„Nem akarom, hogy ökónak nézzenek ki a ruháim!” - mondja Katharine Hamnett, az aktivista divattervező
Van dolga a divatnak a jövő megváltoztatásával? Minden bizonnyal. Kevés olyan nagy befolyással bíró médium létezik a világon, mint ez, ezért a divatnak igenis részt kell vállalnia egy élhető világ létrehozásában. Katharine Hamnett angol divattervező negyven éve próbálja eljuttatni hozzánk az üzenetet: a divat sokkal több, mint ruha, a divat mindent megváltoztathat!
Ezeket láttad már?
A kérdés csak az, jó, vagy rossz irányba változunk? Élhető vagy élhetetlen ideálokat követünk, alakítunk ki? Az azért már nagyjából mindenki számára világos, hogy az ezer forintos pólók, a kétszer felvehető ruhák nem szolgálják az érdekeinket. A közösségi média szereplőit, a híres embereket kétszer nem látjuk ugyanabban a ruhában, ezzel azt üzenték: új kell, minden csak egyszer használatos! Erre mondaná szarkasztikusan Katharine Hamnett, hogy „éden”, ahol lassan belefulladunk a saját textilszemetünkbe.
Karrieristából aktivista
Hamnett karrierjének első évtizedét saját be vallása szerint azzal töltötte, hogy híres divat tervező és gazdag akart lenni. Mentségére legyen mondva, hogy sokan vannak ezzel így, hiszen erősen mediatizált világunkban úgy tűnik, hogy csak ez az igazi érték. „Mercedest vezettem, folyamatosan partikon lógtam” – idézi fel ezt a korszakát. Amikor Katharine a hírnév felé menetelt, még nem volt közösségi média, de fel lehetett öltöztetni az istennőknek, isteneknek számító színésznőket, rocksztárokat. Kreációiért többek közt Liz Taylor, Mick Jagger, Diana hercegné, Madonna és George Michael rajongott. Minden bizonnyal az egyes darabjainak ismertsége túltett bármely mai közösségimédia sztár legtöbb lájkot besöprő posztján.
Ennek ellenére kevesen tudják, hogy a fel iratos pólók például az ő fejéből pattantak ki. A neves Central Saint Martins divatiskolában tanult, ahol 1968-ban, a mini diákfelkelést – mely a párizsi történéseket rezonálta, ahol a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom erős kritikája fogalmazódott meg –, Katharine még inkább idegesítőnek tartotta. Úgy érezte, a megfelelő helyen van, tudja, mit akar itt tanulni, ne akadályozzák őt ebben ilyen fenn forgásokkal! 1979-ben alapította meg a márkáját, és első kollekciójának minden darabja elkelt a Joseph áruházban. A környezettudatosságra ébredése fiai születésének köszönhető. 1976-ban született Samuel és 1981-ben William. Mielőtt gye rekeim lettek, egy önző nőszemély voltam
– jellemezte önmagát még ennél is sokkal keményebben. A fiúk érkezésével együtt azonban megváltozott a divathoz való hozzá állása. Foglalkoztatni kezdte például, hogy rengetegen halnak meg a gyapottermelésnél használt rovarirtó által okozott mérgezésben. Úgy gondolta, hogy nem lehet más választása, mint a gyapottermelés átláthatóságát követelni. Már nem gondolta, hogy a divatipar túl termelése, amely súlyos környezetszennye zéssel jár, nem az ő ügye, és neki csak a kirakatokig, a profit bezsebeléséig van érdekeltsége. Sokkal inkább azt gondolta, hogy a di vatnak bele kell szállnia a társadalmi, politikai kérdések közvetítésébe, nem maradhat néma, nem tarthatja „elegánsan” a távolságot.
Divat és politika
Lehetett volna ünnepelt, csak saját kreativitása bódulatában élő divat tervező, mint olyan sokan mások. Elvégre ő kapta meg először a British Fashion Council Az év brit divattervezője díjat, és a kilencvenes évekre a márkája már multi millió dolláros bevételt hozott. De ő nem fért a bő rébe. A XX. századi divattörténet minden bizonnyal egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az akkori miniszterelnöknővel, Margaret Thatcherrel kezet rázott úgy, hogy közben a fegyverkezés ellen tüntető felirattal nyomtatott póló volt rajta. Termé szetesen az összes odarendelt fotóriporter lefotózta, ahogy Thatcher modellt állt egy saját politikája el len tiltakozó performanszhoz. A kép bejárta a vilá got, és azóta is, afféle állításként ott van a tervező weboldalának kiemelt helyén, egy olyan fotó mel lett, ami azt mutatja, amikor sokkal később, 2011-ben megkapta Erzsébet királynőtől A Brit Birodalom Rendje kitüntetést. De hogyan is vált rafinált akti vistává? 1984-ben, miután megkapta Az év divat tervezője díjat, többedmagával meghívták egy foga dásra a Downing Street 10-be, a miniszterelnök székhelyére. „Jasper Conran (szintén jelentős brit tervező) azt mondta nekem: »Miért mennénk oda fehérborozni ezekkel a gyilkosokkal?« Egyetértettem, azonban lett egy ötletem. Gyorsan elkészítettem a betűket, amiket egyenként varrtam fel a pólóra. Nem sokban különbözött egy szendvicsember szett jétől.” Amikor megérkeztek a fogadásra, kérték tőle a dzsekijét, de mondta, hogy fázik, inkább magán tartaná, így amikor odaért, hogy Thatcherrel kezet rázzon, kicipzározta a dzsekit és láthatóvá vált a fel irat: 58% Don’t Want Pershing, azaz 58 százalék nem ért egyet a rakétatelepítéssel (aktuálisan a Falk land-szigeteken), azaz a fegyverkezés további erősí tésével. „Teljesen antidemokratikus volt a nukleáris fegyverkezés folytatása, nem találtam rá jobb módot, hogy kifejezzem a tiltakozásomat, minthogy felvettem a pólót
.”
Thatcher szinte azonnal észre vette a vakuk fokozódó villogásából, hogy itt valami turpisság van, így azt kérdezte: „Úgy látom, egy meglehetősen erős üzenetet visel a pólóján.” Hamnett elmondása szerint le is hajolt, hogy el olvassa, majd olyan hangot hallatott, mint egy csirke.
Megszületett hát a politikai feliratokkal nyomtatott póló fogalma, melyet Hamnett a mai napig folytat aktualitásokkal, a legutóbbi, igen sikeres kollekciója a „Vote Trump out”, azaz „Szavazd ki Trumpot” fel irat volt. „A tragikus az, hogy ma sokkal aktuálisabb ez a műfaj, mint amikor negyven évvel ezelőtt el kezdtem.” Kétségtelen, hogy a világ minden táján, szinte hetente lehetne újabb és újabb pólófeliratokkal tiltakozni az igazságtalanságok, az embertelenségek, a jövőnket veszélyeztető politikai döntések ellen.
Válaszd az életet!
Ő az a divattervező, aki Arisztotelészt idéz a vele készült interjúkban, és a buddhizmusból merít ihletet. „Mi a jó élet? – kérdezte annak idején Arisztotelész. Élhetsz jól, és lehet egy el viselhető halálod, de mi a jó abban, amikor úgy élsz, hogy az utánad jövő generációkat el pusztítod?” – kérdezett vissza egy újságíró kérdésére Hamnett egy Vogue-interjúban. „No more fashion victims” feliratú pólója egyszerre utal arra, hogy Afrikában és Indiában a farmere ket olyan szerződések megkötésére kényszerítik, melyek előírják a mérgező rovarirtók használatát, vagy arra, hogy a divatiparban dolgozó munkások körülményei mennyire embertelenek. Kollekcióival hosszú évtizedek óta felhívja a figyelmet a környezetszennyezésre (Save the Sea felirat), a társadalmi felelősségre (Clean up or Die felirat), a mindenek felett álló igazságra, hogy az élet a legnagyobb érték (Choose Life felirat). Elmondása szerint, amikor saját divat márkáját újragondolta, megvizsgálta, hogyan áll a cége a buddhizmus alaptételeivel kapcsolatban, mondjuk azzal, hogy ne okozz kárt.
Ez egy nagy felismerés volt, ami mindent megváltoztatott. Az ökopamutra való átállást tartja a legfontosabbnak, tekintve, hogy megszüntetné a szennyezést és a mérgezéseket, plusz egy forgó rend szerben lehetne gyapotot termeszteni, ami a farmereknek lehetővé tenné az élelmi szer-termelést is, és ezáltal önellátóvá válnának, és segítenék csökkenteni a szén dioxid mennyiségét a légkörben. A Katharine Hamnett márka kizárólag ökopamutot használ, és átláthatóan, Olasz országban készítteti a termékeit, de Katharine határozottan kijelenti: „Nem akarom, hogy a dolgaim ökónak nézzenek ki! Az emberek nem vásárolnak dolgokat lelkiismeret-furdalásból, olyan dolgokat vesznek, amiktől hevesebben ver a szívük, mert szépek. Az etikusan készített ruháknak csodaszépeknek kell lenniük, és a főáramba kell tartozniuk. A nagy cégek tudják megemelni a keresletet, nekik kell organikusra váltaniuk, hogy változás legyen!”
