Kalandos fotózás Franciaországban - Demmer Erika blogja

Egy átlagos ember körülbelül öt évet tölt el az életéből várakozással. Várakozással a piros lámpánál, a dugóban, a sorban a kasszánál, egy váróteremben, egy emailre, egy telefonhívásra, vagy hogy valaki végre felvegye a telefont a másik oldalon. Várakozással a taxira, a buszra, a felszolgálóra, a számlára, hogy kihűljön a leves, hogy felforrjon a víz...stb., stb. ... Nem is beszélve arról az időről, amit az IGAZIRA való várakozással töltünk. Egy modell élete valószínűleg szinte kizárólag várakozásból áll... Vegyük például az egyik hétfői munkanapomat.

Vasárnap délután kimentem a repülőtérre. Ott először sorban álldogálás kb. 10 percet a check-in-nél. Utána megint sorban állás a biztonsági ellenőrzésnél, ezek után megint kb. fél óra várakozás, hogy végre beszállhassak a repülőgépbe. Beszállás után várakozás, hogy végre elinduljunk, utána meg, hogy a stewardess valamit inni, meg egy kis harapnivalót hozzon. A cél Marseille/ Franciaország, ezért az egész út nem tart tovább másfél óránál. Mint mindig, most is van nálam egy izgalmas könyv, így sokkal gyorsabban telik az idő.

Amint megérkezünk Marseille-be, várakozás a bőröndömre, utána várakozás, hogy valaki elhozzon. Az ügynököm megírta emailben, hogy a fotós jön értem a reptérre, de lehet, hogy kicsit várnom kell, mivel ma még egy másik lányt fotóz. Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy biztosan várnom kell. Sebaj, a krimi 700 oldalas, és még mindig nem tudom, hogy ki a tettes.

Három óra várakozás után végre meglátom a fotográfust és a másik modellt. A lánynak gyorsan el kell érnie a repülőt Angliába, ezért nincs sok időnk cseverészni.

Francia hangulatban

A fotográfust még nem ismerem, de első pillantásra nagyon szimptikusnak tűnik. Rövid bemutatkozás után bepakolja a bőröndömet a bérelt kisbuszba, és már indulunk is. Mint kiderül, nem Marseillben fotózunk, hanem a nyaralója környékén. "Pougnadoresse", itt van a nyaraló kb. két órás autóútra a reptértől, így van elég időnk beszélgetni. A fotográfus több mint 10 évet élt itt Franciaországban, mielőtt visszaköltözött volna Németországba, ezért most "csak" egy tipikus francia nyaralója van itt. A többiek már mind ott vannak (stylist, visagist etc.) mondja, a felesége készít nekünk tipikus francia finomságokat vacsorára. Amikor ezt hallottam, már alig vártam hogy megérkezzünk. Ùtközben beszélgettünk a tájról, a fotográfus nagyon jól kiismerte magát, ezért sok érdekes dolgot mesélt a környékről és a nevezetességekről.

Kétórányi kacskaringózás után végre megérkezünk. A ház tipikus "provance" stílusban épült. Nagyon örültem neki, hogy nem hotelben kellett aludnom, mert mindig is nagyon kiváncsi voltam, hogy hogyan néznek ki ezek a házak belülről. A team többi része már megérkezett, a fogadtatás nagyon szívélyes volt. Összesen hatan voltunk, de később még a házaspár ismerősei is átjöttek csevegni. Egy gyors házvezetőkörút után leülhettünk végre a terülj-terülj asztalkához. A ház kőből épült, és szerencsére mindent ebben a provanci stílusban tartottak meg. Az én szobámban egy nyitott kandanalló is volt és badahinos ágy, a kiegészítők fehér és levendula színűek. Az itt tipikus kőkertet is hatalmas rozmaring- és levendulabokrok díszítették. A vacsorához finom helyi finomságokat tálaltak, különböző libapástétomokat, francia sajtokat, olivabogyókat, igazi francia bagettet és finom helyi vörösbort is próbáltunk.

Terülj-terülj, asztalkám!

A közös evések szerintem mindig nagyon jó alkalmat adnak arra, hogy jobban megismerhessük egymást. A másnapi közös munka így rögtön oldottabb hangulatban kezdődik. A fotográfus felesége finom, friss croissant-nal, saját készítésű lekvárral és frissen főtt kávéval várt reggel. Mondanom sem kell, az igazi francia croissant tényleg isteni...

A reggeli után megbeszéltük a napi teendőket. Egy német magazin számára készítünk editorial fotókat. A visagist velem foglalkozott, amíg a többiek a ruhákat és a felszerelést pakolták össze, és berakták a minibuszba. Szuper hajhabra leltem itt a Tigitől: Catwalk Volume Collection. Szerintem zseniális!

Szerencsére egy kis városnézés is belefért a munkába. Láttunk egy gyönyörű édességboltot is "La Cure Gourmande", ahol természetesen nem tudtuk megállni, hogy ne vegyünk néhány finomságot. Az idő még nagyon szép volt ,és a fotózás is gyorsan ment, ezért már délután kettőkor kész is lettünk. Mivel kisütött a nap, gondoltuk, keresünk egy éttermet, ahol kint is lehet enni. Jól végzett munka után a hangulat nagyon jó volt, és a választás az étlapról is nagyon egszerű: tatárbifsztek provance-i módra, tradicionális hasábburgonyával. Ha Franciaországban vagyok, akkor soha nem hagyhatom ki ezt a helyi finomságot. Mivel sokkal korábban készen lettük, mint tervezve volt, elég időnk maradt arra is, hogy egy kicsit vásárolni menjünk. :)

Tatárbifsztek provance-i módra, tradicionális hasábburgonyával

A visszaút a reptérre délután valahogy sokkal rövidebbnek tűnt, mint az odaút. A csipet-csapat az egész úton cseverészett, így észre se vettük, és már ott is voltunk. A reptéren elbúcsúztunk a fotográfustól. A syltist és visagist velem maradt, mert az ő repülőjük Hamburgba kb. egy időpontban indult az enyémmel.

A szokásos check-in ceremónia után a sokk: a gépem késik. A többiek gépe nem késett, ezért ők már szerintem rég otthon voltak, amikor én végre beszállhattam a repülőbe kb. 2 és fél óra késés után. Kicsivel éjfél előtt érkeztem vissza Münchenbe. Megint egy hosszú munkanap. A könyvet időközben majdnem kiolvastam. A változatosság kedvéért most megint várhatok a szalag mellett a csomagomra...