Lakatos Márk: „Na kérem, tisztelt közösségi médiasztárok, lehet elmélyülni Lagerfeld, a császár életművében!”
Mindenki a Met-gála varázslatos öltözékeit nézegeti, topkattintás Kim Kardashian gyöngyruhája, Jared Leto macskajelmezben, Penélope Cruz csuklyás menyasszonyként, a Vogue nagyasszony, és még megannyi téma.
Ezeket láttad már?
A Met-gála idén nagyot megy, nem csak a ruhákról, hanem testaktivizmusról, divatkritikáról, az ageizmus elleni kiállásról, haladásról, kulturális sokféleségről és még megannyi másról is szólt a Karl Lagerfeld tiszteletére rendezett divatgála. A stylist, divatguru, színész, jelmeztervező Lakatos Márk Karl Lagerfeld életéről és a Met-gáláról elmélkedik.
„Tornyok jártak-keltek köröttem”
Adjátok vissza a császárnak, ami a császáré! Akit kaisernek, imperatornak, azaz császárnak hívnak, az nem valami kis másodrangú, szürke eminenciás. Az a legnagyobb pálya. Ha metaforaként kerül neve mellé a kaiser jelző, akkor számítani lehet tőle arra, hogy megkérdőjelezhetetlen nagyság jellemzi életét, akár római vagy német-római elődeire gondolunk is.
A nagyság persze rendkívül ingoványos fogalom. Relatív, mert ugye mihez képest nagy valaki és mennyire. A „kaiser” becenév persze feltételez valami abszolút nagyságot, ami minden más fölé emelkedik, és az sem mindegy, hogy honnan nézzük. A nézőpontok változtatásával, a perspektíva használatával a nagyból néha kicsi lesz, ha pedig túl közel megyünk, könnyen elveszíthetjük az arányokat. Hányszor történt ez már meg nagynak hitt történelmi figurákkal vagy híres művészekkel?
Kaiser Karl, azaz Karl Lagerfeld esetében is valami hasonlóval találkoztunk az elmúlt néhány hónapban, miután hivatalossá vált, hogy az idei Met-gála témája a 2019-ben elhunyt német származású divatóriás kreatív hagyatéka lesz. Na kérem, tisztelt amerikai hip-hop és közösségi média sztárok, élsportolók, hollywoodi filmszínészek és stylistjaik, lehet elmélyülni a császár életművében! Art deco, 18. századi felvilágosodás és rokokó, klasszikus római és görög szobrok, Mademoiselle Chanel és a többiek.
Vagy ami épp eszetekbe jut, mert a Met-gála közönsége sokszor köszönőviszonyban sincs azzal a tematikával, amit a múzeum kényes ízlésű kurátora és a Vaslady - Ms. Thatcher után szabadon - Anna Wintour akkurátus műhelymunkával kiokoskodnak. Addig is, amíg a kreatív team kitalálja, hogy a gálaöltözék esetében kamélia vagy tweed lesz a hívószó, esetleg aranyláncok, gyöngyök vagy ezek tetszőleges kombinációja, fekete-fehér színkóddal és halvány rózsaszínnel, a cancel culture képviselőinek is lesz ideje meglovagolni a témát, és egy kis hasznot húzni a Met-gála óriási médialábnyomából.
Cancel culture, munkamánia, esztétikai kielégülés
Nem kellett sokáig várni az első felháborodott Instagram posztra. Jameela Jamil brit színésznő már tavaly októberben keményen beleállt a témába és rögtön belistázta az összes topikot, amiért a kaisert már életében is ekézték. Rasszizmus, nőgyűlölet, testszégyenítés és egyéb nyalánkságok. Karl ugyanis híres volt arról, hogy filter nélkül lökte a legvadabb kijelentéseket magából. Karlizmusoknak hívták azokat az általában szellemes, de vitriolos gondolatokat, amivel Lagerfeld gond nélkül tenyerelt bele a legkülönfélébb társadalmi csoportok vagy létező személyek önérzetébe. Vajon miért tette?
Az biztos, hogy munkamániás, maximalista ember volt. Az ő nevéhez fűződik az a kérlelhetetlen ritmusú kollekciónaptár, ami azóta is présben tartja a divatházakat és tervezőket. Munkatársai nyilatkozataiból tudható, hogy szombaton vagy vasárnap hajnal ötkor is ingerlékeny lett, ha nem megfelelő gyorsasággal válaszoltak az ötleteire. Mert ő ugye egyedül élt, miután egyetlen igazi nagy szerelme, a botrányos életű drogos dandy, Jaques de Bascher, 1989-ben AIDS-ben meghalt, gyakorlatilag Karl kezei között. Az a Bascher, aki Lagerfeld nagy riválisának és „barátjának”, Yves Saint-Laurent-nak is szeretője volt, pikáns kis botrányt okozva a párizsi divatvilágban.
Karl magányos volt egész életében, Jacques a plátói szerelme volt, akihez elmondása szerint semmilyen testi viszony nem fűzte. Ahogyan később Baptiste Giabiconi – akiből rövid úton szupermodellt csinált – , is csak a császár esztétikai érdeklődését elégítette ki. Nem akarom természetesen megkérdőjelezni ezt a narratívát, de a regényemet írva sokat olvasgatok mostanában Michelangelo szexualitásáról és szerelméről Tommaso dei Cavalieri iránt. Mit mondjak? Van némi hasonlóság. Lagerfeld komor erkölcsű német katolikus család fia volt, ahogy Michelangelot is mélyen vallásos érzelmek fűtötték. A Kaiser homoszexualitása köztudott volt, Michelangelo hasonló orientációjától eltérően, de úgy érzem, a vallásos bűntudat mindkettőjüket a neoplatonista férfi csodálat felé terelte, legalábbis a hivatalos verzió szerint. Persze a zseniális szobrász-festő és az ugyancsak zseniális divattervező-fotós 400 év különbséggel, de azért folyamatosan csodás szépségű férfitestek között tobzódtak, szóval élnék azért a gyanúperrel, miszerint a két pr- és marketingzseni fedősztorit kreált a neoplatonista elméletből.
Ahogy Michelangelóról be akarta bizonyítani a művészettörténet, hogy csak plátói kapcsolata volt, Lagerfeld is csak plátói szerelmekről beszélt. Nagy megbotránkozást keltő nyilatkozatokat tett a homoszexuális házasság és a melegek gyerekhez való jogát illetően. Finoman szólva megkérdőjelezte és kifigurázta a lehetőséget. Szóval érzésem szerint ez a téma sem volt nyugalmi állapotban a lelkében. Egyébként életkoráról és családjáról is hazudott. Szüleiről kicsit nagyobbat állított, mint ami a valóság volt. Mondjuk ez a magyar divatvilágban sem ismeretlen... szeretett volna jóval feljebb kerülni, mint ami tehetős, de burzsoá – ezt a szót általában szitokszóként használta –, származása alapján logikus lett volna. Valahogy nekem az egész nagyszerű, de szomorú életéről, és páratlan karrierjéről kicsit Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok című 18. századi levélregénye jut eszembe, amit Glenn Close és Jonh Malkovich tett halhatatlanná a filmvásznon.
Megfelelési kényszer emelte ilyen magasra?
Úgy érzem, ez az állandó elégedetlenség hajtotta Karlt, aki páratlanul intelligens, fürkésző tekintetével figyelte ki a világ és az emberek hibáit és gyarlóságait, amit aztán csillogóan jeges intelligenciával kritizált vagy gúnyolt ki. Lehet, hogy ezért szeretett volna gyerekkorától karikaturista lenni, amit öregkorára meg is valósított egy neves német lapnál? Mindenesetre végtelenül pallérozott elme volt, választékos és a végletekig arisztokratikus, aki Hollywoodot sokáig megvetette és inkább a Grimaldi hercegi családdal vegyült Monacóban. Aztán persze beadta a derekát Nicole Kidmannek, Penélope Cruznak és még Pharrell Williamsnek is. De végig azt tartotta, hogy Hubert de Givenchy nem járt jól Audrey-val.
Elérhetetlen volt és közben tudatosan a legfiatalabbakkal dolgozott együtt, kereste a legmenőbb újdonságokat és a legvagányabb fiatal alkotói energiákat. Imádta a szépség kultuszát, de közben keserű és kegyetlen volt. Marketingzseni volt, a modern értelemben vett logómánia, ami máig működteti a luxuspiacot, Karl nevéhez fűződik. Ő kreálta a Chanel és Fendi logókat. Nem is annyira ruhatervező volt, mint például a csodálatos Yves Saint-Laurent, hanem briliáns stylist és arculatszakember, aki régi márkák újraélesztésében volt utánozhatatlan. Közben pedig olyan volt, mint egy igazi 18. századi szalon szellemi vezére. Csak az ő szalonja az egész nemzetközi divatvilág volt.
Sok tweed, gyöngy, legyező
Miért jutott ez most mind eszembe? Mert elnéztem 2023-as Met-felvonulást és a fülembe csengett a sok, egyébként reális kritika Lagerfeld vállalhatatlan nyilatkozataival kapcsolatban. Elefáncsonttornyából szemlélődve sokszor volt lekezelően érzéketlen sok ember problémájával szemben. Igaz. De az is igaz, hogy megkerülhetetlen érdemei és szerepe van a 20. század végi divat és öltözködési kultúra fejlődésében, amit a MET Múzeum kiállítása bizonyára pompás tálalásban be is mutat majd. A tegnapi divatparádét nagyon vártam a fekete-fehér jegyében, ahogy Karl Lagerfeld örökségének is ez volt az egyik legfontosabb színpárosa a Chanel hagyományokra építkezve. Cecil Beaton Oscar-díjas My fair Lady kosztümjeit vagy Fellini 8 és fél ruháit vízionáltam a kamerák és vakuk tüzében. Kaptak is hideget-meleget, de Oscar-díjat nem osztanék az idei divatgálán. Unalmas volt inkább, mint kifinomult. Érdekes volt látni, ahogy a különféle tervezők saját egójuk ernyőjéből közelítenek a Kaiserhez és a sokezredik kaméliát ásítják a híres lépcsőkre. És volt sok legyező is, meg gyöngy.
És Karl szerintem a Parnasszuson unatkozott és méltatlankodott, hogy nagy barátnője Anna Wintour kit be nem engedett a tiszteletére rendezett partira. Bár, Karl is volt a Met- gálán, legutóbb 2018-ban, egy évvel halála előtt. Ami biztos, Jared Leto nagyon tetszett volna neki életnagyságú Choupette macska jelmezében… Ki tudja, lehet, hogy új plátói szerelem szövődött volna, most, hogy Jared egy Lagerfeldről szóló film főszerepét alakítja?
Finálé?
Mit mesél nekünk Karl ellentmondásos élete? Hogy nagy ellentmondások élnek bennünk is. És nem fekete-fehérek vagyunk. Ha differenciáltabban közelítenénk a másikhoz és nem a sztárt vagy a démont keresnénk csak benne, sokkal teljesebb képet kapnánk mindenkiről. Még akkor is, ha a kattintásvadász, marketing vagy a cancel érdekek a leegyszerűsített hatásvadász üzeneteket erőltetik. Karl sem Isten, sem Ördög nem volt. Különleges tehetségű alkotó volt, egy keserű élet súlyát cipelve. Adjátok vissza a császárnak, ami a császáré!
