Ez történne az életeddel, ha többé nem tartanál énidőt
Az önmagunkra szánt idővel kapcsolatban hajlamosak vagyunk túlzásba esni. Vannak, akik túl sokat áldoznak az énidőre, de az is gyakori, hogy egyáltalán nem foglalkoznak vele. Fontos, hogy megtaláljuk a két szélsőség közötti arany középutat, mert amikor megéljük az énidőt, akkor a környezetünkre is jobb hatással leszünk. Ebben segít pszichológus szakértőnk, Fuller Bianka.
Ezeket láttad már?
A pszichológus még a beszélgetés elején leszögezi, hogy eleve nehéz röviden beszélni az énidőről, vagyis nem érdemes félvállról venni, ha egyszer szóba kerül. Márpedig hajlamosan vagyunk arra, hogy a mindennapos rohanás közepette szó szerint elfutunk annak jelentősége mellett. Pedig ma nagyobb szükség van rá, mint valaha.
„Folyamatosan nyomás alatt vagyunk, állandóan azzal foglalkozunk, hogy eleget tegyünk mások kéréseinek, teljesítsük a feladatokat és még az önmagunkkal szemben támasztott elvárásoknak is megfeleljünk. Amikor énidőről beszélünk, akkor ezeket a teljesítendő dolgokat elfelejtjük egy kis időre, ilyenkor lelassulunk és kisimítjuk a gondolatainkat, reflektálunk magunkra és az érzéseinkre.
Erre nagy szükség van ma, amikor minden percben több inger ér bennünket, és amikor az instant dolgok között lavírozunk” - mondja a szakértő.
Énidő nélkül könnyen elsodródhatunk a mindennapi életben, és mire eljutunk arra a pontra, hogy valóban megérezzük az énidő hiányát, addigra már ég a ház. Énidőre tehát mindenkinek szüksége van, de az már más kérdés, hogy mennyire, miként és mikor!
Karafiáth Orsolya: „Engem nem lát összeomolva senki. Csak én tudom.”
Mennyi az annyi?
Egyénenként változhat, hogy mennyi énidőre van kapacitásunk. Érthető módon egy kisgyermekes anya kevesebb időt tud önmagára szánni, ugyanakkor még ebben az élethelyzetben is fontos, hogy beépítsük a mindennapokba. Fuller Bianka egy gyakorlati példával segít abban, hogyan tudjuk beiktatni mindennap vagy legalább heti rendszerességgel az önmagunkra szánt időt.
Olyan ez, mint a fogmosás, amiről tudjuk, hogy része a reggeli rutinnak, tehát tudatosan ehhez mérten alakítjuk a reggeli készülődést és időt szánunk a rá. Tehát tervezéssel beiktatjuk az elmaradhatatlan tennivalót. Ugyanígy az énidőt is bevezethetjük a mindennapokba, amikor megtervezzük, hogyan teljen a nap, vagy amikor számba vesszük, hogy milyen feladatok várnak ránk a következő héten. Vagyis az énidő tervezés kérdése.
Ugyanakkor az nem csupán a jutalomról szól, vagyis arról, hogy egy hosszú nap végén megajándékozzuk magunkat egy olyan tevékenységgel, amire régóta vágytunk. Ez maradjon jutalom önmagunk számára, az énidő pedig legyen a mindennapok része, a feltöltődés forrása.
Énidő másokkal
Érdemes tisztázni, hogy nemcsak az egyedül töltött idő számít énidőnek, hanem a másokkal megélt élmények is, persze csak akkor, ha valóban a saját szükségleteink kielégítéséről van szó.
„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a barátokkal vagy a családunkkal töltött idő is énidő, de az csak akkor lehetséges, ha a program értünk van. Tehát a párunkkal szervezett randi abban az esetben nevezhető énidőnek, amennyiben valóban arra vágyunk, az tölt el boldogsággal, hogy a másikkal egy közös programon vagyunk.
Ennek az ellenkezője történik akkor, amikor mondjuk a barátainkkal találkozunk és bár valóban várjuk ezt az alkalmat, mégis kötelességként éljük meg. Hiába tölt fel minket egy találkozás, ha nem erre vágyunk, akkor nem nevezhető énidőnek.”
A pszichológus elmondása alapján sok kisgyermekes édesanyát feszélyez, hogy az énidő miatt nem tudnak foglalkozni a gyermekükkel, viszont aki olyan programot szervez a kicsivel, amelyben örömét leli és amely régi vágyai között szerepelt, akkor valójában énidőről van szó.
Amikor nincs idő magunkra
Az önmagunkra szánt időnek az alapja a szervezés. Az már más kérdés, hogy mi történik akkor, amikor megfeledkezünk róla. Amikor énidőt adunk magunknak, akkor egyúttal meghúzzuk a saját határainkat is, és ez nélkülözhetetlen a mindennapokban.
„Képessé kell válnunk arra, hogy önmagunk érdekében határokat húzzunk. Amikor mások miatt lemondunk önmagunkról, akkor ezzel másokat önmagunk elé helyezünk, míg amikor önmagunk miatt mondunk nemet másoknak, akkor ezzel elismerjük, hogy ugyanúgy becsüljük önmagunkat is, mint másokat” – magyarázza Fuller Bianka, aki végül egy fontos sémára is felhívja a figyelmet.
Elmondása alapján a kisgyermekes édesanyák nehezen mondanak nemet másra, főleg a kicsinyükre, és így bent ragadnak az anya szerepében, ami kiégéshez vezet. „Azért is fontos, hogy áldozzunk az énidőre, mert ilyenkor van lehetőségünk arra, hogy feltöltődjünk és megtapasztaljuk az önelfogadást. Amikor erről megfeledkezünk, akkor lelkileg kimerültté válunk, és másokra sem tudunk odafigyelni igazán.”
