„Nagyon komoly munkával értem el, hogy újra nőnek érezhetem magam” - exkluzív interjú Etter Dalma modellel
Bizony ötven felett sem áll meg az élet: a sikeres modellel, Etter Dalmával beszélgettünk, milyen ötven felett újra belevágni a modellszakmába, mi változott az évek során és hogyan viszonyul saját magához, a szépségéhez.
Ezeket láttad már?
Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy negyvenes, ötvenes korosztályok képviselői köszönjenek vissza egy-egy óriásplakátról, hirdessék a szépséget magazinokban vagy éppen vonulhassak a divathetek kifutóin. A világ azonban egyre inkább nyitottabb a valódiságra, az igazi értékek úgy tűnik, teret nyernek maguknak, ami a szépség és a divat területein is megmutatkozik.
Etter Dalma a kilencvenes években élte modellkarrierjének csúcsát, ebben az évben azonban nagy visszatérőként áll a fotósok kamerái elé, és saját elmondása szerint nagyon élvezi, hogy a nőiességét ilyen módon visszanyerte. A modell most a GLAMOUR-nak árulta el, hogyan lehet magabiztosnak lenni nőként minden életkorban.
Ha jól tudom, a karriered modellként kezdted, és most sok év kihagyás után visszatértél a szakmába. Mesélj egy kicsit a kezdetekről!
Már 12 évesen felfigyeltek rám. Az Alföld közepén, Kunfehértón volt a szüleimnek egy nyaralója, ott volt egy fotós tábor, ahol a parton lefotóztak, és a végén megkaptam a fekete-fehér képeket. Rá két évvel leszólított a Váci utcában a Módos Gábor, aki az akkori idők egyik legnagyobb fotósa volt, de az igazi áttörést mégis az 1990-ben megrendezett Look Of The Year modellkereső verseny különdíja hozta el - ekkor egyébként másodéves hallgató voltam az ELTE tanárképző szakán.
Az első külföldi munkámat a verseny után egy modellnek köszönhetem, akivel egy amatőr felvételen szerepeltem, ami alapján kiválasztottak egy Ferrero reklámfilmbe. Így robbantam be végül, rengeteget dolgoztam itthon is, de sokat jártam Milánóba, Párizsba, Ausztriába és Németországba is.
Amikor megszületett a kisfiam, szerettem volna minél több időt vele tölteni, ezért kitanultam a sminkes szakmát, ami aztán szép lassan átvette a modellkedés helyét. A kislányom születése után nem sokkal kiegészítésképp kitanultam a szempilla hosszabbítást, majd a szempillázás aztán annyira felfutott, hogy megalapítottam a Szempillaklinika nevű szalonomat, ami minden időmet lekötötte. Így a modellkedés teljesen kikerült az életemből, de úgy gondoltam, most megpróbálom újra, és nagyon élvezem, csak pozitív visszajelzéseket kapok.
Szerintem nagyon pozitív visszajelzés a korosztályodnak, hogy ötven felett sem áll meg az élet, ugyanúgy vannak gyönyörű nők, hiszen nem csak a húszéveseké a világ.
Gyakorlatilag az 50. szülinapomtól mostanáig meg kellett küzdenem a változó korral. Egyrészt a munkahelyemen volt egy erős kiégésem, mert már úgy éreztem, hogy tulajdonképpen felépítettem, de maga a saját cégem fogva tart engem, és azt ügyesen meg kellett oldanom, hogy visszakapjam a szabadságomat. Másrészt a hormonális változások miatt elindult egy bizonyos folyamat - amikor az ösztrogén távozik, akkor a nők elkezdenek egy picit hízni, a hangulatuk megváltozik, és így tovább.
Nagyon komoly munkával értem el, hogy azt a formámat elnyerjem, ami most van, és amivel most meg vagyok elégedve, és hogy újra nőnek érezhetem magam. Most már nem csak anyaként és feleségként tekintek magamra, aki megállja a helyét a munkában is, hanem hogy most újra szeretnék nő lenni. És igazából most a modellkedéstől azt várom, hogy ezt a nőiségemet meg tudjam csillogtatni és új élményekhez jussak.
Hogyan érted el ezt a formát? Milyen változtatásokat vezettél be az életedbe?
Elkezdtem rendszeresen sportolni, újra. Mindig is sportoltam, de valahogy mindig valami fontosabb volt, ami miatt inkább lemondom az edzést, például a szalonban helyettesítettem, mert épp valamelyik munkatárs beteg lett, vagy a gyerekekkel foglalkoztam. Ezeket a prioritásokat megváltoztattam, tehát most a legfontosabb, hogy én eljárjak edzésre, hogy tudjak eleget mozogni, ezzel együtt pedig nyilván egy sokkal szigorúbb étrendet kell tartani.
Bizonyos dolgokat már nem eszek, és nemcsak azért, mert hizlalnak, hanem azért is, mert egészségtelenek. Nekem már felnőttek a gyerekeim, idővel pedig rájöttem, hogy egy csomó olyan időm meg energiám keletkezik, amit újra magamra tudok fordítani, olyan dolgokra, amik örömet okoznak, amiről eddig le kellett mondani. Például szenvedélyes hobbim lett a standup paddling, járok túrázni is rendszeresen, és imádom.
Megtapasztalhattad, hogy milyen volt a modell szakma a kilencvenes években, illetve azt is, hogy most milyen. Szerinted mik a legszembetűnőbb különbségek?
Akkor modellként úgy éreztem, hogy nem igazán átlátható az egész dolog, ami velem történik, jelenleg sokkal követhetőbbek az események, az ügynökségek is sokkal inkább partnerként kezelik a modelljeiket. A másik szembetűnő dolog a testpozitív hozzáállás: ma már nem kell XS-es méretűnek és legalább száznyolcvan centisnek lenned, hogy modellkedhess, a teltebb lányoknak is van esélyük a szakmában.
Egyre inkább feltűnnek az idősebb nők a magazinokban, akár ősz hajjal, nem csak feltétlenül azokban a reklámokban, amelyek kifejezetten az ő korosztályuknak szólnak. Azonban azt gondolom, hogy pozícionálni kell magad, amit például én most így ötvenöt évesen sokkal tudatosabban tudok tenni, mint akkor, 20 évesen, amikor még nem forrott ki a személyiségem.
Beszélgessünk a szépséghez való hozzáállásodról is! Hogyan viszonyultál a szépséghez például a húszas-harmincas éveidben, és hogyan viszonyulsz most?
A húszas éveimben még nem voltam egy kiforrott nő, inkább bizonytalan. Nekem az, hogy bekerültem a modellvilágba a bölcsész környezetből nagyon sokat segített: láttam, hogy hogyan sminkelnek ki, hogy a többi lány milyen stílusban öltözködik, hogy Párizsba mi a divat, amikor oda kerültem. Tulajdonképpen nagyon sokat megtanultam magamról, hogy nekem mi áll jól.
A harmincas, negyvenes éveimben voltam szerintem a legjobb formámban, amikor kiteljesedtem nőként azáltal, hogy édesanya lettem, és megtaláltam a páromat, akivel harmóniában éltem, ezáltal önmagammal is. Ennek az önbizalmával léptem be az ötvenes éveidben, amikor láttam, hogy a külsőm változik és megyek ki a fiatalságból - ilyenkor nagyon nagy munka megkeresni magadban a nőt, aki még mindig ott van, de igazán megéri a fáradtságot.
Milyen a bőrápolási rutinod? Hogyan változtak a sminkelési szokásaid?
Amire nagyon odafigyelek most már tizenöt éve, hogy illatanyag- és parabénmentes kozmetikumokat használjak, ami nagyon jót tett, például elmúlt a szezonális allergiám. Nagyon sokan nem is tudják, hogy ezek a parabének, amik a legdrágább méregdrága krémekben is benne vannak. Persze, hogy parabénmentes, nem jelenti azt, hogy teljesen bio, tehát nincs benne a modern kor vívmánya, és a hatóanyagok nem jutnak be a bőrbe.
Sminkben sosem fekszem le aludni, nem tudok olyan fáradt lenni, hogy ne mossam le minden este a sminkem, ami után felteszek egy éjszakai hidratálót. Reggel pedig megmosom vízzel az arcomat, utána tonikkal hidratálom, és végül jöhet a nappali krém.
Évekig nem sminkeltem és komolyabb fotózásokon sem vettem részt, viszont mostanában olyan sminkesekkel találkoztam, akiktől nagyon sokat tanultam. Az elmúlt öt-hat évben, amit én kihagytam, iszonyú sokat változott minden és nagyon örülök, hogy ezt a tudást be tudtam építeni a napi sminkrutinomba. Korábban erősebben sminkeltem magam, most az alapozóból is szinte alig-alig használok. A nappali sminkem annyi, hogy egy kicsit megigazítgatom a szemöldökömet, felteszek szempillaspirált, egy leheletnyi pirosítót, és kész is.
Fotó: Donka Panna
Stylist: Lévay Fruzsina
Smink és haj: Nyírő Fruzsina
Karafiáth Orsolya: „Nem tudtam azóta sem igazán feldolgozni, hogy a külseje miatt bárkit hátrébb lehet tolni”
