Tervezz egy kreatív kollekciót és repülj Dubajba!
"Télből a nyárba" mottóval pályázat indul feltörekvő divattervezők számára a legnevesebb hazai iparművészeti szakiskolák és egyetemek részvételével. A pályázók egy olyan hatdarabos kapszulakollekció megtervezésével csillogtathatják meg tehetségüket, amelyet bármelyik nő szívesen viselne, amikor a szürke magyar télből egy napsütéses helyszínre utazik. A kollekcióknak legalább egy olyan kombinálható szettet kell tartalmazniuk, amely hosszabb utazás során is kényelmes viseletet biztosít. A verseny nyertese az Emirates jóvoltából Dubajba repülhet, ahol részt vehet a világhírű Dubai Design Weeken.
Ezeket láttad már?
Divattervezőnek tanuló diákok, feltörekvő tehetségek és fiatal márkával rendelkező tervezők jelentkezhetnek a június 5-én indult utazó gardrób tervező pályázatra – a szervezők augusztus 31-ig fogadják a jelentkezéseket. A nevezéseket zsűri értékeli, a továbbjutó legjobb három pályamunka közül a verseny nyertesét ősszel Facebook szavazás dönti majd el.
"Egy ilyen feladat - mint ez a pályázat - igazi megmérettetés hallgatóink számára, akik ezáltal bizonyíthatják tehetségüket és megmutathatják tudásukat a nemzetközi porondon is." – mondta Droppa Judit egyetemi tanár, a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszakának vezetője.
"A verseny alapkoncepciója egy olyan kapszulakollekció, amely egyszerre nyújt kényelmes és stílusos viseletet a hosszabb utakon még akkor is, ha a hűvösebb hónapokban egzotikus desztinációk felé utazunk" – összegezte Tömpe Lia, a Mod'Art Művészeti és Divatiskola igazgatója. "Az évszakok közötti utazás különösen nagy fejtörést okozhat, ha szigorú poggyászszabályozás és hosszú repülőút is társul hozzá. A verseny igazi kihívása a tökéletes, kombinálható, kézipoggyászba is könnyedén beférő darabok megtervezése lesz" – tette hozzá az igazgatónő.
"A pályázat remek lehetőség a divattervező diákoknak, pályakezdőknek! Örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez, hiszen a KREA hallgatói olyan tervezési feladatokon dolgoznak az iskolában is, melyek kreatív kihívást jelentenek számukra, ugyanakkor megvalósíthatók, piacképesek. A kapszulakollekció tervezése is pont egy ilyen feladat. Igazán kíváncsiak vagyunk a végeredményre! Izgalmas ruhadarabokra, kreatív koncepciókra számítunk" – mondta Nemes Mara, a KREA Kortárs Művészeti Iskola igazgatója.
"Úgy gondoljuk, hogy a tervezői siker titka az egyedi stílus, a kreativitás és a magas minőség. Hisszük, hogy a szárnyaló fantázia elrepíthet bárhová és a hallgatóink is e szemléletmódot követve alkotnak majd" – tette hozzá Hideg Orsolya, a Budapesti Divatiskola művészeti vezetője.
A verseny minden 18. életévét betöltött magyar állampolgár számára nyitott, a részvételhez nem szükséges szakirányú előképzettség vagy tapasztalat, azonban elengedhetetlen, hogy a jelentkezőknek jó szemük legyen a divathoz, és képesek legyenek a terveket kézzel vagy számítógéppel megrajzolni. A pályázók egy hatdarabos kollekcióval nevezhetnek; legalább egy ruhapárt úgy kell kitalálniuk, hogy az egy hosszú repülőút során is kényelmes legyen. A pályázatokat 2018. augusztus 31. éjfélig lehet beküldeni.
A verseny győztese az Emirates légitársaság jóvoltából novemberben Dubajba repülhet, ahol részt vehet a világhírű Dubai Design Week-en. A győztes kollekciót, legyártása után Nagy Vivien, a Fifty Pairs of Shoes bloggere mutatja be egy divatfotózás során.
Az Emirates légitársaság mellett a versenyt olyan elismert iparművészeti intézmények támogatják, mint a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Mod`Art International Hungary, a Budapesti Divatiskola és a KREA Kortárs Művészeti Iskola.
A részletes versenyszabályzat ezen a linken érthető el.