Ezt te sem fogod elhinni: egy influenszer milliókat keresett azzal, hogy fürdött
A napi higiénia része az, hogy tisztálkodunk. Mondhatni, hogy a világ egyik legtermészetesebb dolga, az élet velejárója, az egészségünk és a jó közérzetünk alapja. Persze vannak a világnak olyan területei, ahol bármennyire is szeretnék az ott élők, nem tud a napi rutin része lenni a zuhanyzás vagy egy kiadós fürdés, de most maradjunk a fejlett világ problémáinál.
Ezeket láttad már?
Sokan mondják, hogy aki kihasználja azt, amire van kereslet, az tulajdonképpen egy jó üzletember, de valószínűleg, ha elmondjuk, hogy Belle Delphine közösségi média sztár miből csinált 90 ezer dollárt, azaz több mint 30 millió forintot, sokaknak leesik majd az álla: fürdővízből. Igen, jól olvastad, az influenszer milliókat keresett azzal, hogy fürdött!
Egy hónap alatt álomfizetés
Ha valaki azt hinné, hogy a fiatal nő fürdőbomba vagy hasonlók értékesítésébe kezdett, az téved. A felnőtteknek szánt tartalommal jelentkező Belle jelen esetben semmi mást nem csinált, csak élőben közvetítette, hogy fürdőruhában ül egy fürdőkádban, onnan játszott egy kicsit a konzoljátékával, beszélgetett a követőivel, és azokkal, akik nézték a közvetítést, majd megtöltött a fürdővizével néhány palackot, és árverésre bocsátotta. Ezt egy hónapon keresztül több nap is megcsinálta, így jött össze a 90 ezer dollár. De most jön az igazi csavar és a tanulság, hogy miért fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogyan tudja biztonságban a pénzét, és hogyan válasszon a különböző finetech szolgáltatások közül.
Harc a PayPallal
A fürdővizes biznisz még 2019-ben történt, de a sztori azért lett most újra népszerű, mert kiderült, hogy Belle azóta sem kapta meg a pénzét. De nem azért, mert a vevői átverték volna, hanem mert a PayPal gondolt egyet, és zárolta a számláját, rajta pedig a 90 ezer dollárt. És hogy mi volt rá a magyarázat? Abszolút semmi.
„Zárolták a PayPal accountomat, és ezzel együtt a 90 ezer dolláromat, amit a fürdővizem árusításával kerestem. Semmit sem tudtam tenni. Felhívtam őket, és annyit mondtak, hogy sajnálják, nem tudnak tenni semmit… (...) Összességében még mindig büszke vagyok arra, hogy megcsináltam, mert egy nagyon vicces időszak volt az interneten, mikor ezt sikerült összehoznom, és valóban egymagam el is postáztam minden embernek a fürdővizem, amit vásároltak” - foglalta össze a sztorit a nő.
De miért?
Mary-Belle Kirschner, a Belle Delphine néven ismert tartalomkészítő szeret trollkodni a közönségével, és pont ilyen volt a fürdővizes dolog is. Azt mondta, hogy a vizet “szomjas fiúknak árulja”, és az egész dolgot felkapta a sajtó is. Cikkek tömkelege született a jelenségről, néhányuk azon lamentált, hogy milyen ember az, aki ilyet vásárol, mások a nő üzleti érzékét dicsérték, hiszen olyan terméket dobott piacra, amiért az emberek szívesen fizettek.
Összességében nem vert át senkit, nem tett semmi illegálisat, egyszerűen bedobott egy poént, és aki vette, és megtehette, az fizetett. De Kirschner szerint ahelyett, hogy 90 ezer dollár nyereséget könyvelhetett volna el, az egészet veszteséggel zárta, hiszen nemhogy a pénzhez nem fért hozzá, de még saját költségén fel is adta azt, amit az emberek megrendeltek, hiszen nem akart senkit átverni.
Szexuális eszköz vagy poén
A PayPal máshogy értékelte a dolgot, és szerinte ez nem egy poén, hanem kőkemény szex. A vállalat szolgáltatási feltételei szerint a fizetésfeldolgozó „az Egyesült Államokban engedélyezi az olyan tranzakciókat bizonyos szexuális irányultságú fizikai árukkal kapcsolatban, amelyeket fizikailag szállítanak ki az ügyfélnek” – ebbe látszólag a fürdővíz is gond nélkül beletartozhatna, de a nőnek azt mondták, hogy megsértette a PayPal irányelveit, és minden egyes eladást 2500 dolláros bírsággal jutalmaztak. A vásárlóinak viszont nem küldte vissza a pénzt a rendszer.
A nyilvánosság ereje
Most, hogy a Twitter utódján, az X-en téma volt, hogy kinek mi volt a leglúzerebb sztorija, és a nő elmesélte ezt, sokan felháborodtak, hiszen nem kevés pénztől esett el valaki, látszólag teljesen igazságtalanul. A PayPal-t több újság is megkereste az ügyben, akik öt év után most megváltoztatták az álláspontjukat. Az influenszer azt nyilatkozta a Business Insidernek, hogy egyrészt természetesen örül, másrészt még mindig rettentően dühös, hiszen ő magánemberként minden lehetséges módon megpróbált a pénzéhez jutni, és folyamatosan lerázták, ezért egy idő után már feladta.
„Mit tehet egy átlagos felhasználó ha így jár?” - célzott arra, hogy ő akkor lenne igazán nyugodt, ha a cég senkivel nem követhetne el többé ilyen visszaéléseket. A PayPal a sztorihoz csak annyit fűzött hozzá, hogy felülvizsgálták az ügyet, a 2500 dolláros büntetési tételeket pedig már egy éve eltörölték. Belle ennek örömére, és az újabb médiafigyelmet felhasználva fogta magát, és újra árulja a fürdővizét, az esetből is tanulva, most egy kicsit komolyabb pakkban.