„Az apaság nemcsak annyi, hogy pénzt keresek” – Feminista férfiak meséltek, mit jelent számukra az apaság
Június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük, mi viszont, ahogy az anyák esetében, úgy gondoljuk, egy nap nem elég ahhoz, hogy érdemi diskurzust kezdeményezzünk a szerepeikről és a kihívásaikról. Hiszünk az egyenlőségben, a saját eszközeinkkel szeretnénk elősegíteni azt, ezért indítottuk el az Apák hetét. Magyar apukákat kérdeztünk, mit gondolnak az őket méltató napról, melyet egyre több országban tartanak a világban.
Ezeket láttad már?
Hazánkban egyelőre még ritkán tartják meg az apák napját, de néhány óvoda, iskola igyekszik megemlékezni róla valamilyen módon. Ha nem is szerveznek nagyszabású ünnepséget, mint anyák napján, de tartanak foglalkozást, ahol a gyerekek rajzot vagy egyéb ajándékot készítenek és vihetnek haza az apukájuknak – ilyenformán az ünnep mégiscsak megjelenik a családokban. „Örültem a kisfiam által készített ujjlenyomatos képnek – mondja a kétgyermekes apuka, Szabolcs – de nem tartom olyan fontosnak az apák napját, tekintve, hogy az apáknak még mindig könnyebb a helyzete az anyákénál, akikre a legtöbb családban aránytalanul hárulnak a gondoskodási feladatok.”
Több válaszadó egyetért abban, hogy személyesen kevésbé jelentős számukra ez az ünnep, de a figyelemfelhívó, edukációs potenciálját méltányolják. Tibor, akinek egy fia van, annyiban hasznosnak tartja az apák napját, hogy „párbeszédet, vitákat indíthat el és ez konstruktív lehet”. György, aki örökbefogadó meleg apukaként neveli gyermekét, fontosnak tartja, hogy az apák napja az apák egyenlő szülőségéről, részvételéről, ne pedig az üres ajnározásukról (és végképp ne a vélt elnyomottságukról) szóljon.
„Egyedülállóként az összes feladatot én végzem a fiammal kapcsolatban, és gyakori tapasztalatom, hogy a szülői értekezleteken, a szülői Facebook-csoportokban stb. kisebbségben, vagy akár egyedül vagyok férfiként a sok nő között. A gyerekek ügyeit még mindig túlnyomórészt az anyukák intézik az egyébként progresszív szemléletű családokban is.”
Apák, nem biodíszletek
Mintám messze nem reprezentatív (negyvenes, magasan képzett, városban élő, inkább modern felfogású férfiak kerültek bele), ugyanakkor az általam megkérdezett apukák osztották azt a véleményt, hogy az apaszerepet nem egyetlen nappal kell „letudni”, hanem a mindennapokat kell a kölcsönös megbecsülésnek és a gyerekgondozás, a házimunka egyenlő megosztásának jellemeznie. „Annak idején váltásban keltünk éjjel a kislányunkhoz, én is ugyanúgy meg tudtam nyugtatni” – mondja például Gábor, aki feleségével második gyermekét várja.
Több válaszadó hangsúlyozta, hogy az otthoni egyenlőségnek természetesnek kellene lennie, és nem jó, ha szigorúan elválasztott anya- és apaszerepek szerint osztják fel a feladatokat. Noha Tibor úgy látja az ismeretségi körében, hogy egy konzervatív (így mereven elválasztott) szerepeken nyugvó család is lehet a kölcsönös megbecsülés terepe, fontos elkerülni, hogy valamelyik fél kiszolgáltatottá váljon.
A válaszadók egyetértenek abban, hogy fontos a rugalmasság, az adott élethelyzethez való alkalmazkodás. „Jelenleg a feleségem tanul, vizsgákra készül, így én vállalok többet” – mondja Szabolcs. „A család csapatmunka, amiért mindenkinek tennie kell minden nap. Nem szabad egymást természetesnek venni” – hangsúlyozza.
Visszatérő elem az interjúkban a „távollevő, érzelmileg elérhetetlen apa” szerepének hárítása: a mai férfiak már kevésbé akarnak késő este hazaérő és otthon félrevonuló, tekintélyelvű apák lenni, akik mellett lábujjhegyen kell járni. „Az apaság nemcsak annyi, hogy pénzt keresek, hanem érzelmi biztonság nyújtása is” – szögezi le Szabolcs. „A kislányom tudja, hogy bármivel fordulhat hozzám is ugyanúgy, mint az anyukájához” – számol be Gábor.
A jelenlevő apaságnak ugyanakkor gyakran nem egyéni szándékbeli, hanem társadalmi, rendszerszintű akadályai vannak: például a nemek közti keresetkülönbség gyakran eredményezi, hogy az apa munkaerőpiaci jelenléte élvez elsőbbséget és az anya marad otthon a gyerekkel, így ő lesz a gyerekhez közelebb álló szülő. Tibor ezért is örül, hogy rugalmas munkaidőben, home office-ban dolgozhat: „reggel együtt megyünk iskolába, én hozom onnan a fiamat, viszem különórákra és közösen játszóterezünk, így egy egész délután jut a vele való foglalkozásra”.
A skandinávoknál működik
Persze nem minden munkakörben lehetséges a home office, ezért példát vehetnénk a skandináv országok „apagyes” intézményéről: ennek értelmében a gyerekgondozási szabadság jelentős részét (nem tíz napot, mint nálunk, hanem többhónapos időintervallumot!) csak az apa vehet ki, különben elvész a pár számára,
A nemi sztereotípiák elkerülésében az apukák a példamutatást tartják a legfontosabbnak: meghatározó, mit lát a gyerek, hogyan bánik az apuka az anyukával, hogyan beszél általában a nőkről és a férfiakról. „Igyekeztünk kezdettől mindenféle játékot a kislányunk rendelkezésére bocsátani: babát, kisautót, dínót stb. és hagytuk, hogy ő válasszon” – mondja Gábor. „A ruhatárában is jelen volt mindenféle szín, igyekeztünk kerülni a rózsaszín dominanciáját. Vagány kislány lett, és vannak lány és fiú barátai egyaránt. Beírattuk karatézni is, ahová örömmel jár.”
Szabolcs a „másik hercegnő” szerepét is elvállalta, amikor a kislánya játék közben erre kérte, kisfiát pedig igyekezett meggyőzni (nem „túlmagyarázással”, inkább saját példával), hogy lány karaktert is nyugodtan választhat a számítógépes játékban. Ha a gyerek látja az apukáját mosni-főzni-takarítani, és az anyukáját is számítógépezni, vagy éppen határozottan kiállni magáért, az is meghatározó lesz számára. A lányoknál, mondja Szabolcs, érdemes még inkább odafigyelni arra, hogy felnőttként, szülőként őt mint gyereket mennyire kezeljük alárendeltként, mert ebből is levonhat olyan következtetéseket, melyek kihatnak a későbbi életére.
Mindegyik válaszadó apuka külön kitért arra, hogy ahogy nő a gyerek, egyre erősebbek lesznek a külső hatások, melyek a szexista vélekedések felé terelik a gyerekeket – de igyekeznek szülőként állni a sarat és ellensúlyozni a nemi egyenlőtlenséget méltató megnyilvánulásokat. Gábor optimista, szerinte az otthoni hatások még mindig erősebbek a többinél. Azt azonban, hogy milyen médiatartalmakhoz fér hozzá a gyerek, egy idő után aligha lehet kontrollálni, ezért is fontos szerinte a kritikai gondolkodás megtanítása.
Tibor nehezményezi, hogy míg a kislányokat szinte születésüktől a jövendő anyaszerepre szocializálják (már-már túlságosan is), addig a kisfiúknál alig kap hangsúlyt a majdani szülőség. Pedig szerinte a nevelés fontos része a kisfiúk felkészítése arra, hogy egyszer ők is apák lesznek (lehetnek). „Így kisebb az esély arra, hogy a férfi a gyermekáldást váratlan kellemetlenségként élje meg, és a kezdeti öröm után a felelősséggel szembesülve menekülőre fogja. Tudatosítás hiányában hamar elbillenhet a mérleg rossz irányba, legyen szó »lelépésről«, vagy a menekülés indirekt formájáról, az éjszakákba nyúló túlórákról.”
Talán a korai felkészítés hiányának is betudható, hogy sokan csak az elvártnál idősebb korban érzik elég érettnek magukat az apaszerepre, de Tibor szerint ez sem feltétlenül probléma: ő anyagi és morális értelemben is inkább az előnyeit látja annak, hogy negyvenhez közel lett apa.
Végezetül fontos hangsúlyozni, hogy ezt az értékrendet: a szülőtárs tiszteletét, az egyenlőség elvét, a példamutatást akkor is lehet és kell érvényesíteni, ha a házasság zátonyra fut. Az elvált apának csak volt felesége lesz, „volt gyereke” optimális esetben nem. Az elvált apa az anyával együttműködő, résztvevő szülői szerepvállalással életre szóló üzenetet ad át nemcsak a kulturált konfliktusrendezésről és a nemi egyenlőségről, de arról is, hogy a gyereke mennyire gondolhatja magát fontosnak, értékesnek.
