Bőrápolás a gardróbban - Ezt viseld nyáron, ha fontos a bőröd egészsége
Szponzorált tartalom
Biztos elgondolkodtál már azon, hogy elég volt a jelenlegi mókuskerékből, és legszívesebben csak elmennél valahová nagyon messzire, ahol kitalálod, mit is akarsz igazán. Újult erővel hazatérve pedig megvalósítod önmagad. Egyszerűnek tűnik, mégsem tesszük meg. Csenge, a CZUCZ STUDIO megálmodója viszont meglépte ezt, és így született meg a márkája.
Ezeket láttad már?
Tudtad? A Zöld WAMP cikksorozat célja, hogy te is megismerd azokat a hazai alkotókat, művészeket, akiknek munkájuk során is kiemelten fontos a fenntarthatóság és a környezettudatos gondolkodás.
Jelen esetben egy nagyon friss márkát mutatunk be nektek: a Zani Store design boltban jártunk, ahol a CZUCZ STUDIO létrehozójával, Csengével beszélgettünk, aki teljesen más szegmensben dolgozott, mint amiben most. Tavaly azonban elege lett, felmondott a munkahelyén és fél évre Balira költözött.
Mielőtt kimentünk, éreztem, hogy szükségem van arra, hogy kicsit kívülről szemlélve tudjam átgondolni az otthoni életünket. Úgy, hogy közben egy teljesen más kultúrában mozgunk. Balin más az emberek értékrendje. Ezt nap mint nap látva és tapasztalva sok mindent újragondoltam magamban. Azt érzem, hogy otthon a sikert abban mérjük, hogy ki mennyire keményen dolgozik, mennyi pénzt keres. Pedig mennyivel jobb lenne, ha mindenki arra koncentrálna, hogy boldog legyen, és közben valami igazán értékeset hozna létre!
Így született meg a márka gondolata, amelynek nevét Csenge egyik nagymamájának lánykori neve inspirálta. Az első kollekció 7 darabból áll, egy kisebb kapszulagardrób. Ezek a következők: egy hosszúnadrág, egy rövidnadrág, overál, egy hosszú ujjú és egy rövid ujjú ruha, egy hosszú ujjú és egy rövid ujjú felső. Mind a 7 ruha 3 színben érhető el.
Mi az a kapszulagardrób?
Elsőként egy londoni üzlet tulajdonosa, Susie Faux használta ezt a kifejezést olyan ruhadarabokra, amelyek soha nem mennek ki a divatból, és szezonális darabokkal könnyen alakíthatók az adott kor divatjának megfelelően. Olyan alap darabokra kell gondolni, mint egy jó szabású nadrág, vagy egy örökdarab kabát, ruha. Donna Karan tette igazán ismertté a kifejezést, aki 1985-ben kijött első kollekciójával, amely 7 tökéletesen kombinálható elegáns és jó minőségű darabból állt. A kapszula-szemlélettel összeállított ruhásszekrény egymással harmonizáló, variálható darabokat tartalmaz, amelyeket kevés energiaráfordítással tudsz egy egész viseletté kombinálni nap mint nap. A kapszula gardróbbal időt, pénz és helyet is spórolhatsz.
Nyáron sokkal jobb választás a len
“Balin nagyon sokan viselnek len ruhákat. Ennek az az oka, hogy a melegben a len egy nagyon kényelmes viselet. Nagyon megtetszett ott ez az alapanyag, így most a ruháink első osztályú 100% európai lenből készülnek. Az általunk választott len Európában alakul át textillé, OEKO-TEX STANDARD 100 tanúsítással rendelkezik. Maga a gyár már évszázadok óta lengyártással foglalkozik.
A len egy légáteresztő, antibakteriális és hipoallergén anyag, a belőle készült ruha tökéletes nyári viselet. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a bőrápolásra és ha belegondolunk a legnagyobb felületen a ruháinkkal érintkezik a bőrünk. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy mit viselünk nap mint nap. Ráadásul az egyre melegebb nyári napokon sokkal jobb érzés egy len ruhában élvezni a napsütést, mint egy olyan ruhában, ami nem engedi szabadon lélegezni a bőrünket. Az én bőröm alapvetően ekcémás, ezért pontosan tudom, milyen az, amikor egy ruha irritálja a testünket.” - mesélte Csenge.
A len anyagot először beavatják. De mit is jelent ez? A 100%-ban természetes alapanyagú vagy ezeket az alapanyagokat tartalmazó textileket érdemes még a varrás előtt kimosni, vasalni, hiszen az első száradás után megy össze az anyag. Beavatáskor a kémiai anyagok is kioldódnak a textilből, így azok nem fognak már a bőrrel érintkezni. A beavatott textilből 2 budapesti varrodában készítik el a ruhákat.
A len, mint fenntartható alapanyag
A pamut vízlábnyoma köztudottan nagyon magas, viszont a lentermesztéshez a pamuthoz képest jóval kevesebb vízre van szükség. A len ellenállóbb növény, mint a pamut, gyakorlatilag nem is kellene növényvédő szert használni, mert a természetes ellensége nem a rovarok, hanem a szántóföldi egér. Itt érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb esetben ezért nem találkozunk organikus minősítésű lenanyaggal, mert a termesztés a legtöbb esetben organikus.
A len a második legfenntarthatóbb természetes alapanyag a gyapjú után. A lennövény valamennyi része felhasználható, így kevés hulladék keletkezik.
Mik a tervek a közeljövőben?
Szeretnék egy téli kollekciót is, úgyhogy most épp Milánóba megyek egy anyag kiállításra, ahol a fenntartható anyagokról is beszélnek majd. A len egy tökéletes választás nyárra, de télre egy másik opciót is szeretnék. A férfiak is érdeklődnek amúgy a len ruhák iránt, úgyhogy ki tudja …
- mondta Csenge, mi pedig izgatottan várjuk az új darabokat!