Bréking: egy szál bugyiban és melltartóban egy ötven feletti nő
Egy fehérneműcég hatvan feletti modellt alkalmazott egy most futó kampányához. Bécsben egész házfalakat borít be a szexi, fekete szettben pózoló nő képe. És igen, ez egy egész új időszak nagyon inspiráció szele lehet.
Ezeket láttad már?
A Palmers egy szokatlan kampányképpel mutatja be fehérneműit. A megszokottól eltérően nem egy huszonéves, hanem egy ötven feletti nő szerepel a hatalmas bécsi épülethálós hirdetésen. Végre!
Neked is elindult a visszaszámlálás, vagy teszel rá magasról?
Szokatlan, meghökkentő, forradalmi - általában ilyen szalagcímekre számít az ember, ha ilyesmit lát. Na de mégis, az ég szerelmére, mi olyan forradalmi abban, hogy a nők
- hatvan felett is hordanak bugyit
- hatvan felett is szexelnek
- hatvan felett is szeretik vonzónak érezni magukat
Van az az ósdi szemlélet, hogy rendes nőnek “egy bizonyos kor felett” bizonyos dolgokat illik elkezdeni, míg más dolgokat illik abbahagyni. A harmincadik születésnapod reggelétől gyereket kell akarnod, a negyvenedik hajnalától ne vegyél fel szuperminit vagy crop-topot, az ötvenedik után meg ne akarj már szexi lenni, hacsak nem vágysz nevetség tárgyává válni. Ja, a bikinit azt nyilván felejtsd el. Meg úgy eleve, számolj le magaddal, mint nővel, mint szexuális lénnyel.
Két hónapja elmúltam negyven. Mintha valaki megsúgta volna ezt a - semmitmondó, önmagán nem túlmutató - tényt egy, a cikkeimet rendszeresen szemléző orgánum kommentelőinek, legalábbis két hónapja minden írásom kapcsán akad néhány tucatnyi ember, aki - a cikk témájától függetlenül - a koromon rugózik, hogy bizonyára azért írom azt, amit - mindegy, épp mit -, mert rettegek a „vénüléstől”, nincs férjem, gyerekem, és minden bizonnyal minden percemet kitölti az afeletti pánik, hogy minden nappal kevésbé leszek dugnivaló, és milyen szánalmas, hogy még azért próbálom eladni a jócsajt.
Túl azon, hogy lamentálhatnék az ilyen hozzászólásokat írók életminőségén vagy fortyoghatnék azon, hogy ilyesmikkel is csak egy nőt jut eszébe bárkinek alázni, hátralépek kettőt-hármat, hogy feltegyem az alapvető kérdést: valaki megkongatott egy harangot, tán elhangzott a gong a születésnapomon, hogy hahó, idő van, tessék ruhatárat és stílust váltani, kevesebbet - és minimum rosszabbakat - szexelni, nem kéne már nagyon flörtölni sem, de főleg, ne akarjak ugyanolyan szexi vagy vonzó lenni, mint bármikor? Röviden: eljött az ideje, hogy nőként váljak láthatatlanná?
Forradalmi bejelentést szeretnék tenni. Alapos, antropológiai igényű megfigyelés után kijelenthetem: sem a szexuális vágyaim, sem a szokásaim nem változtak az égvilágon semmit az elmúlt hetekben. Én én vagyok, sok tekintetben más, mint tíz vagy húsz éve, de ezt valamiért inkább tekinteném pozitívumnak, mint hibának. Azt viszont érzem, hogy kategóriát váltottam: aki eddig baszatlannak nevezett, most kivénhedtnek becéz. Bevallom, megmosolyogtatna az ilyesmi, ha csupán engem érintene, de legalább rólam szólna. De nem így van.
Elmúltam negyven - na és?
A nők minden megélt évtizeddel veszítenek egy kategóriát a (szex)piaci értékükből, és minden megélt évtized elvesz tőlük valamit az általános társadalmi megítélésben. Az egyik legsúlyosabb kifosztási kísérlet ezek közül, amikor az emberélet egyik legkortalanabb velejárója tabusul az életkor előrehaladtával. Ez pedig az a természetes alaptulajdonságunk, hogy - kevés kivételtől eltekintve - mind szexuális lények vagyunk. Minden ember.
Azonban egy “rendes” ötvenes-hatvanas nő társra vágyhat, szexre legfeljebb pironkodva, de a leginkább sehogy. Ha mégis, számoljon vele, hogy megszólják. (Miközben rengeteg nő számol be arról, hogy negyven felett vagy még később lett az igazi a szex.) A férfi kortársak eközben ezüstrókává nemesednek az évek során, és akkor sem rebben a szeme senkinek, ha az aktuális partnerük feleannyi idős, mint ők.
És akkor most vissza a bugyikhoz. A mostani kampány, sajnos valóban forradalminak számító módon azt mondja ki, hogy basszuskulcs, a jóisten áldjon meg mindenkit egyenként, már miért ne akarhatna egy bármilyen korú nő szexi, akár merész csipkebugyogót, ne adj’isten egész szettet, combfixszel, harisnyakötővel, míderes melltartóval?
A bikini-body kapcsán terjedt el néhány éve a szellemes megfogalmazás, hogy Hozzávalók a bikinitesthez: bikini, test, strand. Ugyanez érvényes itt is, sőt, itt csak igazán. Mert a bikini viselése messze nem olyan erős deklarátuma a nőnek, mint kortalanul szexuális lénynek. Ez az.
És egy-két szót arról, hogy eleve oké-e a fehérneműs modellek szerepeltetése. Az hát. Az egyetlen, aprócska kérés jónéhány éve már csupán annyi, hogy ne szexuális tárgyként ábrázolják az embereket, és hogy mindez inkluzív, sokszínű formában történjen. Eddig az volt a mondás, hogy szerepeljen minden nemű, nemi identitású, testalkatú ember az ilyen kampányokban. Ideje volt ezt a korra is kiterjeszteni.
Remélem, megérem, hogy hetvenes nő legyek. És amikor odajutok, jó lenne, ha nem kellene pironkodnom, ha éppen egy szexi fehérnemű szettet szeretnék vásárolni, és jó lenne, ha a bolti eladó sem nézne furcsán, amikor a méretemet kérem abból a rafináltan merész összeállításból a kirakatban. A legjobb lenne, ha a szeme sem rebbenne. Ha csak egy vásárló lennék, aki fehérneműt szeretne. Vagy cipőpertlit. A szex-pozitív szemlélet remek dolog. Járjon mindenkinek.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”