Roberto Cavalli 75! - A szexi csillogás és az állatminták királya

2015. november 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Roberto Cavalli számára jelentős év 2015: most ünnepli 75. születésnapját, 35. házassági évfordulóját, és idén 45 éve indította útjára saját márkáját.

Roberto Cavalli
Fotó: Northfoto

"A divat benne van a DNS-emben. Nem tudnék nélküle élni." – ennél pontosabban senki sem fogalmazhatná meg Roberto Cavalli viszonyát a divathoz. A Firenzében született, művészeti akadémiát végzett tervezőt szülei festőművésznek szánták (édesapja is az volt), de ő másképp döntött. Első kollekcióját 1970-ben mutatta be Párizsban, és rögtön le is tette vele a névjegyét: a nyomott mintás bőr öltözékek újdonságként robbantak be a divatba. Hamarosan a vonzó hellyé váló Saint Tropez-ban nyitott butikot, és mintás bőrkreációira megrendeléseket kapott a Hermés és a Pierre Cardin divatháztól.

1980-ban, három év udvarlás után feleségül vette az osztrák Eva Düringert (1977-ben ő volt Miss Europe), akivel 35 éve él boldog házasságban. Három gyerekük született. Eva a munkában is mindig segíti.

A 80-as évtized közepétől a divatban inkább a japán és belga minimalizmus kezdett teret hódítani, ez nem kedvezett Cavalli részletgazdag stílusának, ezért kissé háttérbe is vonult egy időre. Inkább a farmerek felé fordult. 1988-ban bemutatta az első mintával dísztett farmert, 1994-ben a koptatott farmer ötletével állt elő, 1995-ben pedig a stretch farmert vezette be. Az eredmény: robbanás a farmerpiacon és mérhetetlen népszerűség.
Ha Cavalli, akkor állatminta – legtöbbünknek ez jut róla eszébe elsőként. A ma már védjegyének számító mintáról Cavalli ezt mondja: "Egyáltalán nem az állatmintáról szól ez, hanem a természetről, bármilyen természetes dologról, ami körülvesz. Mindent szeretek, ami a természetből származik. Annak idején például virágmintával, orchideákkal kezdtem." (És a virágmintákhoz sem lett hűtlen, tesszük hozzá.)

Az évtizedek során Cavalli egész birodalmat épített. A klasszikus női kollekciók mellett van férfivonal és tervez a gyerekeknek is. A Just Cavalli a fiataloknak szól, A Cavalli parfümök világszerte ismertek, lakberendezési tárgyakat is tervezett, és kávézókat nyitott.

Hosszas habozás után a maestro idén eladta cége többségét, és részben visszavonult. Mostantól Peter Dundas, a Puccitól nemrég átszerződött norvég divattervező ad új, fiatalos imázst a márkának, miközben persze megtartja a klasszikus elemeket: a díszített farmert, a szexi csillogást, a rojtokat és az állatmintát.

Cavalli pedig ma, 75 évesen is hallgat az idők szavára, van blogja \ (http://robertocavalliblog.com/ ), közel félmillióan követik az Instagramon, és évek óta rendszeresen twitterezik is!

Kattints a képre, és nézd meg merülj el Roberto Cavalli világában!

Roberto Cavalli 75! - A szexi csillogás és az állatminták királya Az olasz mester ünnepel és mi vele ünneplünk!


Galéria

Bezárás
2021.01.31.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)