Minden nap inspiráció - interjú a TE Shoes magyar cipőmákra alapítójával

2020. május 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A cipőkészítés- és tervezés régen klasszikusan férfimunkának számított, ez a sztereotípia pedig máig sem tűnt el teljesen, amit Tóth Eszter személyesen is megtapasztalt. Azóta viszont már saját márkája van, különleges és gondosan, lépésről lépésre megálmodott cipőket készít, melyek között minden évszakban megtalálhatod a saját álomdarabodat.

Mikor tudatosult benned, hogy a cipőtervezés a te utad?
2014-ben csináltam meg az első papucskollekciómat Anna Amélie táskaműhelyében. Korábban a Corvinus Egyetemre jártam, de éreztem, hogy az nem az én utam, ezért kimentem Amerikába pár hónapra átgondolni, hogy mit is szeretnék csinálni az életemben, és hogy nyelvet tanuljak. Amikor hazajöttem, akkor kerestem fel Annát, 2 évig a gyakornoka voltam. Azt hiszem, 2012-ben tudatosult bennem a cipőtervezés vágya.

Szembesültél sztereotípiákkal amiatt, hogy a cipőkészítést általában inkább férfiakhoz kötik?
Amikor próbáltam találni valakit, aki megtanít cipőket készíteni, akkor szembesültem ezzel.

Egy suszter bácsi, akit felkerestem, hogy tanítson, azt mondta, hogy túl nehéz fizikai munka ez egy lánynak, és nem vállal.

De az első kollekcióm óta csak tervezek, már nem én készítem a cipőket.

Hogyan sajátítottad el a cipőkészítés fortélyait?
Autodidakta módon. Eleinte nehéz volt, de aztán találtam sok segítséget ez ügyben. Szerencsére mindig tudtam kihez kell fordulnom a kérdéses pontoknál, és most már van egy gyár, amivel együtt készítjük el a mintadarabokat. Szerencsésebb lett volna, ha a kezdetektől ezt tanulom, de így sajátos módon kellett megtalálnom, hogy áll össze egy kész cipő. Az élet szerencsére a megfelelő embereket sodorta elém.

Szerinted milyen egy igazán jó lábbeli?
Ami a legfontosabb, hogy illjen a viselőjéhez. Minden személyiséghez és minden lábhoz más-más cipő illik. Fontos, hogy jó helyen vágja el a lábát, hogy előnyős legyen. A kényelem is nagyon fontos, hogy komfortosan érezzük benne magunkat. Illetve természetesen a dizájn is, hogy legyen benne valami különleges, de mégis sok mindenhez passzoljon. Nekem ezek a legfontosabb szempontok.

Honnan merítesz ihletet egy-egy új darab elkészítéséhez?
A mindennapi hobbim része, hogy böngészem az internetet, ahonnan ömlenek az inspirációk. De általában én is vásárlási szándékkal nézem a különböző márkák új kollekcióit, ezáltal látom, hogy mi tetszik, majd kialakul bennem egy vágy, hogy milyet szeretnék készíteni.

Így kezdődött az is, hogy cipőket szeretnék tervezni, mert sosem találtam meg a legtökéletesebb cipőt, amit megvásárolnék, majd rájöttem, hogy akkor itt az ideje elkészítenem olyat, amit hordanék.

De amikor az utcákat járom, és sétálgatok, akkor is mindig figyelem az embereket, a stílusukat, a cipőiket. Vagy ha a természetben vagyok, akkor a különböző hangulatok, virágok, anyagok inspirálnak. Valójában minden napom egy inspiráció. De a legfontosabb, Milánóban a Lineapelle cipőtalp es kellék kiállítás. Az adja meg a legnagyobb inspiráció löketet, mert onnan rendelek minden hozzávalót. Ott van a talpak, anyagok, bőrök, fém kiegészítők, stb. legszélesebb választéka, amiből építkezik minden cipő. Annával minden évben megyünk, és ez az a három nap, amikor a legtöbb inspiráció ér minket, mindig iszonyúan várjuk.

Hogyan zajlanak a gyártási folyamatok?
Először kitalálom, hogy nagyjából milyen típust szeretnék készíteni, majd Milánóban megkeresem azt a talpat, ami a leginkább passzol a tervemhez. Ezután készítünk egy mintát a gyártómmal a talpra, és addig-addig alakítjuk, amíg minden varrás, és az összes rész formája tökéletesen nem illik hozzá. Ezután rendelem meg a készletet a gyártómtól.

Tudatosan tervezel úgy, hogy a fiatal és az idősebb korosztály is megtalálja a cipőid között a saját álomdarabját?
Igen-igen, szeretném, hogy örök darabok legyenek, ez pedig azt jelenti, hogy fiataloknak és idősebbeknek is ugyanúgy tetsszen, és tudja hordani minden korosztály.

Minden modelleden szerepel a márka jellegzetes és szépen kidolgozott logója. Előbb az első cipőket vagy a logót tervezted meg?
A logót terveztem meg először.

Gimnáziumban tanulás közben sokat rajzolgattam, és akkor rajzoltam meg a logómat is. Még nem tudtam, hogy mihez lesz.

Akkor még nem tudtam, hogy cipőket szeretnék tervezni, de azt tudtam, hogy mindenképp lesz egy márkám, és ez lesz a logóm.

Téli vagy nyári darabokat tervezel szívesebben?
Téli darabokat tervezek szívesebben. Figyelembe szoktam venni, hogy az emberek milyen cipőkben szeretnek leginkább járni a különböző évszakokban, és nyáron nagyon megosztó, hogy ki az, aki a szandált, ki az, aki a papucsot, és ki az, aki a zárt cipőt részesíti előnyben, ezért nagyon nehéz döntenem a típussal kapcsolatban. A téli szezonban tudom, hogy bakancs kell. Illetve a nyárinál az espadrilles a kedvenc típusom, viszont sajnos annál kézzel kell felvarrni a felsőrészt a talphoz, ami nagyon nehéz munka. Emiatt a nyári daraboknál mindig nehezebb feladatom van.

Itthon képzeled el a jövődet, vagy tervezel esetleg külföldön is szerencsét próbálni a TE Shoes-zal?
Itthon szeretnek élni hosszútávon. Pár hónapra tudom csak elképzelni, hogy külföldön legyek, de gondolkoztam már rajta, hogy pár hónap utazgatással szerencsét próbálok külföldön is a márkámmal. Sosem lehet tudni, mikor jön szembe egy csodálatos lehetőség, úgyhogy sosem zárom ki.

A TE Shoes cipőit megtalálod, és meg is rendelheted a márka honlapján!

Nyul Debóra

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)