Meghan Markle lemondott a szeptemberi címlapról azért, hogy a Vogue vendégszerkesztője legyen

2019. július 31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Meghan Markle a szeptemberi Vogue magazin vendégszerkesztője, azonban eredetileg nem is erre kérték fel.

Meghan Markle
Fotó: Vogue

A hercegné szerkesztői leveléből kiderült, hogy Edward Enninful főszerkesztő először a szeptemberi címlapra szerette volna fotózni őt, és erről hosszasan diskuráltak, azonban ekkor már valami egyre jobban érlelődött benne. Meghan Markle a címlap helyett inkább a magazint szerette volna szerkeszteni, azonban valamiért nagyon félt attól, hogy feltegye a főszerkesztőnek ezt a kérdést.

Harry herceg elárulta, hogy hány gyereket terveznek Meghan Markle-lel közösen

Harry herceg elárulta, hogy hány gyereket terveznek Meghan Markle-lel közösen

Izgalomra semmi oka nem volt, hiszen Enninful egyből rávágta az igent, és kezdetét vette egy, több hónapon át tartó szoros együttműködés. A hercegné ekkor már 5 hónapos terhes volt, és a babavárással együtt járó izgalmak mellett a Vogue szeptemberi számának szerkesztése is igencsak nagy kihívást jelentett számára, teljesen érthető módon.

Meghan Markle Vogue
Fotó: Vogue

Amikor augusztus elején azonban megjelenik a lap, már háromhónapos kisfiával együtt fogadják, mintegy második újszülöttet, akit igencsak sok munka árán sikerült világra hozni, azonban minden perce megérte.

A teljes szerkesztői levelet itt tudod elolvasni. Ami pedig a címlapot illeti, van egy olyan érzésünk, hogy erre még lesz alkalma, egy ilyen erős nőkkel teli lapszám összeállítása viszont egyszeri alkalom.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)