Kismamaként is stílusosan! Csodálatos táskák egy magyar tervezőtől!

2017. szeptember 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hogy hogyan lehet stílusos egy kismama? Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert megnőtt a pocak, már nem hordhatunk igazán egyedi és ultracsinos kiegészítőket! Éppen ezt szeretné bebizonyítani Sellei Lilla is, aki már tizenhárom éves kora óta foglalkozik a varrással, és elsősorban a fiatal édesanyák igényeire koncentrál.

Lilla elárulta, hogy gyermekkora óta táskamániás, édesanyjától pedig a varrás praktikáit is eltanulta. Már kiskorában varrt magának és barátnőinek, és igaz, később újságírói pályára lépett, a táskakészítés szeretete akkor sem múlt el. Kisfia megszületése után ismét több ideje jutott a varrásra, és ekkor felismerte azt is, hogy bizony az édesanyáknak kifejezetten nagy szüksége lehet ezekre a kiegészítőkre.

És hogy mit kínál Lilla?
Táskái között megtalálható az oversize övtáska, ami fesztiválra és játszótérre egyaránt megfelelő viselet.

"Amikor a pelenkázótáska túl nagy, mert csak a játszótérre ugrunk le, de anya zsebei túl kicsik, jól jön egy oversize, bővíthető méretű övtáska. A Lilla Sellei Bags (mami) övtáskáit pont ilyen helyzetekre tervezték: elfér benne e túlélőfelszerelés, minden könnyen elérhető és kéznél van. Az övtáska fazon ráadásul két szabad kezet is eredményez, nem akadályozza a viselőt a szabad mozgásban. A rollosan le- vagy kitekerhető szájának köszönhetően a táska mérete is igény szerint változtatható. A pántja hosszúsága lehetővé teszi, hogy akár hagyományosan derékon vagy keresztbe vetve viselhető" - árulta el Lilla

Láttad már? Exkluzív interjú! A népszerű magyar fotós nem csak a babákat, de a születés pillanatait is megörökíti

A többféle mintával és vízlepergetős anyagból, minden esetben kis szériában készülő Lilla Sellei Bags övtáskák a mindennapok nemcsak okos, de stílusos társai is. Az Etno, Goblein, Könnyező pálma vagy éppen Ananász fantázianevű táskák között mindenki megtalálja a stílusához passzoló modellt.

Emellett Lilla azokra az esetekre is gondol, ha kicsit több holmit kellene magunkkal vinnünk. Az övtáskák mellett a márka kínálatát kis méretű hátizsákok alkotják. Ezek is rollos záródásúak, így méretük ezeknek is változtatható. Mintában és színben megegyeznek az övtáskákkal, így akár szettben is megvásárolhatóak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)