Kórházba került a magyar modell, most elmondja, hogy miért
Minden a fránya méretekkel kezdődött, igyekeztem a piacnak megfelelni
miközben egy súlyos betegségbe sodródtam. Gőzerővel edzettem már azt
hittem, leküzdöttem minden korábbi szervi problémát, már csak egy centi
választott el a divatvilág nagyvárosaitól, de egyik pillanatról a másikra
feladtam. Kiköltöztem Londonba, ahol a kezdeti élvezet még nagyobb nehézségeket szült.
Ezeket láttad már?
Miután mai napig is álmodok a visszatétérésemről, ezért ott is kőkemény
fogyókúrát folytattam. Bizonyára az agyam volt hibás, hisz ekkora már rég
elértem a kívánt súlyt, de nem elégedtem meg magammal. Képtelen voltam
elfogadni, hogy más életem lett, így örökös, már-már kényszeressé vált
zabálásba torkolt az elkeseredettségem. Persze ez egy egykori anorexiás
"karrierrel" aligha összeegyeztethető, így a falást hányás követte.
Kezdetben napi egyszer majd a végső stádiumomba napi négyszer-ötször,
ezt 10-15 db hashajtó is kísérte. Borzasztó érzés volt, koszosnak és semmirevalónak éreztem magam. Tükörbe, mint ahogyan a saját szemembe sem tudtam belenézni. Olykor egy idegen ház lépcsőjén zokogva próbáltam enyhíteni a fájdalmat, de aligha sikerült.
Féléves fájdalom után nagy nehezen sikerült hazalátogatnom. A szégyen, a félelem, és a fájdalom kavarogtak bennem, ugyanakkor tudtam egyedül itt segíthetnek. Nem sokkal azután már a kórházi ágyba találtam magam, amit már hat hete koptatok.
Nehéz időszak volt, főként a felismerés, hogy mit tettem magammal. Az
első néhány hétre nem is emlékszem, hisz legtöbbször altatásba tartottak,
az "elvonási" tünetek miatt. Iszonyú feszültség volt bennem, de a hit, hogy jobb lesz, mindvégig bennem volt. Nagyon nagy szerencsémre kiváló szakemberek, és az odadó családom követték minden percem.
Sokszor nekikeseredek a mai napig is, de hiszek a sorsba, tudom nem véletlenül történt így. Most ott tartok, hogy szigorú szabályok mellett ugyan, de jövő héten haza mehetek.
Rengeteg dologra rájöttem ittlétem alatt, még pedig, hogy igenis fontos a hit, ha hiszünk magunkba a rögös utak is bejárhatók. Néha komoly fájdalmat is el kell viselnünk ahhoz, hogy jobb emberré váljunk. És a legfontosabb, hogy nem akkor veszítünk, ha màsok legyőznek, hanem ha feladjuk a küzdelmet.
Bármennyire is reménytelennek tűnt, én soha nem adtam fel. Fogok én még
ragyogni, csak türelem kérdése.
