Szétszedünk hadjárat!
Ezeket láttad már?
Tudom megint sokáig nem jelentkeztem. Ez az időszak számomra már csak ilyen. Azon gondolkodtam, hogyan fogom magam kimagyarázni a késéből,de aztán rájöttem minél több idő telik el, annál nagyobb lesz a csúszás. Nem kell hozzá nagy logikai készség?
Megkezdték a "szétszedünk hadjáratot". 9 ruhapróbám volt, és 2 bemutatóm aznap, amelyikből az egyiket én nyitottam. Szobáról szobára rohangáltam, és a sietség akkora volt, hogy a harmadik próba után se a harisnyámat, se a cipőmet nem vettem már vissza. Egy szál pólóban mászkáltam, fel-alá, és próbáltam beszökni a mosdóba. Délután négy óra tájt sikerült is, miután az elfogyasztott 2 liter víztől már csak keresztbe tett lábbal tudtam ugrálni. Azt hiszem, annak a bizonyos cérnának az utolsó szálai akkor kezdtek szakadozni, mikor a kapott 15 másodperc után, az egyik szervező lány többször is bekiabálta a nevemet a mosdóba, majd közölte, hogy erre most nincs időnk, mennünk kell!
Ezután megindult bennem a panaszözön, amit Lakatos Márkra zúdítottam. "11 órát repültem! Nem aludtam a gépen! Délután van, és még nem ettem! A wc-re sem engednek ki! Fáradt vagyok! Álmos! Engem ezek kikészítenek!" És mennyire jól esett mind ezt magyarul, hangosan elnyávogni neki.
Másnap jóval frissebbnek éreztem magamat. Mint a tej, vagy egy csecsemő. Csorgó nyállal aludtam. 5 bemutató várt rám, és 6 fitting. Csabi ügynököm próbált rajtam segíteni, de tudom, sokszor nagyon nehéz eset vagyok. Rájöttem arra, hogy ruhapróbára a bemutatók után is bármikor lehet menni, úgyhogy az aznapi utolsó után, ez este 11-ig tartott. Hulla voltam.
Olyannyira, hogy amikor Csabi vacsora közben magyarázott, én elkezdtem arcot festeni egy zöld almára.
Harmad nap már annyira rutinos voltam, hogy sikerült egy, egy órás ebéd szünetet berendeznem magamnak. Eglével és Aidával ebédeltem, mikor is megjelent a gonosz boszorkák egyike. Csak úgy leült mellénk kávézni. Az időbeosztást kitolta az asztal közepére, és én máris rosszul lettem. Szóltam a spanyol bookeremnek/ügynökömnek, hogy legyen olyan kedves, és szóljon a leányzónak, hogyha itt marad, ráuszítom a hétfejű sárkányt! A három királylány megmenekült, és boldogságban befejezhették ebédjüket. Lehet kicsit túlzás volt, lehet, kicsit megmutatkozott önző oldalam, de éppen egy nagyon szaftos témában voltunk elmerülve. Az egyik lány bevallotta, hogy bulémiás. Sőt, egész idő alatt azzal fárasztotta Eglét, hogy szerinte mennyire természetesek az ő "nem étkezési" szokásai. Például azért kért külön szobát a hotelban, hogy őt senki ne zavarja, ha meg szeretne szabadulni a vacsorájától. Részletesen elmesélte, ez hogyan működik, mennyi idő telhet el maximum vacsora után, hányszor egy nap, és hogyan teszi észrevehetetlenné az egészet. Arról mesélt, nem érti az ügynökség, miért küldte orvoshoz, a barátja miért szakított vele, amikor ez kiderült. Arról panaszkodott, hogy az orvos ráerőltetett 10 kilót, amiből azóta csak 5-öt sikerült visszafogynia?
Aida és én csak szörnyülködtünk, és vágtuk a "hallottam már ilyenről, de még sosem láttam élőben"-fejet. Nem tudtunk rá mit mondani, és hiába próbáltunk segíteni a lánynak, ő makacsabbnak bizonyult egy szamárnál. Kérlek benneteket nagyon szépen, soha, de soha még csak eszetekbe se jusson valami hasonlóhoz! Nem éri meg!!! Egyáltalán!
