Modellblog: Szikszai Johanna a szerelméért izgult a londoni olimpián

Mindig is szorosan kötődtem a sportokhoz, ezért örültem nagyon, amikor közeledett a londoni olimpia. London szerencsére könnyen elérhető egy európainak, nem kell messze utazni ahhoz, hogy megnézhessük a játékokat. Ennek ellenére sokáig nem gondolkodtam azon, hogy el is utazzam az olimpiára, hiszen tévéből minden jobban követhető.

Aztán egymásba szerettünk Balázzsal, akit már közel 10 éve ismerek az atlétikai klubból és az utánpótlás Európa-bajnoki ezüstérme (amikor megfutotta az olimpiai B szintet) után együtt izgultunk azon, hogy meglegyen az a bizonyos A szint is, ami az olimpiához szükséges. Sikerült, és miért ne sikerült volna? Így hát aktuálissá vált a téma, hogy én is elutazom Londonba, hogy a helyszínen szurkolhassak Neki.

1. nap (augusztus 5., vasárnap)

Elérkezett az utazás napja. (Balázs már kedden elfoglalta helyét az olimpiai faluban.) Hajnalban keltem, reggeli gépet választottam, hogy minél hamarabb odaérjek. A Liverpool Street-i vasútállomáson modell barátnőm, Bogi várt rám. Nála fogok lakni ezen a héten. Nagyon hálás vagyok ezért, hoztam is neki csabai kolbászt, túró rudit és szakácskönyvet!

Egy közös ebéd után Bogival kimentünk a közeli Tower Bridge-hez, ahol a női maratonfutás egyik szakasza zajlott, és szurkoltunk a három magyar hölgynek. Fergeteges hangulat volt.

Délután elindultam az olimpiai parkba. Sajnos ma nem mehetek be az olimpiai faluba. A sportolóknak két nappal előre kell jelezni vendégük érkezését, de a helyek így sem korlátlanok, vasárnapra már nem volt hely, csak hétfőre. A falu melletti hatalmas bevásárlóközpontban találkozom Balázzsal, ahol lépni nem lehet a sok embertől. Kerestünk két fotelt és beszélgettünk egy isteni brownie és egy cappuccino társaságában.

A britek hatalmas lázban égnek, minden kirakatban nemzetük sportolói láthatók, mindenki zászlókkal járkál. Viselkedésük azt érezteti egy külföldivel, hogy ez az egész olimpia róluk szól. (Ez nekem annyira nem szimpatikus.) A szervezés természetesen tökéletes, rengeteg az önkéntes, akik örömmel segítenek bármiben. Habár a tömeg végtelen, esély sincs arra, hogy valaki eltévedjen....

Késő délután elköszöntem Balázstól, hiszen neki pihennie kell, már csak másfél nap van a versenyig.

2. nap (augusztus 6., hétfő)

A verseny előtti napon izgatottan ébredek, mert ma megnézhetem az olimpiai falut közelről. A bejutás nem egyszerű, a legnagyobb hangsúlyt a biztonságra fektették, és ez érezhető. A sportolók kártyáját három helyen ellenőrzik, tőlem ugyanitt az útlevelet kérik el. Ezek után be is kellett regisztrálni, ahol elvették az útlevelem, de kaptam cserébe egy nyakba akasztható kártyát.

A falut nem falunak kell elképzelni, hanem egy hatalmas lakóparknak, 8-12 emeletes tömbökkel. Minden erkélyen, ablakban nemzetek zászlói lobognak, az utcákon pedig olimpikonok és vendégeik mászkálnak.

Balázs körbevezetett a faluban. A hatalmas étkező mindenféle kultúrák saját eledelével, a játékterem, az orvosi központ, az ajándékboltok és minden más arról árulkodik, hogy igyekeztek maximálisan a sportolók kedvében járni. Az étterem 0-24 áll rendelkezésükre, a sátor nagyobb, mint a Csabai Kolbászfesztivál legnagyobb sátra szokott lenni. :-)

Felmehetek az apartmanba is, ahol öt szoba tartozik egybe, a magyarok kb. öt szintet foglalnak el az épületből, alattuk a román válogatott lakik. Balázs természetesen a másik gátfutó, Kiss Dani szobatársa, már összeszokott páros, minden nagy versenyen ott vannak. Balázzsal játszottunk óriás jengát, szerintem 1 méternél is nagyobb billegő tornyot építettünk, és mindkétszer én borítottam le.

A falut este 9-ig kell elhagynom, de két okom is van hamarabb távozni: Balázs holnap versenyez és pihennie kell, valamint még találkozom a bátyjával, hogy megbeszéljük a másnapi tervet, és odaadjam a jegyét a versenyre.

3. nap (augusztus 7., kedd)

Elérkezett a verseny napja. Felkelek jó időben, hiszen hogyan tudnék nyugodtan aludni, mikor tudom, hogy a szerelmem 23 évesen élete egyik legnagyobb megmérettetésére készül 70 ezer ember előtt.

A körmeimet már előző este kipingáltam piros-fehér-zöldre, a sminkelés viszont ma reggelre marad. Nincs nehéz dolgom, már gyakoroltam otthon. Felülre egy piros és egy fehér csík kerül, alulra pedig a zöld. A mai napon én vagyok a leglelkesebb szurkoló, de ezt igyekszem szolidan kifejezni, így még felveszem Balázs régi válogatott atlétáját és egy nemzeti színű szívecskét rajzolok a mellkasomra.

Úgy érzem, egy kicsit késésben vagyok, ráadásul még a zászlót is itthon hagytam, amiért vissza kellett szaladnom. Igazából nem voltam késésben, csak annyira izgultam már, hogy a fél órás sétát a metró megállótól inkább futásra "cseréltem". Ilyenkor rendkívül jól jön, ha az ember aktív életet él, még élveztem is azt a 2 km-t.

Megérkeztem a stadionba. Jó helyen ülök, de a célegyenes (ahol a 110 méter gátfutás is zajlik) így is messzinek tűnik, a versenyzők pedig aprónak. A hangulat fergeteges, a hangtechnika hátborzongató, az idő pedig szerencsére kegyes hozzánk. Rájöttem, hogy kevésbé izgultam most, mint amikor a TV előtt szurkolok. Ez biztosan azért van, mert ott vagyok, ahol a Szerelmem és bármi történik vele, én itt vagyok!

Balázs a 6. futamban áll rajthoz, az athéni olimpiai bajnok, aranyesélyes kínai Liu Xiang mellett, az Európa bajnok brit Andy Turnerrel és sok más csodabogárral együtt.

Megkezdődött az őrült szurkolás ebben a 13-14 másodpercben, nem bírtunk magunkkal mi sem, felálltunk, ugráltunk és persze kiabáltunk, ahogy csak bírtunk. Hihetetlen futam volt, a 9 versenyzőből háromnak nem sikerült beérnie, köztük Liunak sem, aki az első gáton hatalmasat esett.

Balázs nem volt elégedett magával, mondta, hogy könnyedén továbbjuthatott volna az elődöntőbe. De azt is tudom, hogy a gátfutás az egyik legkiszámíthatatlanabb versenyszám, ahol nem elég a topforma és a tehetség. A legjobbak is elbukhatnak....

Mindenesetre mi nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen 23 évesen itt lehet egy olyan versenyszámban, ahol nehéz az érvényesülés az afroamerikaiak mellett. (Balázs hőstettétől azóta is hangos a sajtó, erről ide kattintva olvashatsz bővebben. - A szerk.)

A gátfutás után megkezdődtek a női 5000 méteres síkfutás előfutamai, azt követően pedig a férfi 200 méter előfutamai Usain Bolttal, Christophe Lemaitre-rel, Johan Blake-kel és a többi remek sprinterrel. A brit versenyzőket mindig különösen hatalmas ováció fogadta, amibe természetesen mi is bekapcsolódtunk.

Megvártuk a program végét és közben megbeszéltem Balázzsal egy rövidke (csak egy puszira) találkát a falu bejáratánál, mert ma sem mehettem be sajnos. A délutánt a fűben heverészve töltöttük el.

4. nap (augusztus 8., szerda)

Délelőtt 11-re mentem egy észak-londoni magyar pubba Bencével (Balázs testvére), ahol a Magyarország-Izland férfi kézilabda meccset közvetítették nagy kivetítőn és természetesen ment a szurkolás ezerrel. Nagyon örültem, hogy nyertünk!

A következő program a London Eye volt. Habár már többször is voltam itt, még sosem szálltam fel az óriáskerékre. Mindig szakítok időt az adott város felfedezésére, viszont többnyire egyedül vagyok kénytelen bejárni a szép helyeket, a modell lányok nem nagyon lelkesednek a városnézésért. Mindig hagyok pár helyet, amiről úgy gondolom, hogy nem egyedül kéne felfedeznem. Ilyen volt a London Eye is. Vártam, hogy legyen valaki, akivel megoszthatom az élményt.

Kivártuk a gyors sort, aztán irány a nagy kapszulában felfelé. Gondolom, nem kell mondanom, hogy a látvány nagyszerű volt, főleg a Parlament épülete és a Big Ben. Annyira örültem, hogy velem volt az én Olimpikonom. :-)

A kis csavargás után Balázs hazakísért, ő ment az atlétikai stadionba az esti eseményeket nézni én pedig nekiláttam lecsót főzni Bogival. Tiritarka paprikából csináltuk, mert éppen olyat lehetett kapni, de volt benne csabai kolbász is, isteni lett. Bogi barátja nem rajong érte, így több maradt nekünk. :)

5. nap (augusztus 9., csütörtök)

Ez volt az egyik legszebb napom Londonban, az egész napot a Szerelmemmel töltöttem. Délelőtt elmentem az olimpiai faluba, mára volt belépésem. Ahogy e sorokat pötyögöm, rájövök, hogy elmaradt a játék az óriás jengával, jajj. Pedig az olyan jó volt.

Szédelegtünk és fotóztunk a faluban, majd együtt ebédeltünk a hatalmas sátorban. Mire végigjártam a kínálatot, elfelejtettem az elejét, úgyhogy fincsi rák nyársak, mindenféle köretek és angol vajas keksz mellett döntöttem.

Az ebéd után elindultunk az atléta csapattal a London Dungeonba, London egyik legnagyobb rémisztgető házába. A show másfél órás volt, bemutattak mindenféle kínzóeszközöket, engem is "tömlöcbe vetettek" és "elégettek máglyán". :-) Nagyobb ijesztgetésre számítottam, bár Pars Krisztián gondoskodott erről, állandóan rám hozta a frászt. Úgyhogy semmiben nem szenvedtem hiányt....

A show után elváltak útjaink, a srácok visszamentek a faluba, mi (Balázs és én) pedig célba vettük a Buckingham-palotát. A Parlamentnél szálltunk le a metróról, megnéztük a Westminstert, a Big Bent, majd a Downing Street 10 érintésével a Trafalgar térig sétáltunk. Balázs felrakott az oroszlán hátára is és lefotózott. Én is lefotóztam őt ott, bár neki nem volt szüksége segítségre, hogy felmásszon oda.

Ezek után "vettünk" két városi biciklit, amelyeknek néhány utcánként kiépített tároló állomásaik vannak és a helyiek nagy szeretettel használják. Elkerekeztünk a Palotáig, majd a St. James Parkon keresztül kitekertünk a Temze-menti útra.

Közben az Olimpiát sem zártuk ki teljesen, egy fagyizóbódénál megnéztük a férfi 800 méter futás döntőjét, ahol világcsúcs született, egy pub ablakából pedig a férfi 200 méter futás döntőjét lestük meg.

Utolsó előtti állomás a Tower Bridge volt, ahol az olimpiai ötkarikát felhajtva találtuk, valószínűleg felnyitották a hidat egy hajó előtt. Már sötét volt, de áttekertünk a hídon.

Sajnos valaki ebben az időben vetette magát a Temzébe, ezért rengeteg szirénázó jármű érkezett, de mivel nem vagyunk katasztrófahajhászok, továbbtekertünk.

Bogiék a Tower környékén laknak, így letettük a bringákat, és hazasétáltunk. Bogiéknál elbeszélgettünk egy finom bor társaságában és ezzel zárult ez a csodálatos nap.

6. nap (augusztus 10.)

Ma utazom haza. Dugig a kis bőröndöm, rá kell tehénkednem, hogy be lehessen húzni.

Egy jó angol összevont reggeli-ebéd után Bogi elkísér a Liverpool Street-i állomásra, ahol búcsút intünk egymásnak, és én felszállok a reptérre tartó vonatra.

Mikor ezeket a sorokat írom, vasárnap este van, a tévében megy a záróünnepség és irigykedem a Szerelmemre, hogy testközelből láthatja Kate Mosst, Naomi Campbellt és ha jól értesültem, nagy kedvencem, Alessandra Ambrosio is feltűnik a ma este folyamán. Mindannyian megérdemlik a szórakozást, remélem, nagyon jól érzik magukat!
Hétfőn kora délután érkeznek az aranygéppel a Syma csarnokhoz, már nagyon várom.

Ezzel véget is ér várva várt első Olimpiánk, my Olimpics 6 days. :-)

Kattintsatok a fotókra a képes élménybeszámolóért!

Kapcsolódó cikkek:

Szupermaratonon indul Szikszai Johanna

Szikszai Johanna: "A futás az én sportom"

Békéscsaba ontja a topmodelleket

Modellblog: félmaratont futottak a topmodellek

Szikszai Johanna álomsminkje

Sztárfotós kamerája előtt Szikszai Johanna

Szikszai Johanna a New Yorker arca

Modellblog: Szikszai Johanna a szerelméért izgult a londoni olimpián