Önfejlesztést fontolgatsz? Hasznos képességeket sajátíthatsz el, ha felébreszted a belső gyermeked
Köztudott, hogy mindannyiunkban él egy belső gyermek, akit a felnőtt lét mindennapi terhei miatt (sajnos) gyakran elnyomunk. A játék és a kreatív alkotás azonban segíthet újraéleszteni a gyermeki énünket, ezzel pedig legalább olyan csodás alkotást hozhatunk létre, mintha a legkomolyabb LEGO-kockákkal vágnánk építkezésbe.
Ezeket láttad már?
„A művészet lényege épp az, hogy minden emberhez másképp szól” – magyarázta nekem nemrég Cserbik Rita absztrakt festőművész. A párizsi La Gaîté Lyrique-ben tartott pop-up kiállítás LEGO-szobrai között ácsorogva erőteljes visszhangot keltettek bennem Rita szavai. Különösen akkor, amikor az egyik monumentális szobrot (amely 1,8 millió LEGO darabból készült) látva kicsordultak a könnyeim, mert eszembe jutott: vajon egy embernek hány kockából kell újra és újra felépítenie önmagát ahhoz, hogy ilyen csodálatra méltó műalkotás váljon belőle?
Kitolandó határok
Nagyjából azóta szeretnék eljutni Párizsba, mióta Carrie Bradshaw a város utcáin szaladgált a szerelmet kajtatva. Bár a szerelmet szerencsére már megtaláltam, az önállóságomon még van mit csiszolni, így kapóra jött, amikor a LEGO (és persze a szerkesztőm) meginvitált a Superpower Studios névre keresztelt kiállításra, Párizsba.
Az olimpiából „lábadozó” Párizs első blikkre levett a lábamról sikkes lüktetésével, blokkról blokkra felbukkanó, csöppnyi kávézóival, és azzal a „nyugat” -életérzéssel, amit eddig csak kevés helyen érzékeltem. A helyieknek láthatóan van kedvük, idejük és energiájuk (no meg persze pénzük) az élvezetekre: nincs kávézó, amelyben ne ülne legalább egy ember a kávéját szürcsölgetve, vizslatva az utcákon hömpölygő tömeget.
Vitatható ideálokon alapul, mégis odáig vagyunk érte: miért olyan meghatározó a francia nők stílusa?
Mélyen megértem őket: élvezettel merültem el a párizsi nők „streetstyle” viseleteiben, és próbáltam ellesni a francia sikk alapjait. (GLAM-tipp: ha bármiféle barna kiegészítőt – legyen az táska vagy kabát – beszerzel idén őszre, már nyert ügyed van, de egy Mary Jane-cipővel sem lőhetsz mellé.)
Tanulság: a franciák nem kötelességként, hanem játékként tekintenek az öltözködésre. Mintha a belső gyermeküket táplálnák azzal, hogy „kielégítik” a külsőségekre vonatkozó szükségleteit. Ez olyasvalami, ami a 21. századi őrült munkatempót tekintve mindannyiunkra ránk férne, ha nem is az öltözködés, úgy valamiféle játék, – például a LEGO – segítségével.
Víziók gyűrűjében
Tény ugyanis, hogy a kiállítás apropóján meginvitált három művész (Aurélia Durand, Chen FenWan és Ekow Nimako), valamint kurátoruk, Sarah Andelman mindannyian szakmájuk legjavát nyújtották úgy, hogy közben – érzékelhetően – még jól is érezték magukat. Nem is csoda: a Superpower Studios azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy az alkotók megmutassák, a játék nemcsak a gyermekek fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hanem fontos szerepet játszik a felnőtt életkorban hasznosuló készségek fejlesztésében is. Mint például a kapcsolatteremtés, a kreativitás, önbizalom, kommunikáció és rugalmasság. Öt képesség, amelynek óriási hasznát vehetjük a mindennapi érvényesülésben.
A „foglalkozás” elérte a célját! A LEGO színes képei, szobrai és animációs installációi között sétálva gyermekké vedlettünk az újságíró-kollégákkal: észrevétlenül otthagytuk az előző esti vacsoraasztalnál a nemzeteinket és a szakmánkat érintő, égető ügyeket (amely nem volt egyszerű, tekintve, hogy két magyar, két román, két cseh és egy lengyel kolléga diskurált egymással): aggályainkat pikk-pakk önfeledt játékra cseréltük.
Aurélia zenés-táncos, vibráló színekkel teli animációi azonnal feloldották a tízfős csapatot, Ekow Nimako fekete faun-szobra pedig elgondolkodtatott minket arról, hogy olykor a legsötétebb dolgokból születnek a legelképesztőbb műalkotások. Nimako nem véletlenül kizárólag fekete színnel alkot: a ghánai-kanadai művész az afrokultúra gyökerei előtt hajt fejet a színválasztással. Nimako műveiben nemcsak a múlt tisztelete, hanem a jövő üdvözlése is tetten érhető. LEGO-kockákból készült alkotásaival (többek között) ő vezette be az afrofuturizmust a köztudatba, erősítve a fekete kultúra reprezentációját az olykor máig kirekesztő művészeti közegben.
Chen Fenwan művei azonban még a kurátor, Sarah Andelman éles szeme szerint is elképesztőek. (A Colette nevű párizsi butik egykori alapítójával pedig kár lenne vitatkozni, hiszen a bolt zárása óta számos művészeti projekt "tündérkeresztanyjaként" tevékenykedett.) Fenwan ugyanis a kínai népi papírvágás technikáját ültette át LEGO-szobrok formátumába. Fenwannek nem ez az első "szokatlan" kollaborációja: a Guangzhou-ból származó, fiatal művész tervezte például a Fendi Peekaboo táskáját.
Ennek kapcsán elárulta: a papírvágás technikájában azt szereti leginkább, hogy minden egyes metszéssel egyre közelebb kerül a szimmetriához. A szimmetria pedig olyasvalami, amely (például) nemcsak a lakásunk berendezése, hanem a mindennapi harmóniánk szempontjából is üdvözlendő.
Valószínűleg nem csoda, hogy épp Fenwan alkotásait látva gyűltek könnyek a szemembe: a „merj játszani és újra gyereknek lenni” felszólítás akarva-akaratlanul arra emlékeztetett, mindegy, hányszor kellett újraépítenem magam, a romokból egyre szebb és szebb műalkotás jött létre. Különösen akkor, ha élvezettel vágtam bele az építkezésbe. Játszva az életet. Pont úgy, mint egy gyerek.
