"Szerettem volna teremteni valamit, amire úgy gondolhatok, mint a gyermekemre" - interjú Csiki Anitával, a ZOÉ tulajdonosával
Megnyílt Budapest legújabb koncepcióboltja a fenntarthatóság jegyében, ahol nemcsak a magyar divatot kedvelők szerezhetik be gardróbjuk új és egyedi darabjait, hanem két ruhapróba között elkészíttethetik csodaszép sminkjüket vagy a legújabb trendeknek megfelelő manikűrt.
Ezeket láttad már?
Az üzlet megnyitóján a meghívottak találkozhattak a ZOÉ teljes csapatával, amely 12 divat és kiegészítő-, 2 kozmetikai márkából, egy festőművészből, egy körmösből és egy sminkesből áll. A tervezők között van olyan is, aki ruhái mellett alkatelemzéssel és gardróbrendezéssel is foglalkozik, így a ZOÉ vásárlói számára ezek a szolgáltatások is elérhetőek.
Csiki Anita, a ZOÉ megálmodója és tulajdonosa egy interjúban mondta el nekünk, mitől egyedi a ZOÉ és hogy miért volt szükség egy új látásmódú koncepcióboltra Budapesten.
Mesélnél egy kicsit a vállalkozásodról?
A ZOÉ-t azért indítottam, mert több éve segítek és támogatok magyar vállalkozásokat. Eddig csak online, de most már offline, a fizikális térben is. Úgy érzem, hogy a kisvállalkozóknak szükségük van erre, mert ez egy olyan terület, amely gyakran kiált segítségért. A bolt neve az "élet"-ből fakad. Szerettem volna teremteni valamit, amelyre úgy gondolhatok, mint egy gyermekre.
Szeretnék egy kis betekintést nyerni a tervezésbe, a belső tér kialakításába és minden fontos részletbe. Hogyan jutottál el a ZOÉ megnyitásáig?
Az üzlet megtervezése szinte mindvégig a fejemben volt: kicsit olyan, mint a saját otthonunk. A sok fehér szín azért volt számomra fontos, mert a vállalkozók termékeit szerettem volna kiemelni. A sok-sok növény, dekoráció a saját stílusomat tükrözi: nagyon szeretem a természetet, és mindazt, amit adhat. A dekorban a smaragdbársony eleganciát sugall, a kevés fa, amelyet betettünk a természetesség érzetét eleveníti meg, és a nagyon kevés arany pedig egy csipetnyi luxust ad a helyiségnek. Az alaprajzot Csiki Martina enteriőr dizájner készítette el a számomra. Ő jelenleg Londonban él és dolgozik, így online segített az elképzelésem megvalósításában.
Minden tervezőt egyenként válogattunk be a ZOÉ-ba. Sokkolt, amikor feldobtuk a lehetőséget, hogy lehet csatlakozni, hogy dőltek a megkeresések. Úgy éreztem, hogy igen, van itt még olyan terület, amire szükség lehet.
A beválasztásnál figyelembe vettük a márkák minőségét, jellemzőit és az irányukat.
Szerettem volna, ha többféle tervező kerül az üzletben, akik kiegészítik és egyben segítik is egymást.
Összességében elmondható, hogy a nyitás-tervezés-megvalósítás körülbelül másfél hónap alatt megtörtént.
Mi a legfontosabb szemléletmód számodra és a ZOÉ csapata számára?
Egyértelműen a "slow" irányt tűztük ki célul. Számunkra a tervezés nagyon-nagyon fontos. A "slow" irány ezzel egy időben a környezettudatosságot is jelenti: a textilipar az egyik legszennyezőbb iparág jelenleg, ezért szeretném egy kicsit a gondolkodásmódot megváltoztatni: véleményem szerint egy-egy minőségi, jó ruhadarab tartósabb, hosszabb ideig használható.
Jeremy Scott marionett bábukon mutatta be legújabb Moschino kollekcióját
Jeremy Scott marionett bábukon mutatta be legújabb Moschino kollekcióját
Miért volt szükség egy olyan helyre, mint a ZOÉ Budapesten?
Több hazai dizájner üzletet ismerek és szeretek. Mindegyiknek más-más specifikációja van. Úgy éreztem, hogy a saját tapasztalataimat szeretném egybegyúrni és ezzel egyidőben a fizikális térbe önteni.
A ZOÉ legnagyobb erőssége a webshopos háttértámogatás: nem csupán egy átvételes pont vagyunk, hanem ennél picit több. Igény szerint csomagösszeállítási pontként is üzemelünk, akár aznapi kiszállítást is meg tudunk oldani online rendelés esetén.
Több hazai vállalkozással vagyunk kapcsolatban: grafikus, nyomdász, fotós is van a "csapatunkban", így lényegében egy komoly kapcsolati rendszert is biztosítunk.
Mi mindenre van lehetősége az idelátogatónak?
A ZOÉ Fashion&Beauty&More egy üzlet, mégis szeparált tér. Az egyik részen a showroom, míg a másik területen a beautyroom helyezkedik el. A ZOÉ ezen túlmenően egy közösségi tér is, ahol szeretnénk, ha több hazai kis létszámos workshopnak is helyet adhatnánk. Az oktatás, és a prevenció számomra nagyon fontos terület. A ZOÉ-ban lehetőség van testalakelemzésre is, illetve a vásárló időpontot egyeztethet gardróbrendezővel is. Jelenleg dolgozunk azon, hogy egy fix stylist és színtancsadó is a csapatunk tagja lehessen, de még keressük az igazit.
Van egy profi sminkesünk, Kardos Kitti, akinél sminktanácsadásra is lehet jelentkezni, így aki részt vesz, már úgy tér haza, hogy tudni fogja, mi áll jól neki. Természetesen különböző sminkekre is lehet hozzá időpontot foglalni. Kitti foglalkozik SFX sminkeléssel is, amelyet a filmesek előszeretettel használnak. Élethű sebeket is tud készíteni! Csapatunkban Kiss Titanilla körmösként lépett be: különböző technikákat ismer és nagyon precíz! Úgy gondolom, hogy mindettől olyan különleges és kicsit más a ZOÉ.
Egyéni rendezvények lebonyolítását vagy akár megszervezését is vállaljuk. A jelenlegi helyzetben a 45 m2-es tér ekkora létszámnak tökéletes.
Nyitottak vagyunk, és örömmel várjuk az érdeklődést.
Mi a célod a ZOÉ-val?
Örülnék, ha a ZOÉ egy olyan tér lenne, ahova a hölgyek örömmel térnek be, ahol a vásárlás élmény, nem pedig egy kötelező kör. Egy helyszín, ahol kényelmesen megihatnak egy kávét, és ahol találkozhatnak a tervezőkkel és egyedi dolgokat is készíttethetnek velük!
Ha sikerül ezt az évet teljesítenünk, és úgy érezzük, hogy megérett a ZOÉ a bővülésre, akkor mennénk tovább, és újabb ötletekkel gazdagítanánk az üzletterünket.
Számomra a legfontosabb, hogy idén a márkák érezzék biztonságban, otthonosan magukat és csapatként tudjunk együtt dolgozni. Ha ez megvan, akkor sínen vagyunk!
Pongrácz Dóra