Ikonikus divatbemutatók 3. - A kollekció, ami az állásába került, de legendává tette Marc Jacobs-ot
Harminc éve mutatta be a Perry Ellis márka a híres, és hírhedt grunge kollekcióját. Marc Jacobs a divatház akkori vezető tervezője a forradalmi divatbemutató után elveszítette az állását, de egy csapásra sztárrá is vált.
Ezeket láttad már?
A grunge zenei irányzatként robbant be 1991 őszén a Nirvana Nevermind című lemezének megjelenése után. A grunge hulláma, - ami sosem volt egységes, zenei értelemben legalább is egyáltalán nem -, nagyon rövid ideig tartott, de annál nagyobb hatást gyakorolt a popkultúrára, és meglepő módon a divatra is. Marc Jacobs legendás Perry Ellis kollekciója egyszerre képviselője és szimbóluma ennek a hatásnak.
Marc Jacobs, egy megkésett csodagyerek
Az 1992-es bemutató idején Marc Jacobs 29 éves volt, és bár a New York-i divatéletben ismert, sőt talán mondhatjuk, hogy elismert tervezőnek számított, mégis a pályája egyelőre nem úgy alakult, ahogy a kezdeteket látva sokan jósolták. A bonyolult családi háttérből érkező dizájnerről az őt nevelő nagymamája már 11-12 éves korában kijelentette, hogy ő lesz a következő Calvin. A hetvenes évek második felétől Calvin Klein számított az amerikai divat első számú sztárjának, és a ruhák iránt szenvedélyes érdeklődést mutató unokájában a nagymamája az eljövendő sztárdizájnert látta, és végső soron nem is tévedett.
Jacobs már egészen fiatalon 15 évesen egy New Yorki underground butikban dolgozott, még bőven az iskolába járt, amikor saját készítésű kötött pulóvereket adott el nagy sikerrel. Robert Duffy a Parsons divatiskola növendékeinek divatbemutatóján figyelt fel Marc Jacobs kreációira, és azonnal szerződtette a saját cégéhez. A kettőjük munkakapcsolata azóta, 1984 óta tart. Duffy mindig tudta, hogy mi lehet a fiatal tervező számára a következő lépés.
Marc Jacobs tehetségére jellemző, hogy 1987-ben az amerikai divattervezők szövetségének éves díjkiosztóján a valaha volt legfiatalabb dizájnerként nyerte el a Perry Ellisről elnevezett, a legtehetségesebb új tervezőnek járó díjat. A dolog érdekessége, hogy a nem sokkal korábban elhunyt amerikai divattervező cégének irányítása lett Duffy és Jacobs következő állomása 1988-tól.
A grunge mindent felforgat
Nem mondhatni, hogy eseménytelen, de mindenesetre igazán nagy szenzációk nélkül csordogáltak az évek. A Perry Ellis márka sportos, és sportosan elegáns stílusát Marc Jacobs könnyen hozta, de túl nagy rizikót nem vállalt a kollekcióival, de aztán jött 1992 ősze, amikor a dizájner gondolt egyet, és az 1993-as tavasz-nyári szezon New York-i divatbemutatóján mindent másképp csinált, mint korábban. "Ma is ez a kedvenc kollekcióm, mert akkor ösztönösen szembe tudtam szállni az elvárásokkal, és nem tévedtem. Nagyon valódi tapasztalatból született, abból, amit magam körül az utcán láttam" - emlékezett vissza a The New York Timesnak a karrierjét teljesen megváltoztató show-ra. És valóban, ma már talán kevésbé tűnik meghökkentőnek az eklektika, a rétegzésnek az a fajta szabadsága, amit Jacobs felvonultatott, de akkoriban a divat még egészen másként működött. A divathéten bemutatkozó márkák sok mindent szerettek volna elérni, de azt a legkevésbé, hogy kiábrándult tinik szabják meg a trendeket.
Az 1992-es Perry Ellis show a divat demokratizálásáról szól, és arról, hogy a divatra ne korlátként, hanem lehetőségként tekintsenek a vásárlók. Feje tetejére álltak a dolgok, korábban a magas, kifinomult divat megoldásai, újító trendjei szivárogtak lefelé, és lassacskán csordogáltak le a kevésbé tehetős vásárlók felé. Marc Jacobs viszont azt állította a kollekciójával, hogy a dolog fordítva is működhet, jöhet "alulról" is az inspiráció.
Rengeteg innovatív és forradalmi megoldása van ebben a kollekcióban a tervezőnek, a cipőket például a Dr. Martenstől és a Converse-től szerezte, ilyen kollaboráció korábban szinte elképzelhetetlen volt, ahogy az is, hogy Jacobs elmesélte, hogy egy turkálóban szerzett kockás inget másolt le az egyik lookhoz, amelyet aztán flanel helyett selyemből készítettek el. Az egész show hatalmas felfordulás volt, ott voltak a szupermodell-korszak sztárjai Naomi Campbell vagy Christy Turlintgton, de ott volt az akkoriban berobbanó, teljesen más stílust képviselő Kate Moss is.
Eleve Christy Turlington az L7 Pretend We're Dead című dalára nyitotta meg a show-t, ami elég szokatlan választás volt, hiszen az aktuális popzene már kezdett beszivárogni a kifutókra is, de azért a csak nőkből álló zenekar punk-metálja valahogy nem igazán passzolt a kifinomult Perry Ellishez. Ráadásul a bemutató előtt a New York-i noise rock istenei, a grunge zenekarokat felkaroló Sonic Youth a backstage-ben forgatta a klipjét a Sugar Kane című dalukhoz. A klipben felbukkan természetesen a tervező Marc Jacobs is, és persze az ikonikus kollekció darabjai, ráadásul a később a tervező egyik múzsájává és a New York-i művészeti élet egyik kedvencévé avanzsáló, Chloé Sevigny is szinte ebben a videóban debütált, ami ugyan a zenéjében nem grunge, de hangulatában, körítésében, no és a ruhák tekintetében tökéletesen bemutatja a divatbemutató és korszak hangulatát.
Kirúgás, ruhaégetés és egy diadalmas történet
A grunge esztétikája valójában megelőzte a korát, a second hand, a diy, az újrahasznosítás, a mintamixek, a drága és az olcsó darabok keverése a hullám elülte után nem nagyon számított trendinek. Annál inkább manapság, amikor lépten-nyomon azt próbáljuk kitalálni, hogy miként lehetne fenntarthatóbb a divat és az életünk. Marc Jacobs ráérzett az adott pillanatra, de ezt akkoriban alig értékelte valaki. Ugyan természetesen nem ő volt az egyetlen, aki a grunge-ot abban az évben megpróbálta beemelni a divat fő sodrába, de mindenképpen a részéről volt a legnagyobb merészség, hiszen a Perry Ellis márka stílusa és rangja szempontjából óriási váltás volt ez a kollekció. Olyan nagy, hogy négy hónap múlva végül is kirúgták a divatháztól Marc Jacobs-ot.
A grunge közeg sem tudott mit kezdeni a dologgal, a Perry Ellis márka hiába kínált kockás inget, kötött sapkát, nagyon távol állt tőlük. Eleve nem nagyon értették, hogy miért akarják eladhatóvá, áruvá tenni a megjelenésüket, aminek egy sor eleme egyszerűen abból a praktikus okból fakadt, hogy Seattle időjárása esős, szeles, így tanácsos bakancsot húzni, és több réteg holmit viselni. Amikor Marc Jacobs tisztelete jeléül mintadarabokat küldött a kollekcióból Kurt Cobainnek és Courtney Love-nak, akkor a páros egyszerűen felgyújtotta azokat. Ugyan 1992 decemberére a Vogue magazint is elérte a grunge hullám, és Steven Meisel egy azóta klasszikussá vált divatanyagot készített, amelyben Marc Jacobs kreációi főszerepet kaptak, Kristen McMenamy pedig egyenesen egy Nirvana pólóban pózolt, de siker nem volt egyértelmű. A befolyásos Suzy Menkes például a grunge-ot egyenesen visszataszítónak nevezte.
Mire nyugvópontra jutott volna a vita, a grunge szinte el is tűnt, Marc Jacobs és Robert Duffy megalapították a Marc Jacobs márkát, ami elég nagy sikerrel debütált egy évvel később; rocksztárok, pénzemberek (mint például Donald Trump) tolongtak a bemutatón. A páros aztán két évvel később 1997-ben elfogadta a Louis Vuitton ajánlatát, és Marc Jacobs a márka kreatív igazgatója lett, az irányítása alatt debütált a patinás francia divatház ready-to-wear vonala. Az elkövetkező 16 év során a dizájner vezetése alatt az egyik legnagyobb divatmárkává vált a Louis Vuitton, miközben Jacobs tényleg annyira megkerülhetetlen figurája lett a divatvilágnak, mint Calvin Klein.
"Sejtelmem sem volt, hogy ki fognak rúgni, de ami utána jött sokkal jobb volt" - mondta Marc Jacobs, és tényleg így van.
