Modellblog: félmaratont futottak a topmodellek

Szuper hétvégét tudhatunk a magunkénak Szikszai Johannával! Vasárnap együtt futottunk a Békéscsaba- Arad szupermaratonon belül megrendezett félmaratoni távon, ez volt a váltóverseny utolsó szakasza. De hogyanis indult mindez?

Három héttel ezelőtt olvasgattam a békéscsabai híreket, és megláttam, hogy május 20-án rendezik meg az első Opel Körös félmaratoni futóverseny. OTT A HELYEM! Gondoltam egyből. Szeretek futni régóta, 10-15 km-es távokat futottam addig, ez nincs olyan messze a 21-től, és jó ürügy volt, hogy kicsit hazalátogassak. Gyorsan felhívtam Johannát Skype-on, mondtam neki, mit olvastam, ő pedig lelkesen válaszolt, hogy menjünk együtt, mert ő részt fog venni, és szívesen futna velem együtt, jó buli lenne. Ezután szüleimet is risztottam, hogy nevezzenek be, és segítsenek az előkészületekben, mert csak a verseny előtti napon tudok hazaérkezni.

A három hét alatt folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, egyeztettük az edzéseket és persze igyekeztünk a megfelelő szerelést is kiválasztani, amit végül én vittem Párizsból, a hazautazásom előtt két nappal ugyanis pont egy olyan helyen dolgoztam, ahol ezt be tudtam szerezni a fotózás alatti szünetben. Másnap is dolgoztam, a repülőm pedig korán indult szombaton, így kicsit féltem, hogy túl kimerült leszek a versenyre, ami másnap volt. Különösen, mivel közel 40 kilóval kellett lavíroznom Pesten (10 kg túlsúlyra fizettem büntetést a reptéren...), ugyanis szüleim már a szupermaraton váltócsapataiban futottak aznap (versenysportolók ugyanis), így egyedül kellett hazamennem.

De miután sikeresen hazaértem, gyorsan összefutottunk Johannával, átadtam az egyentopot, megbeszéltük a legfontosabbakat: ki milyen naptejet visz, hallgatunk-e zenét, meddig megyünk együtt, hogy megyünk ki, hova pakoljuk a cuccot, mennyire izgulunk stb. És vasárnap reggel már alig bírtunk magunkkal. Csak 12-kor indultunk Békéscsabáról busszal Pusztaottlakára, ugyanis innen kellett befutni a csabai városháza elé. A rajt 14 órakor volt, a lehető legnagyobb hőségben... Ez a 2 óra elég nehezen telt el, már nagyon indulásra készek voltunk, de még gyorsan csináltunk egy rajt előtti fotót, Hani elkortyolta az utolsó energiaitalt, én felpakoltam zsepivel, kenegettük magunkat naptejjel, engem ugyanis két hete azzal kínoz a párizsi ügynökség, hogy folyamatosan barnulok és vigyázzak nagyon.

Hajvizezés, óraállítás és RAJT! Nem sokáig futottunk együtt sajnos, én gyorsabb tempóban kezdtem, de ezt így is beszéltük meg a verseny elején, hogy megyünk a saját iramunkban, és a híd lábánál, amin át kellett futni a városban, bevárjuk egymást, akármelyikünk ér oda előbb. Hatalmas hőség volt, de én minden egyes percét élveztem a futásnak, ez volt az első 20 kilométeren felüli távom.

Szerencsére a várostáblánál apukám várt frissíteni, már befejezte az aznapi szakaszát, és előrejött, neki nagyon megörültem és utána még jobban ment a szaladás. Viszont tudtam, hogy be kell várnom a kis barátnőmet, így a híd lábánál szépen meg is álltam, a többi versenyző meg csak nézett hogy miért pont most állok meg. Sajnos Hani a felkészülés alatt szerzett egy kisebb sérülést, így közel fél óra különbség volt köztünk, így gyorsan befutottam a célba, sikerült két órán belüli eredményt elérnem, majd visszamentem pár száz métert, bevártam Hanit, és újra, már ketten, együtt, egyforma topban, hősiesen és egymás mellett kiállva befutottunk a célba. Szuper volt ez a két óra!

Kapcsolódó:

Folytatódik a modellblog Párizsból