Lakatos Márk karcos véleménye a rongyrázásról és a popsztárok tervezte divatról
Dübörög a párizsi férfi divathét, ahol a legnagyobb szenzáció kétségkívül Pharrell debütálása volt Virgil Abloh után a Louis Vuitton férfi vonalának élén. Ez persze nem gátolta meg abban, hogy a genderfluid divat jegyében a top női sztárokat is felöltöztesse a front row székeire.
Ezeket láttad már?
Pharrell Williams lezáratta a legöregebb hidat Párizsban, hogy Óz, a nagy varázsló sárga útjává változtassa, ahol a csodák megtörténnek, a csalók lelepleződnek, és ahol mindenki visszatalál saját legigazibb valójához. Vajon a Louis Vuitton márkaidentitása és Pharrell Williams outsider energiája közelebb visz minket a tizenkilencedik században alapított luxus bőrönd brand mélyebb önvalójához?
Ezt kattintják! Mit kell ezen csodálkozni?
Mindenesetre Karl Lagerfeld szerint akkor gyilkolsz meg biztosan egy márkát, ha tisztelettel vagy iránta. Mr. Williamsről nem mondhatjuk, hogy kesztyűs kézzel nyúlt volna a Louis Vuittonhoz. Az ortodox divatkritikusok csapata persze finnyásan elfordul a magas divat és a pop-influenszerek esküvőjén. Tervezőkért és sziluettekért kiáltanak, miközben Kim Karadshiant legszívesebben a máglyára küldenék. Olcsónak és tartalmatlannak tartják Pharrell celebipari apportját, hiába kerül az új kollekcióból egy krokóbőr Speedy bag színarany vállpánttal és brillekkel kirakott lakattal egymillió euróba.
Mr. Arnault, az LVMH divatkonglomerátum atyaúristene viszont szemmel láthatólag nem bánja, ha az amerikai hip-hop jetset átveszi a patinás párizsi cág irányítását. A közösségi média korát éljük, a luxusmárka is jelentős mértékben online marketinggel operál, a Pont Neuf évszázados kövein rendezett megashow Rihanna, Beyoncé, Zendaya és Jay-Z jelenlétében pedig olyan virális elérést produkált, amihez képest egy tehetséges, de social buzz nélküli tervező kollekciója a láthatatlan szürkezónában maradt volna.
Egyébként Pharrell jó érzékkel és egy megható pr-trükkel kivédte azokat a támadásokat, miszerint egy ilyen ház élén mégiscsak egy kvalitásos tervezőnek lenne a helye. A show végén felvonultatta egész tervezői csapatát. Mit is üzen ezzel a gesztussal nekünk? Van tervező a márka mögött, nem is egy, hanem egy egész csapat! Viszont a vízionárius varázsló - ha nem is a csaló Óz, aki a fő irányvonalakat meghúzza -, egy a divatiparban már régóta nem ismeretlen zenei celeb. Influenszerek és sztárok képeivel terjed korunkban a divat. Nem ördögtől való ötlet, hogy egy kreatív és érzékeny művész, mint jelen esetben Pharrell, használva elképzelhetetlen networkjét is, valid módon tudja befogni a zeitgeist szelét a Louis Vuitton vitorlájába.
A kritikusok azt sérelmezik, hogy a celeb kreatív igazgatókkal eltűnik a szakmaiság és a ruhák igazi kapcsolata az emberi testtel, ami plusz jelentéssel gazdagítja a divatot és viselőjét is. Jellemző trend, hogy a szabászat háttérbe szorul, mert a minták és a logómánia uralma terjed. A kiegészítők uralják az outfiteket a mesterien szabott, kivitelezett ruhadarabok helyett. Ez mondjuk az Louis Vuitton és a Gucci esetében nem lehet kritika, hiszen tradicionálisan kiegészítőt gyártó cégek voltak.
Olyan iramban gyorsult fel a divatfogyasztásunk a közösségi média hatására, hogy még a luxuscikkek életideje is drámai módon lecsökkent. Sajnos senkit nem érdekel egy múlt szezonbéli darab, mert ugye az még nem vintázs. Csak a show kell, az állandó új inger, ami a másik oldalon soha nem látott mértékben terheli meg a Föld tűrőképességét. Itt jegyzem meg, hogy azzal flexelni 2023-ban, hogy az 1 millió eurós Louis Vuitton táskán az utolsó részlet is valódi krokodil bőrből van, meglehetősen perverz dolognak tűnik.
Bár biztos vagyok benne, hogy a maison pr-csapata igazolni tudja, hogy ezek a krokodilok saját maguk ajánlották fel bőrüket a táskák elkészítésére, és a legmesszebb menőkig megtisztelve érzik magukat, hogy Mr. Williams megdicsőüléséhez hozzájárulhattak. Amúgy pedig vajon látványosság, szórakoztatás-e a divat vagy szakmai-tervezői kreativitás, ruhatervezés céljából? Sok a kérdés és éles a vita a témában.
Csendes luxus? Köszi, nem!
Most, hogy egy ideje már azok is megtanulták a Loro piana nevét, akiknek amúgy közük nincs a luxusmárkák piacához és a Tiktokon minden önjelölt stílusguru elmagyarázta szépen kedves követőinek, hogy az igazi old money kerüli a hívságos magamutogatást és csöndben, fű alatt költi el a világ gdp-jének nagyobbik részét szigorúan márkajelzés nélküli, unalmas cuccokra, mert ugye akin látszik, hogy mit vett fel, az egy szerencsétlen parvenü, szóval ezek után szépen lapozhatunk is tovább. Megvolt, uncsi volt, kérem a következőt, de kicsit izgalmasabb kiszerelésben!
Érkezik is Pharrell brill napszemcsiben és a nagymamája csatos lakkcipőjében fehér, oldalzsebes zoknival. Produkció! Ennél a pillanatnál támad a véresszájú tiktoker és lesajnáló stílusban, a sajátjáról már ne is beszéljünk, kinyilatkoztatja, hogy akik látványosan brandingelt ruhákat hordanak, azok lelkibeteg újgazdagok, de inkább csak félgazdagok, meg személyiségzavaros szerencsétlenek, akik a logókkal próbálják meg alátámasztani billegő identitásukat. Na jó, itt álljunk meg egy pillanatra, mert nekem is van logó szövéses jacquard Gucci öltönyöm, és tényleg nem vagyok old money örökös, és terápiára is járok, hogy elégtelenség érzésemből fakadó pánikrohamaimon úrrá legyek, de azért na! Mindennek van határa!
Mert amikor már a Zarában lehet quiet luxury trendet venni fast és ultra fast fashion áron és minőségben úgy, hogy amúgy egy jó ideje mindenhol azokba a márkákba futunk bele a neten, akik elvileg annyira exkluzívak, hogy nem is nagyon látszanak, akkor mi lett végülis ebből a felfújt, minimalista és legfőképpen eredetileg csendes irányzatból? Felfalta az internet? Elég volt egy bolondos tv-sorozat, és ment a levesbe az urizáló milliárdosok féltve őrzött szektás stílusnyelve?
Ha nincs is márkajelzés, meg terülő logó minta egy ruhán, de mindenhol a felismerhető szezonális printet, színt és formát látjuk viszont, ráadásul a divatmédiumok, magazinok, blogok, vlogok, TikTok oldalak ezt sulykoják a fejünkbe, akkor innentől kezdve lőttek a halk luxus diszkrét bájának, bármennyire is játszuk az eszünket. Talán nem is baj. Eleve én Sonia Rykiellel értek egyet, aki egyszer azt találta nyilatkozni, hogy az extremitás lesz a legfőbb trend a divatban.
Ha az ingergazdag impluzusokat tudatosan gerjesztő virtuális teret figyeljük, valamint azt, hogy az emberiség jelentősebb része tartalomgyártóvá avanzsált a TikTokon és kis okostelefonját bűvölve napi szinten löki ki magából a profi kontentet, akkor kijelenthetjük, hogy egyre inkább csak az erős ingerre reagálunk, annyira túltelítődtünk a szórakoztatásnak nevezett, napról-napra silányabb média zajjal. Mindenesetre az algoritmusok is a bizarrt helyezik előtérbe a hétköznapi helyett és ez vaskosan meglátszik a divatipar outputján is. A vöröshajú boszorkánynak, akit „Múmiának” hívtak a háta mögött, Sonia Rykialnek úgy látszik igaza lett.
The Show must go on
Vajon a divatnak feladata-e, hogy beszálljon a szórakoztató műfaj ringjébe? Egyáltalán: volt-e bármikor kívül a szórakoztató iparon? Nagyon megoszlanak erről a közösségi média algoritmusai által tudatosan polarizált sarkos vélemények. Talán Madonna volt az első giga popsztár, aki tudatosan beemelte a divatot, nevesítve is, az életművébe. Gaultier csinált belőle divatikont, de a későbbiekben az összes jelentős tervezővel és fotóssal dolgozott együtt.
A divat és a showbiznisz általa fonódott össze azóta is szoros szimbiózisba. Ha pedig a legutolsó Beyoncé turnét nézzük, aminek a set designja maga is egy divatbemutató kifutója, és a létező összes nagy márka kreációját viseli a koncerteken, kár is arról polemizálnunk, hogy a divat része-e a szórakoztatóiparnak. Az már egy izgalmasabb kérdés visszafelé, hogy maga a divat szórakoztató műfaj-e? Van, aki azt tartja, hogy ha művészeti ágnak nem is, de entertainmentnek mindenképp nevezhetjük. Ha a legutolsó, éppen most zajló párizsi férfi divathetet nézzük, akkor találunk néhány markáns példát pro és kontra.
A Balenciaga-jelenség
Az előbb említett Louis Vuitton show ellenpólusa a tavalyi legnagyobb média botrányt kiváltó Balenciaga új kollekciója volt. Demna Gvasalia, a ház kreatív igazgatója amúgy valamit nagyon tudhat, mert a példátlan pr-vihar sem tudta megingatni székében, miközben sorra hullottak a fejek körülötte még az anyacégén, a Keringen belül is.
Alessandro Michele-t a Gucciból kipenderítették, pedig semmi botrányosat nem csinált, csak nem hozta az előírt számokat. Vajon milyen üzenetet is közvetít ez a kötelezően pc- kapitalista világunkban? Lehet pedofil szado-mazo mackóval kampányolni, ha eredményes vagy. Félre ne értsen senki, én lennék az utolsó, aki az egyre vadabbul elszabaduló cancel culture-t védené, de egy cégen belül két ilyen sztori legalábbis beszédes. Persze az is lehet, hogy a Kering vezérkara is úgy érzi, hogy nem enged az eltörlés kultúrának, és megvédi kreatív igazgatóját, mert hibázni ér. Szép gondolat lenne. Erre szokták azt mondani, hogy „ezt most csak így itt hagyom”. Demna többször nyilatkozta már, hogy szerinte a divat nem szabad, hogy szórakoztatás legyen. Mit is érthet ezalatt?
A Balenciaga bemutatói a tavalyi fiaskó előtt meglehetősen látványos környezetben zajlottak. A Covid utáni első show keretében még egy külön arra az alkalomra készült Bart Simpson epizód is készült Demna megrendelésére. Mi ez, ha nem showbiznisz? A New York-i tőzsde volt az egyik legutóbbi extravagáns helyszín, de említhetnénk a díszlet hóviharban lépkedő „menekülő” modelleket a migráns válság és az ukrán háború eszkalálódása idején. Mondhatjuk, hogy ez nem szórakoztató, de az irodalomban és filmművészetben sem csak a vígjátékokat soroljuk az iparág főművei közé. Azért ,mert valami társadalomkritikus, színpadiasságát, apparátusát tekintve az „entertainment” világához tartozik. Mint a horrorfilmek.
Akkor is, ha szomorú, mint a botrány utáni első kollekció, amit nemrég online mutatott be Demna a párizsi főhadiszállás elé telepített kandikamerával felvett melankolikus „realityvideó" keretében egy nagy adag tavaszi záporral. Anyám ki is borult, könnyező avatárját kommentelte be, amikor kiposztoltam, mert hogy illik a tavaszhoz a szomorúság és a dézsából öntött eső? Hogy is volt amúgy az idén a tavaszi időjárással? Excusez- moi.
Demna nagy találmánya a Balenciagánal a Vetements-ból magával hozott cool, depis, Z-gen életérzés á la Billie Eilish. Modern és erős karaktereket mutat, de olyan embereket, akik tavasszal is lehetnek szomorúak meg enerváltak, ahogy mi is. A stílusikonokat, a luxus jelentését és általában mindent megkérdőjelezett, ami sztereotipikusan a high-fashion szótárában egyértelmű volt az előző században. Kim Kardashian, no name modellek, póló anyagból készült couture ruhák és kommersz, szinte már lábszagú megacégek kollabja a kényes Balenciagával olyan új esztétikai rendszert teremtettek, ami kiemelte és jól körülrajzolhatóvá tette a márkát mindenki számára. Loved or hated, but never unnoticed.
Az idei kollekció, nagy „B” néven a ruhákra koncentrált, semmi show, semmi frontrow, sehol egy Kardashian vagy Nicole Kidman. Az is lehet, hogy ezek a sztárok féltek volna a megjelenéstől a tavalyi macis botrány után. A ház előre menekült és felelevenítette a Covid alatt kitapasztalt online show műfajt, ami valljuk be, jóval ökotudatosabb megoldás, mint Mexikóba reptetni több száz A-kategóriás influenszert egy resort kollekció bemutatójára, ahogy nemrég a Dior csinálta. Legfeljebb BryanBoy szomorkodhat, hogy nem veheti fel az ikszedik outfitet az első sorba ezen a bemutatón, és nem írhatja le ugyanazt gumiszöveget, hogy mennyire büszke magára, hogy együttműködik a házzal . Kritika persze semmi.
Ez mondjuk itthon is divat, csak itt nincs igazán tétje a dolognak. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tudatos stratégia-e a Balenciaga részéről a show eliminálása és a ruhákra, a szabászatra koncentrálás. Vajon ezen a vonalon haladnak tovább, amit én személy szerint nagyon menőnek tartanék, vagy a botrány után egy hosszabb idő elteltével visszaállnak a sorba és zajos bemutatókat rendeznek majd ismét? Demna mindig különutas volt, úgyhogy bízom úttörő krakéler attitűdjében.
A Balenciaga mellett több kisebb tervező is próbál tudatosan szakítani az entertainment vonallal és a látványos Instagram-barát díszletek és rendezés helyett újra magukra a ruhákra helyezik a fókuszt. Erős a szembeszél. A kiegészítő biznisz ugyanis sokkal biztosabb. Üdvös lenne ezen a vonalon is arany középutat megtalálni, mert az elmúlt két évtized öltözködési kultúrája szomorú egyszerűsödésen ment keresztül.
A sneaker/hoody/jeans szentháromságot persze lehet az unalomig variálni és mindenféle mondvacsinált kollabokkal tartalmat habosítani a semmi helyére, de nagyon jót tenne a divatnak egy merészebb, rizikót jobban vállaló, friss generáció. Az lökhetne egy nagyot, ahogy Saint-Laurent vagy az avantgarde tette a huszadik század első felében. Egy dolog azonban aggodalomra ad okot. A globális mega-cégcsoportoknak egyre kevesebb kedvük van rizikót vállalni az algoritmusok segítségével tervezett biztos profit ellenében. Ez pedig nem segíti a nagyobb stílusforradalmak eljövetelét.
