Ilyen Cindy Crawford tavaszi kollekciója

2013. február 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A napokban töltötte 47. életévét a 90-es évek szupermodellje, Cindy Crawford.

A korábban az MTV népszerű műsorának házigazdájaként a világ egyik legismertebb modelljévé avanzsált Cindy továbbra sem lazít. Már korábban megállapítottuk, hogy egy genetikai csoda, hiszen az ötvenhez közel is remek formában van, ráadásul egy ideje tervezőként is egyre népszerűbb.

Ami nem is csoda, hiszen egy olyan népszerű márkának készít vendégkollekciót, mint a C&A. Cindy Crawford igazán hű marad magához a ruhatervezés során, hiszen a kollekciójában csupa olyan holmi látható, amelyeket a legenda a hétköznapokon is viselni szokott. A darabok megalkotásakor a kaliforniai klíma is inspirálta. "Szeretem a tavasz színeit. A tavaszi divathoz nekem a könnyű anyagok, vidám, friss színek tartoznak" - nyilatkozta Cindy.

Ezúttal központi szerepet kapnak a farmerek, a kék, a sárga és a fehér a kollekció uralkodó színei. Cindy Crawford kollekciója a divatosság mellett a kényelemre helyezik a hangsúlyt és minden napszakra, a hűvösebb és a melegebb tavaszi napokra is kínálnak megoldást.

Nézz bele a C&A üzleteiben kapható kollekcióba:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)