Régi Nokiától designer pólókig: a Baba bolt megnyitotta kapuit a trash szerelmesei előtt
Reneszánszát éli a retro, hódítanak a vintage és a trash irányzatai, és lassan minden menővé válik, ami valaha megakínosnak számított. És ami még jobb: egyre több olyan butik nyílik Budapesten, ahol kielégíthetjük a bennünk lakozó divatínyencet, és olyan szetteket szerezhetünk be, amikről eddig még álmodni sem mertünk.
Ezeket láttad már?
Ha lehetséges, mindezt még magasabb szintre emelte Bettina Nem, aki Dj (érdemes itt lecsekkolni) és divattervezői karrierje mellett most a boltvezetésben is kipróbálja magát. Bettina nemrégiben nyitotta meg a Margit körúton b a b a névre keresztelt üzletét, aminek koncepcióját elsősorban saját egyénisége alapján dolgozta ki.
A concept store-ban gyakorlatilag minden megtalálható, ami meghatározta a gyerekkorunkat és tiniéveinket, azaz a `90-es évek rave hangulatát: Nokia 9300, Kozsót istenítő Bravo újság, lemosható rágós tetkók vagy éppen Michael Jacksonos póló. A trash vonal mellett a néhány magyar brand is képviselteti magát. Fellelhető többek között jó pár virágéknál -kitűző, egy designerek által készített naptár, a Lärm és az Ubikeklektik merch-e, és nem utolsó sorban Nem Bettina saját ruhamárkájának, a NEM nek darabjai. A tervező elárulta, hogy imádja a különböző anyagokat variálni, a lényeg, hogy a végeredmény minél színesebb és meghökkentőbb legyen.
Rövid videónkban Bettina mesél a bolt koncepciójáról, és megmutatja a baba legmenőbb darabjait!
A videót Babos Kitti készítette.