Két év után kellett bele címke - interjú az Eszka márka alapítójával
Szakos Kriszta, a vibráló kötött holmijairól ismert Eszka alapítója inkább tartja magát vizuális művésznek, mint divattervezőnek. Az új kollekció kapcsán, az olyan aktuális témák is szóba kerültek, mint a fenntarthatóság vagy a fast fashion társadalomra gyakorolt szerepe.
Ezeket láttad már?
Hobbiból kezdett el kötött holmikat gyártani, ma már ikonikusnak számít Eszka nevű márkája. Hamarosan pedig a Tiszával együttműködve jön ki egy kollekciója.
Mit lehet tudni az új kollekcióról?
Októberben jött ki az új kollekció, de már előtte is többen keresték. Érdekes, hogy most a férfi pulóverek iránt érdeklődnek a legtöbben. Illetve a Tisza márkával is van egy kollaboráció. Felkértek, hogy készítsek Tisza ihletettségű, Eszkával összeegyeztethető terveket, amiből kiválasztottak három darabot.
A magyar piacon hiánypótló szerepet töltesz be védjegyeddé vált kötött darabjaiddal. Honnan jött az ötlet, hogy te leszel a kötött ruhás tervező?
A szüleimnek ez volt a foglalkozása, anyukám divattervező, apukám mérnök. A '80-as években kezdték el a nyíregyházi kötödét, nagyon sokáig Németországban bérmunkáztak. A szüleimet 2004-ben elérte a könnyűipari válság, amikor a kínaiak elárasztották Európát az olcsó ruhákkal, nagyon sok magyar cég bedőlt. Nekik az volt a szerencséjük, hogy az ő tulajdonukban voltak a gépek, ki volt fizetve. Úgyhogy egy hatalmas gépparkjuk volt, mikor becsődölt a magyar piac. Akkor kértem őket, hogy ne adják el, tartsák meg, mert jó lesz valamire. A Kisképzőbe jártam középiskolába, grafika- és fotószakon végeztem. Eszem ágában sem volt, hogy ruhákkal foglalkozzam, másra vágytam. Szerettem rajzolni, fotózni. Ezért van, hogy a saját kollekcióimat is én fotózom, nem akarom ezt elengedni. Az Óbudai Egyetemre jártam, és már az idő alatt grafikai cégeknél voltam művészeti vezető. Az egyik ügyfélnek hostess ruhákat csináltam, akkor kezdett nálam összefolyni ez a két dolog. Pénzkiegészítésként a kötödében noname pulóvereket is csináltam, nem volt bennük márkajelzés.
Butikoknak?
Igen, a 2000-es évek elején olyan budapesti boltoknak adtam el, mint a Barack, a Látomás vagy a Retrock. Már eltelt két év, mire szóltak, hogy bele kellene tenni valami címkét. Ezért el kellett gondolni azon, hogy mi legyen a nevem, így lett a monogrammon a Szakos Krisztából. Ez mindenkinek tetszett. Akkor már kibontakozott, hogy ez jó lesz nekem viszont párhuzamosan elindult a filmes karrier is. Egy barátnőm felkért, hogy legyek öltöztető egy filmben. Nagy szerencsém volt, mert a diploma után három éven keresztül Flesch Andrea mellett tanulhattam ki a szakmát.
Milyen filmekben dolgoztatok együtt?
Goda Kriszta Kaméleon című filmjében voltam öltöztető, asszisztenseként működtem vele együtt több külföldi filmben és reklámban. A Flesch Andis korszak után is jó munkákat kaptam, az első Pálffy György volt, aki megkeresett. A Szabadesés volt az első olyan nagyjátékfilm, amire nagyon büszke vagyok, hogy végig tudtam csinálni. Pont emiatt nem tartom magam divattervezőnek, inkább jelmeztervezőnek, vagy vizuális művésznek, aki mintákat tervez, de a színekkel is játszik, fest, ez egy komplexebb dolog a háttérben.
A szürke szocializmusban elhozta Párizst Budapestre Rotschild Klára
A szürke szocializmusban elhozta Párizst Budapestre Rotschild Klára
Valószínűleg ebből a több erősségből jön, hogy felismerhetőek, beazonosíthatóak a ruháid.
Igen, talán mert a grafikákat is én tervezem, egyenlőre semmit nem adok ki a kezemből. Talán jobb is így az elején, hogy nincsenek megosztva a munkák. Bár most van ez a felnőtt autista közösség, akik nagyon szép rajzokat csinálnak és valamilyen formában szeretnék velük együttműködni.
Az Eszkában elérhető áron lehet minőséget venni. Koncepció volt, hogy ne árazd túl a ruhákat?
Nem is tudtam volna túlárazni, mert így is meg volt rajta a haszon, mivel a saját kötödémből jön ki. Nincs meg az a kiesés, mint ami a többi tervezőnél, hogy a gyártást nagyon sok pénzért kiszervezik.
Kevés magyar márka tud fenntartani egy üzletet. Megérte saját üzletet nyitni?
Nagyon jó helyen van a bolt, és nem bérlem drágán, kitermeli magát. A neonos színes őrületeket általában a Retrocknak szállítom be, a minimalistább, monokróm dolgokat adom a Printának. Jelen vagyunk a pécsi Design Patikában és Tallinban van egy butik, ahol árulják az Eszkát. Rengeteg külföldi érdeklődik, hogy mikor lesz online shop, de erre már nincs kapacitásom.
data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/B4c5IgshmMO/?utm_source=ig_embedutm_campaign=loading" data-instgrm-version="12" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:540px; min-width:326px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A bejegyzés megtekintése az Instagramon ESZKA Design Store#129526; Bp. Nagy Diófa utca 9. H-szo:11-19 #eszka #knitdesign #hungariandesigner #fallwinter19 #nagydiofautca9 ESZKA (@eszka_mood) által megosztott bejegyzés, Nov 4., 2019, időpont: 9:12 (PST időzóna szerint)
Mennyire tartod magad fenntartható márkának?
Fenntarthatónak tartom magam olyan szinten, hogy a fonalak, amikkel kötök az vagy németországi újrahasznosított pamut vagy ellenőrzött gazdálkodásból származó bio. Nincsenek még annyira kifejlődve az újrahasznosított fonalgyárak, hogy ezek igazán jó minőségűek legyenek. Inkább arra kellene törekedni, hogy a fast fashion márkáknál kapható olcsó, gyenge minőségű egyforma ruhák helyett szép, jó minőségű és egyedi darabokat válasszunk, mert annak mindig meg lesz az értéke.
Hogyan tud összeérni a kötöde és a jelmeztervezés?
Egyszer az Eszkát keresték meg egy színházas darabra, amiben az az érdekes, hogy a rendező nem tudta, hogy én jelmeztervező is vagyok. Mindenkit kötöttbe konfekcionáltunk Feydeau A Balek című darabjában a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Azóta is dolgozom a rendezővel, Fehér Balázs Benővel, most épp a Mesél a bécsi erdő darabon. A párom is rendező, abszolút benne vagyunk ebben a közegben, de nem vállalom túl magam, hároméves a gyermekem, vele is sokat vagyok. Úgy érzem ideálisan megtaláltam, hogy mennyi legyen a külsős és jelmeztervezői munkám és mennyi az Eszka. Ha az egyiket megunom, megyek a másikba és így frissen tudom tartani mindkettőt. Fontos számomra a harmónia és a kiegyensúlyozottság, mindig is figyeltem rá, hogy az életem része legyen. Ez a hosszú élet titka.
Kézzel is tudsz kötni?
Nem, balkezes vagyok, a kézírásom sem szép. Hímezni sem tudtam, általános iskolában is a fiúkkal barkácsoltam technikaórán. Mielőtt megszületett a kisfiam kötöttem neki egy sálat, de girbe-gurba lett. Vannak ilyen álmaim, hogy hímzett kollekciót csinálok, tehát a kötöttet még kihímzem, de még nem tudom, hogy fog menni.
Adamek Alma