Így készültek a Barbie és a Szegény párák jelmezei
Nem meglepő, hogy Los Angeles az Oscar-gála hetén még erősebben a divatra van hangolva. A helyi sztárok egy része ilyenkor inkább elrejtőzik Beverly Hills-i otthonába, miközben mások éppen abban lelik örömüket, hogy sorra járják camouflage ruháikban a felkapott utcákat, vagy épp a luxusszabászatokat.
Ezeket láttad már?
A hollywoodi filmipar neves jelmeztervezőinek pezsgése mellett a divattudós szakma nagyjai (Nick Rees-Roberts, Joanne Entwistle, vagy Sofia Pantouvaki) is élénk vitát folytatnak ekkor Hollywoodban a jelmez versus divat témáról, illetve a ruhák szerepéről a hollywoodi filmekben. A Sketch to Screen nemzetközi eseményről Egri Petra divatteoretikus számol be.
A jelmezek meghatározzák a filmet
Az UCLA David C. Copley Center Színház, Film és TV Intézete az Oscar-gála hetében minden éven megrendezi a Sketch to Screen nevű eseményt, ahol a Copley Center vezetője, Deborah Nadoolman Landis beszélget a legjobb jelmeztervezés díjára jelölt dizájnerekkel.
Idén mi is ott voltunk az eseményen, ahol a Barbie(Jacqueline Durran), a Szegény párák (Holly Waddington), az Oppenheimer (Ellen Mirojnick), a Napóleon (Janty Yates és David Crossman) és a Megfojtott virágok (Jacqueline West) című filmek kosztüm dizájnereitől tudhattunk meg többet a ruhákról, a screenplay elolvasása után létrejött saját elképzelésükről a jelmezekkel kapcsolatban, és a forgatás ideje alatti saját backstage élményeikről, illetve a rendezőkkel való kollaborációikról általában.
A beszélgetés középpontjában végig az a kérdés állt, hogy a ruhák mennyire meghatározó szerepet töltenek be a filmnyelvben, valamint, hogy a designer, mint művész kollaborál a rendezővel, tehát önnön jogán (és nem a rendezőt kiszolgáló személyként) kap tehát jelölést az Oscar díjra.
A jelölt filmek jelmeztervezői tehát nem csupán a film rendezőjének elképzelését megvalósító személyek, hanem olyan autonóm művészek, aki joggal vetekednek egymással az arany szobrocska dicsőségéért. Rengeteg múlik ugyanis azon, hogy ők mennyire sikeresen alkotják meg a film vizuális világát.
Bella Baxter kifejező öltözékei
A Szegény párák elsősorban a történet köré felépített vizuális világgal tarolt a díszlettervezés, a jelmeztervezés és a smink esetében az Oscar díjátadón, amellett, hogy Emma Stone elvitte a legjobb női szereplőnek járó aranyszobrot is. Vagyis lehet bármilyen szenzációs egy forgatókönyv, a köré épített vizuális világ nélkül a rendező története bejárhat más pályát, lehet kevésbé sikeres.
Deborah Nadoolman Landis a beszélgetést jó ráérzéssel rögtön azzal a Holly Waddingtonnak (Szegény párák) feltett provokatív kérdéssel kezdte, hogy mennyire volt könnyű a film szexjeleneteihez ruhát tervezni, és mindez mennyire jelentett kiszolgáltatott pozíciót a görög rendező (Giórgosz Lánthimosz) elvárásainak.
Bella Baxter ruháinak esetében a kosztümök tervezőjének persze azzal is számolnia kellett, hogy egészen más megjelenést kellett adnia a felnőtteket utánozni akaró „gyermeki Bellának” és az éppen saját szexualitását próbálgató „felnőtt Bellának.”
Waddington külön kiemelte, hogy a felnőtt Bella ruháinak természetesen provokatívnak és csábítónak kellett lenniük és jó pár ruhát kellett terveznie a Bellát játszó Emma Stone-nak, hiszen a film minden második percében más ruhát visel a karakter. A szexjelenetekhez készített női ruhák tervezésénél Waddington célja az volt, hogy a ruhák egyszerre rejtsék el és mutassák meg a testet úgy, hogy közben intimitást sugároznak.
Az Oppenheimer ruhatára
Azt is megtudhattuk, hogy míg az Oppenheimer jelmeztervezőjének, Ellen Mirojnicknek ez volt az első Oscar-jelölése, a többieknek ez már a sokadik ilyen alkalom. Mirojnicknek nagyon fontos volt, hogy Oppenheimer karakterét személyessé tegye a ruha nyelvén keresztül, és hogy a film nézői ne pusztán egy jeles történelmi személyiséget lássanak Oppenheimerben, pontosabban az őt játszó (szintén Oscar nyertes) Cillian Murphy alakjában, így megpróbálta kifejezetten a színészre szabni a ruhát, és azon keresztül személyességet kölcsönözni az egész karakternek.
A Megfojtott virágok jelmezei
A Megfojtott virágok jelmeztervezője, Jacqueline West álmai együttműködéseként beszélt a filmről és a Martin Scorsese-vel való közös munkájáról. A felkérés Scorsese-től éppen a pandémia kitörésekor érkezett.
Westnek egy kanadai forgatásról kellett a covid miatt visszavonulnia észak-dakotai házába, amikor egyszer csak csörgött a telefonja, a vonal másik végén maga Scorsese volt, akivel ugyan még korábban sohasem dolgozott együtt. Scorsese a Visszatérő (The Revenant, 2015) jelmezei után ismerte West munkáit, aki természetesen azonnal igent mondott a felkérésre.
West hangsúlyozta, hogy az első ruhatervek elkészülte előtt könyvtári kutatómunkát végzett, és többször is elolvasta a történet alapját képező regényt. Azt is elmondta, hogy minden munkáját elmélyült kutatás előzi meg, hogy ruhái hűen ábrázolhassák az adott történelmi korszakot, ugyanakkor a fellelhető, olykor csak fekete-fehér fotográfiák mögé a színeket neki kell megalkotnia a fantáziáját követve. Ezt tükrözik a Megfojtott virágokhoz készült oszázs indián kosztümök is.
A Napóleon látványos ruhái
Hasonlóan fontos volt a korszak és viseletének hű ábrázolása Janty Yates és David Crossman jelmeztervezőknek Ridley Scott Napóleon filmjéhez, akik korábban már dolgoztak együtt a rendezővel és a színész Joaquin Phoenixel is a Gladiátoron (2000). A Napóleon jelmezeinek megalkotásakor az volt a céljuk, hogy ez legyen a leglátványosabb Napóleon életéről szóló film. Yates meg is jegyezte a beszélgetésben, hogy az ő Napóleon karaktere abban különbözik az összes eddigitől, hogy „sokkal jobb”.
Négyezernél is több ruhát kellett megtervezniük és elkészíteniük a filmben szereplő orosz (ezen belül kozák) és francia katonáknak. A ruhák elkészítése után persze óriási munka volt a katonák felöltöztetése is a forgatásra.
A Barbie-film babaruhái
Jacqueline Durran a Barbie című film jelmeztervezése kapcsán kiemelte, hogy ez esetben a film alapvető története nem egy hús-vér karakter köré épül, így neki egyértelműen nem az volt a feladata, hogy hús-vér személyiségekre tervezzen ruhát, hanem műanyag, érzelmek nélküli babákra.
Bár megjegyezték, hogy a film története éppen Barbie identitáskeresésére épül, aki a valódi világ problémáival és női szerepeivel találkozik, és egy ponton a Barbie-világ helyett éppen a valóságot, és a valódi érzelmeket (és kudarcokat) választja a műanyag és rózsaszín világ helyett.
Barbie ruháinak esetében Durran követte a játék eredeti funkcióját, vagyis azt, hogy Barbie egy öltöztethető figura, aki mindig ahhoz öltözik, amit éppen csinál, Ken pedig mindig azt csinálja, amit Barbie akar, így neki pedig leginkább Barbie öltözékeihez kell öltöznie. Jacqueline Durran terveit nagyban meghatározta a Barbie-univerzum saját (divat)története, hiszen Barbie alapvető funkciója mindig is az volt, hogy egy öltöztethető divatbaba legyen.
Durran elmesélte, hogy a Margot Robbie-nak készített ruhák esetében a legnagyobb kihívás az volt, hogy még a filmen kötöttnek kinéző ruhák is valójában printelt anyagok voltak.
