Itthon nem díjazzuk egymást? - Vagy ez már megint a szokásos magyar nyavalygás?
Egy népszerű blogger Facebook posztját olvastam pár hete, ami arról szólt, hogy már unja a beszavazós díjakat, mint amilyenek például a GLAMOUR Women of the Year.
Ezeket láttad már?
Miután nagy részben én is itthon szocializálódtam, engem is rázott a hideg ezektől. Mielőtt hat évvel ezelőtt útjára indítottuk ezt a nemzetközileg is nagyon elismert díjat itthon, én is rettegtem attól, hogy mi lesz ebből, de az akkori német főnököm erősködött és az összes külföldi erősködött, akikkel együtt dolgozom. Állították, hogy ez nagyon fontos, meg kell állni egy-két pillanatra és örülni a sikereknek, a példaképeknek, másképpen az egész élet egy nagy üresség.
Hiába próbáltam elmondani nekik, hogy vegyék már végre tudomásul, hogy a magyar virtus teljesen más, mint a germán vagy az angolszász. Itt úgy működnek a dolgok, hogy megítélem, lehordom, szapulom a másikat (legyen az bárki), és ebben a felturbózott állapotban prezentálom magam, amikor már mindenki más egy nagy semmi. Én meg lehetek a valaki.
Na ja, aber… akart közbevágni a főnököm, de én eltökéltem magam, hogy felhívom a figyelmet a nehézségekre. Őszinte leszek, nem kertelek és nem próbálom magunkat jobb, vagy rosszabb színben feltűntetni.
A lényeg itt az, kérem szépen, hogy miután önmagunkban nem találjuk az értéket (talán éppen azért, mert másban sem keressük, így tanulni, fejlődni is nehéz), nincs önbizalmunk, így csak a másikhoz képest tudjuk magunkat értelmezni, definiálni. A másik hülye. Én nem.
Nekem még nincs semmilyen díjam. Egyszer neveztek Az év stylistjának még az előző évezredben, és én bizony botor módon nagyon büszke voltam. Azt gondoltam (mert vidéki lányként még a mai napig tanulom a pesti cinizmust), hogy ezek szerint más embereknek is tetszik az a mód, ahogy próbálom népszerűsíteni az új trendeket, nemcsak nekem. Igaz, hogy az akkor még feltörekvő Lakatos Márk elvitte előlem a díjat, de attól még úgy érzem, hogy sokan szerették, amit csináltam akkoriban.
Nagyon fontos a kívülről jövő visszajelzés. Aki azt állítja, hogy neki semmit nem számít, ő akkor is csak teszi a dolgát, ha tetszik valakinek, ha nem, az történetesen hazudik. Magának is. Sokszor azt érzi az ember, hogy itthon nem igen drukkolnak neki, így kénytelen máshol keresni az önigazolást. Mondjuk, külföldön. Vagy a "nem valóságban", az interneten. (Bár, másrészről meg, ott megy aztán igazán az osztás.)
Nézzétek viszont ezt a sok like-vadászt! Mindenki virtuálisan, így némileg kockázat nélkül próbál tetszeni. Hát, mit mondjak? Ez is jobb, mint a semmi. Persze, nem pótolhatja azt, amikor valaki a színed elé áll és azt mondja a szemedbe: "Szuper vagy! Büszke vagyok rád!".
Visszatérve a GLAMOUR Women of the Year szavazásra, ami még mindig zajlik, és az élő közvetítésen, március 20-án, csütörtökön este 9-től mindenki számára kiderül, kik viszik haza az általatok odaítélt díjakat, fontos kimondani itthon is a közhelyt, amiben minden más nép boldogan megnyugszik és önnön épülésére használja: talán fontosabb a megnevezés, a jelöltek kimondása, mint az, hogy ki viszi haza a díjat.
Szerintetek túl borúsan látom a magyar virtust? Bal lábbal keltem fel és nincs semmi okom arra, hogy nyavalyogjak, mert a magyarok igenis díjazzák egymást?
Hashtageljétek a véleményeteket erről a Twitteren és az Instagramon #wotyhungary2014-ként!
Nagyon köszönjük a példaképeink nevében is a szavazatokat, itt!
