33 kilót fogyott, ráadásul gyógyszerek és koplalás nélkül - Ismerd meg Enikő inspiráló történetét!
Egész életében vékony alkat volt Szalmás Enikő, akinek az első terhessége következtében felborult a hormonháztartása, és szinte szó szerint, egyik napról a másikra folyamatosan rakódtak rá a plusz kilók. Mégsem látta magán a túlsúlyt, mivel végig edzett a babavárás alatt is, a gyermeke megszületése után azonban szembesült a változással.
Ezeket láttad már?
„Mindig vékony voltam, így amikor elkezdtem hízni, először fel sem tűnt a probléma, sőt, inkább tetszett, amit a tükörben láttam. Végre volt mellem, fenekem, combom, azt éreztem, hogy formás, vonzó nő néz velem szemben. Ráadásul az akkori párom sem éreztette velem, hogy gond lenne a testemmel, így nem zavartak a plusz kilók” - kezd bele saját történetébe őszintén Szalmás Enikő.
Kórosan sovány kislányból túlsúlyos kismama
Gyerekként annyira vékony volt, hogy nem akarták engedni első osztályba, nem érte el a súlya az elvárt minimumot. Ezen emlékek birtokában pedig soha nem is gondolta volna, hogy neki valaha súlyproblémái lesznek. Azt is elárulja, hogy többször gondolkodott már azon, hogy mikor tudatosult benne először az, hogy szeretne lefogyni, de még mindig nem tudja rá a pontos választ.
„Az első terhességem alatt kezdtem sportolni, otthoni online edzésekkel, közben a terhesség hatására átestem egy hormonváltozáson. Viszont mozogtam, nem ettem rosszul, így nem tudatosult bennem, hogy bármi probléma lehet” - mondja Enikő, aki az étkezést illetően nagyon válogatósnak tartja magát. Felidézi gyerekkori emlékeit, mikor nem mehetett el az asztaltól, amíg meg nem ette, ami a tányérján volt.
„Mindig is szörnyen makacs természetem volt, és ha nem tetszett az étel, akkor nem ettem meg. Ezért előfordult, hogy órákig ott maradtam a konyhaasztalnál. A mai napig ilyen vagyok, ha valami nem tetszik, nem eszem meg” - nevet magán Enikő, majd hozzáteszi, hogy felnőttként már sokkal tudatosabb. „Megtanultam, mire van szüksége a szervezetemnek, de attól, hogy egészséges, még nem fogok megenni olyat, ami nem ízlik, inkább keresek valamit, amivel helyettesíthetem.”
A gyermeke megszületése után is folytatta a mozgást, mégsem sikerült leadnia szülés után sem a plusz kilókat. Sőt, még jobban elkezdett hízni, ráadásul nagyon hirtelen, ami már tényleg elkezdte zavarni, nem csak esztétikai, hanem egészségügyi okok miatt is. „Ugyanazt ettem, ugyanannyit mozogtam, mégis híztam. Borzalmas érzés volt. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy segítséget kell kérnem.”
Lépésről lépésre
Egy dologban biztos volt Enikő, amikor kiderült, hogy hormonproblémák állnak a hirtelen hízás hátterében, mégpedig abban, hogy szeretne megpróbálni gyógyszerek nélkül lefogyni. „Legelőször elhagytam a vacsorát, csak egy adag fehérjeport fogyasztottam, majd fokozatosan a felére csökkentettem az ebéd adagomat, a reggelire pedig nagyon tudatosan figyeltem.”
Enikő azt is bevallja, hogy lelkileg nagyon rosszul érezte magát a terhesség és a szülés utáni időszakban, és megviselte, hogy hiába próbált természetes megoldásokkal változtatni, a hormonproblémák továbbra sem javultak. De még mindig nem volt hajlandó gyógyszeres kezelésnek alávetnie magát, ráadásul időközben terhes lett a második gyermekével.
A második terhességem alatt végig attól féltem, hogy újra elhízom. A 9 hónap állandó számolgatással, odafigyeléssel járt, így nem éppen „áldott” állapotként éltem meg. Szó szerint végig izgultam az egész terhességet.
Végül mégis sikerült 33 kilótól megszabadulni, ráadásul az első 10 nagyon hamar olvadt le Enikőről, ahogy a hormonproblémái is megoldódtak, amikor rátalált Nagy Ferenc Gáborra és az NFG Éhezők viadala programra. „Feri módszerével teljesen megváltozott bennem a sporthoz és az étkezéshez való hozzáállás. Ma már inkább csak üzemanyagként tekintek az étkezésre, csak akkor eszem, amikor éhes vagyok és teljesen felhagytam a cukros és a zsíros ételek fogyasztásával.”
Enikő a mozgási szokásain is változtatott, először súlyzós edzésekkel kezdett, most már inkább kick-box és thai-box jelelgű edzéseket végez, sőt edzőként is dolgozik. „A sporthoz való hozzáállásom folyamatosan változott, intenzívebb lett, a fogyás már csak plusz volt és edzésről-edzésre egyre jobban élveztem, hogy izmosodom, hogy változik a formám, hogy egyre több energiám van és egyre többször érzem jól magam: nincs rossz kedvem, nem vagyok szomorú.”
Fejben is edződni kell
Szalmás Enikő azt is kifejti, mi segített számára kitartónak maradni a nehéz időkben, és mitől maradt motivált még akkor is, amikor úgy érezte, nem megy úgy, ahogy szeretné. „Aki részt vesz egy viadalon egy elképesztő támogató közegbe találja magát. Mindenki hasonló problémákkal küzd, és egyforma céllal érkezik. Így segítjük, támogatjuk egymást, és ezek a kapcsolatok a hathetes viadalok után is megmaradnak.
A program azért is különleges, mert nem csak a táplálkozásról és a sportról szól, hanem az elmét is eddzük Nagy Ferenc Gábor tanításai által, ami segít a célok elérésében és a kitartás megőrzésében” - meséli Enikő, aki abból sem csinál titkot, hogy +/- 5 kg rendszeresen ugrál rajta a mai napig, ami a hormonális ciklusnak is köszönhető, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nőként meg kell tanulni együtt élni a víz visszatartási problémákkal.
„Nekem például a reggeli rutinomhoz hozzá tartozik, hogy mérlegre állok. A látott eredmény után tudom, hogy azon a napon mit engedhetek meg magamnak és mit nem. A fejemben van egy határ, amit nem lépek át. Ma már tudom, mitől működik jól a testem, és ehhez nélkülözhetetlen, hogy tartsam a súlyom. Mindig vannak előttem apró célok, amikért megdolgozom, hogy fenntartsam a motivációmat.”
Enikő ébresztőórája minden nap 5:00-kor csörög, felkel és elkészíti az egész család számára a ételeket, mert így nyugodt, hogy mindenki olyan jó minőségű, tápláló ételeket eszik, ami nem túl fűszeres, nem zsíros, nem cukros, nem előre csomagolt bolti tele ízfokozókkal.
Ezek apró dolgok, mégis segítenek a helyes úton maradni és példát mutatni!