
Ha pedig csak vízzel készíted a zabkását, úgy érdemes természetesen ízesítened, például fahéjjal, viszont a cukros szirupokat és a túl sok mézet lehetőleg kerüld. Utána pedig adhatsz még hozzá friss gyümölcsöket, például epret, málnát vagy áfonyát, egy marék olajos magvat, chia magot, hajdinapelyhet, vagy más hasonlóan tápláló összetevőket is, és már el is készült is egy tál finom, laktató, fogyást is elősegítő egészséges zabkása.
Amit mindig tarts szem előtt
Mindenképp fontos, hogy tudd, nem szimplán a zabkása fogyasztásán vagy annak mikéntjén fog múlni, hogy tudsz-e fogyni. Sok más tényező is számíthat, például, hogy mennyi kalóriát viszel be és égetsz el összesen nap folyamán, és természetesen lényeges az is, hogy bármit eszel vagy iszol, figyelj arra, hogy az valóban jó-e a testednek.
Ha igazán kedvezni szeretnél az egészségednek, mellette pedig néhány kilótól is megszabadulnál, próbálj meg többségében valóban tápláló, laktató, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszereket fogyasztani, kerüld a túlevést, és olyan egyéb tényezőkre is fektess nagy hangsúlyt, mint a rendszeres testmozgás, a kellő mennyiségű vízfogyasztás és az elegendő, minőségi alvás.
Forrás: wholeyorganics.com, myweightlossclinic.com.au, myjuniper.co.uk