Dobj el mindent: megérkezett a Mary Jane sneaker, és nem véletlenül hódította meg a 2025-ös cipő trendeket
Szinte évről-évre kiszámítható, hogy egy váratlan cipőtrend kábítja el a divatvilágot. 2025-ben úgy tűnik, ez a Mary Jane sneakernek sikerült. Ha két szeretett sziluett hibridjének az ötlete felkeltette az érdeklődésedet, nem vagy egyedül, mi is a legnagyobb szenvedéllyel vetjük most bele magunkat ebbe az új cipőtrendbe.
Ezeket láttad már?
2023 az az év, amire a Mary Jane cipő miatt mindig emlékezni fogunk. Akkori berobbanása óta a divatvilág nem tudja megunni ezt a fazont, olyannyira nem, hogy a tervezők egy váratlan hibridet álmodtak meg a cipővel. Két imádott darabból most egy született, a Mary Jane sneaker pedig készen áll, hogy meghódítsa a 2025-ös cipőtrendeket.
Az elmúlt néhány szezonban már észrevehető volt, hogy több dizájner márka próbálta a két legnépszerűbb cipő típus ötvözését, köztük az Adidas, a Puma és a Salomon is. Az első sikeres Mary Jane sneaker hibrid az MM6 Maison Margiela és a Salomon közös cipője volt, ami még a 2024-es őszi-téli kollekcióval debütált, és tavaly tavasszal szinte már el is kelt minden darab.
Bár könnyen feltételezhető, hogy a Mary Jane sneaker körüli óriás felhajtás a sportcipő sajátosságainak tudható be, de ebben mégsem vagyunk teljesen biztosak. A Mary Jane adta hagyományos formákat ötvözi a legfrissebb technikai fazonokkal, ezáltal a forma és funkció egy darabban teremt tökéletes egyensúlyt egy minimalista dizájnnal, amely stílusos, sokoldalú és a mindennapi viseletre készült.
Megérkeztek 2025 legmenőbb sneaker trendjei, és nem véletlenül robbantják fel az idei évet
Első látásra utálhatod, vagy szeretheted, az tagadhatatlan, hogy a Mary Jane sneaker 2025 legsokoldalúbb cipőtrendje. Ha nem vagy róla meggyőződve miért a Mary Jane sneaker 2025 legmenőbb cipője, kezdj el elmerülni kicsit a street style trendek ikonjainak stílusában.
A mainstream divat területén most talán a Puma nyújtja a legnagyobb kínálatot, hiszen megannyi stílusban megalkotta a saját Mary Jane sneaker típusát, kijelenthetjük, a márka a cipőtrend legnagyobb úttörője 2025-ben.
Éppúgy illeszkedik a stílus merészebb szettekhez, mint ahogy egy minimalista, lányos, vagy egy átlagosabb farmeres összeállításhoz.