TOP 10: A divatvilág legkeresetebb gyerekmodelljei

2019. szeptember 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig furcsa érzésünk támad, ha gyerekmodelleket látunk, hiszen egyfelől tényleg elképesztően szép kislányok, kisfiúk szerepelnek a divatvilágban, másrészt mindig érdekes kérdés, hogy vajon mennyire tartjuk jó dolognak, hogy négy, öt, hat éves gyerekek már szinte úgy dolgoznak, mintha felnőttek lennének.

TOP 10: A divatvilág legkeresetebb gyerekmodelljei
Fotó: Getty Images

Persze, tudjuk, hogy a gyerekeknek szánt holmikat, ruhákat éppúgy el akarják adni, mint a felnőtteknek szánt holmikat. Így viszont kialakul egy hierarchia, egyes gyerekmodellek felkapottabbak lesznek. Ugyan ma már az ilyen kis "sztároknak" is van saját Instagram oldaluk, de minden esetben valójában a szüleik üzemeltetik ezeket a profilokat. Ezzel együtt gyakran keltenek felháborodást, és időnként bizony joggal, ezek a profilok, de az biztos, hogy az alábbi gyerekmodell tényleg nagyon sikeresek manapság:

7 éves hajasbaba

A londoni Farouk James az elképesztő hajkoronája miatt lett azonnal népszerű a közösségi oldalakon és a divatvilágban. Hatalmas gyűrűs haja önmagában is feltűnő, de ami igazán szokatlan, hogy egy hétéves kisfiú általában nem szokott ilyen frizurával rohangálni.

Farouk édesanyja kezeli a kisfiú Instagram-oldalát, és leginkább arra használja, hogy pozitív üzenetekkel biztassa a fiatalokat, hogy merjék felvállalni magukat. Például az afrofrizurát a hétköznapokon sokan szégyellik, de Farouk formabontó megjelenése sokaknak ad erőt, legalábbis a visszajelzések alapján, hogy merjék vállalni önmagukat. Az már csak hab a tortán, hogy Farouk egyre több divatcégnél bukkan fel, akár a kifutón, akár fotózásokon.

Hihetetlen kék szemek

Anastasiya Knyzazeva nyolc éves, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fél életét modellkedéssel töltötte, hiszen mindössze négy esztendős volt, amikor reklámokban kezdett szerepelni.

Az egyik legsikeresebb orosz gyerekmodellként a legnagyobb gyerekruhamárkák arca és valósággal vetélkednek a kislányért, akit nem kevesebb, mint másfél millió ember követ az Instagramon. A Daily Mail magazin pedig a világ leggyönyörűbb gyerekének kiáltotta ki.

A Pantene új arca egy bébi!

A Pantene új arca egy bébi!

A kék szemű baba

A szintén orosz Violetta Antonova mindössze négy éves, de máris rengeteg divatshow-n vett részt a hazájában a kifutón. A szőke kislány méltó vetélytársa lehet Anastasiyának, hiszen ő is olyan, mint egy két lábon járó baba.

Ugyan érdeklődés állítólag már volt arra, hogy külföldön is szerepeljen a divatkampányban Violetta, de az édesanyja egyelőre nem megelégedett a hazai sikerekkel.

Barbie Afrikából

A nigériai Jare Ijalana elképesztő szenzációt okozott alig egy évvel ezelőtt, amikor egy gyerekfotós megosztotta a képét. A most hatéves Jare annyira tökéletes volt a fotókon, hogy először azt gondolták, hogy a fotós manipulálta a képeket, pedig dehogy!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon Jare Ijalana 🌙 (@jare.ijalana) által megosztott bejegyzés, Júl 28., 2018, időpont: 9:46 (PDT időzóna szerint) src="//www.instagram.com/embed.js">

A világ azóta is csodájára jár a kislánynak, aki kikiáltottak a világ legszebb gyermekének, és természetesen nem maradtak el a divatvilág ajánlatai sem.

A mini Angelina Jolie

Liza Tolmacheva azzal lett igazi sztár, hogy sokak szerint az orosz kislány megdöbbentően hasonlít Angelina Jolie-ra. Néhány képen tényleg van némi hasonlóság, de azért mi látjuk annyira ezt a hasonlóságot, de persze az vitathatatlan, hogy a barna hajú, kék szemű kislány tényleg egy tünemény.

Lizi már most nagyon sikeres gyerekmodell, akinek a korához képest óriási portfóliója van, és az az álma, hogy felnőttként is folytathassa a modellkarrierjét. Nem csodálkoznánk, ha megvalósulna ez az álma.

Az amerikai sikersztori

A New York-i Jordyn Reinle nem először kerül abba a helyzetbe, hogy az utcán egy óriásplakáton, vagy a boltban találkozik a saját fotójával. A szőke kislány az egyik legfelkapottabb gyerekmodell Amerikában.

Nem csupán a nagyáruházak gyerekruhaosztályán, de olyan magazinokban is szerepelt már, mint a Vanity Fair, de fellépett már a Maimi Fashion Weeken is. A divatvilágban egyértelműen a Top 10 gyerekmodell között tartják számon.

Csodás ikrek

A mindössze 8 éves Clements ikrek Los Angelesben élnek, és már annyira népszerűek, hogy a modellkedés mellett szinte alig marad idejük másra. Persze, az anyukájuk szerint nem engedik, hogy túlságosan lekössék a lányokat a fotózások, de tény, hogy rengeteg gyerekruha-márka reklámjában bukkannak fel.

Ava Marie és Leah Rose nem véletlenül juttatja mindenkinek az Olsen-ikreket az eszébe, könnyen lehet, hogy az ő karrierjük sem áll meg csupán a reklámkampányoknál.

Született címlap(kis)lány

Anna Pavaga tényleg olyan, mint ahogy a tipikus orosz modelleket elképzeljük: szőke törékeny és hatalmas szemei vannak, csakhogy ő nem 18 éves, hanem jó tíz évvel is fiatalabb. Igaz, a karrierje pont úgy alakul, ahogy egy kezdő topmodellnek szokott.

A kis Anna ugyanis felbukkant már a Harper´s Bazaar, vagy a L´Officiel magazin címlapján is. Annyira felkapott modell, hogy már előszerződést kötött vele egy felnőtt modelleket képviselő cég, akik alig várják, hogy Anna elfújja 16. szülinapi tortáján a gyertyákat. Hát, mondjuk ez még odébb van.

9 kultikus sorozat, amiből életre szóló barátságok születtek

9 kultikus sorozat, amiből életre szóló barátságok születtek

Ő az igazi trónörökös

Amióta Thylane Blondeau nagykorú lett, azóta sokan pályáznak a címére, de kétségtelenül Tallia Burk hasonlít a gyönyörűséges francia modellre a leginkább. A hétéves kislány már olyan márkáknak dolgozott, mint az Oscar de la Renta, Tommy Hilfiger és a Ralph Lauren.

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/BzN1SPjBCEP/?utm_source=ig_embedutm_campaign=loading" data-instgrm-version="12" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:540px; min-width:326px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A bejegyzés megtekintése az Instagramon Shoot time!!! Tallia Burk (@tallianancyburk) által megosztott bejegyzés, Jún 27., 2019, időpont: 7:13 (PDT időzóna szerint)

Tallia hatalmas szemeivel teljesen megigézte a divatmárkákat, és könnyen lehet, hogy akár a végén még ő is L´Oréal-lány lesz, mint Thylane?

Lehengerlő szőkeség

Anastasya Averbukh nemrég ünnepelte a 10. születésnapját, ehhez képest már olyan karrierrel büszkélkedhet, amivel mások kétszer, háromszor ilyen idősen se. Az izraeli kislány nemcsak rengeteg gyerekruha-márka kampányában bukkant fel, de már gyerekszínészként is kipróbálta magát.

Az olimpikon atléta édesapja révén ismertté váló Anastasya legnagyobb dobása eddig kétségkívül az volt, amikor az Emporio Armani gyerekkollekciójának az arca lett.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)