Évente több milliónyi luxuscikket semmisítenek meg a divatipar dolgozói

Bár kívülről minden csupa csillogásnak tűnik a divat világában, igazság szerint ennek az iparágnak (mint minden más biznisznek) is megvannak a hátulütői: az egyik legsúlyosabb például az, hogy visszafordíthatatlan és mérgező károkat okoz a Föld élővilágának.
Nem hiszed? Valószínűleg csak nem tudsz róla. Mi viszont utánajártunk annak, mi is történik a már senkinek sem kellő, úgymond "eladhatatlan" ruhákkal, melyek évről évre nagyobb (és szinte szó szerint égetőbb) problémát jelentenek a divatiparnak.

Ilyen a divat pöcegödre

A helyzet már olyan súlyos, hogy idén, 2020-ban a világ szédioxid-kibocsátásának csaknem 10%-áért felelős a divatipar mérhetetlen, felelőtlen és felesleges pazarlása - de ez egyébként nem újkeletű dolog, mert a probléma már évtizedek óta fennáll, valamiért azonban csak az utóbbi években kapta fel a világsajtó és a globális környezetvédelem. 2017-ben ugyanis egy riporter kinyomozta, hogy a Burberry luxuscég csaknem 37 millió dollárnyi (kb. 11,5 milliárd forintnyi) értékű ruhát és kiegészítőt égetett el (kapaszkodj meg) egy év alatt. És most csak egy ruhamárka egy évnyi ruhaégetéséről beszélünk. Mert az az igazság, hogy nem csak a Burberry van "benne a buliban", hanem úgy amblokk a divatipar legalább fele.

Mostantól bérelheted a Levi`s új kapszulakollekciójának darabjait

Mostantól bérelheted a Levi`s új kapszulakollekciójának darabjait

Louis Vuitton táskák a szemétdombon

Nike, Louis Vuitton, Chanel, Hermés, Cartier, Montblanc és még sorolhatnánk - a szakmai berkekben köztudott, hogy ezek a márkák mind a már jól bevált, szinte magától értetődő ruha-, ékszer- és táskamegsemmisítő módszerrel, az égetéssel próbálnak megszabadulni a "már senkinek sem kellő", többször leakciózott darabjaiktól, melyekkel egyszerűen már nem tudnak mit kezdeni. Tárolni őket felesleges és drága, eladományozni őket bonyolult és márkaromboló, elégetni őket viszont sokkal egyszerűbb, mint újra felhasználni, átszelektálni, végig válogatni, újra szabni, majd újból megtervezni őket - veszélyeztetve ezzel azt, hogy esetleg a már polcokon lévő, újrafelhasznált táskák és ruhák sem kerülnek teljes mértékben eladásra és akkor ugyanott vannak a márkák, mint ahol elindultak.

Égetni tehát olcsóbb és egyszerűbb
Szerencsére azonban egyre több olyan etikus márka és dizájner van jelen a szakmában, akik azon dolgoznak, hogy megállítsák (vagy legalábbis lecsökkentsék) a ruhaégetéssel járó súlyos környezetszennyezési folyamatot.
Rachel Feller divattervező például öt évnyi ázsiai kaland és mérhetetlen mennyiségű textilgyár végig látogatása után, 2013-ban döntött úgy, hogy egy olyan etikusan működő ruhamárkát alapít (Tonlé), mely a kambodzsai textil-és ruhagyárak feleslegeit felhasználva készít, majd ad el ruhákat. Az ötlet fantasztikus volt, a hulladékból készült ruhák eladása pedig környezetvédelmi szempontból is zseniális kezdeményezésnek bizonyult: köztudott ugyanis, a divatmárkákhoz hasonlóan a gyárak sem a textilanyag/hulladék minimalizálására, hanem az idő- és pénzspórolásra mennek rá, ami környezetszennyezési szempontból rendkívül rossz hír - vannak azonban olyan nagymenők, akik Rachel Feller divattervezőhöz hasonlóan aktívan tesznek azért, hogy gátat szabjanak a mérhetetlen ruhapazarlás ellen.
A Giorgio Armani és Patrick Robinson (az Armani Exchange vezető divattervezője - a szerk.) által alapított Pashko például kifejezetten arra szakosodott, hogy megvásárolja, majd újra felhasználja a textilgyárak feleslegeit (melyekhez nem ritkán 20-38%-kal olcsóbban jutnak hozzá, mint egy vadiúj textilanyaghoz), de a Reformation márka is hasonló elven működik: teljes ruhaállományuk 15%-át ugyanis különböző textilhulladékok maradványaiból gyártják, mely szabadságot ad nekik arra, hogy egy-egy markáns dizájnt új anyagok megrendelése nélkül, már meglévő textíliákból próbáljanak ki.

Lokális érték, klasszikus darabok - interjú a Daige alapító-tervezőjével, Tóth Melindával

Lokális érték, klasszikus darabok - interjú a Daige alapító-tervezőjével, Tóth Melindával

Trendi ruhák, hulladékból

A folyamatot a New York-i bázisú Queen of Raw weboldal is támogatja, amely egyfajta keres-kínál eBayként működik a szakmában: itt használt, illetve "hulladékként" megjelölt, maradék textíliákat lehet eladni, cserélni és vásárolni különböző gyáraktól, ruhamárkáktól, divattervezőktől, illetve varrodákból is, melyeket szabadon, licencmegjelölés nélkül lehet felhasználni a jövőbeli dizájnok megalkotására.
Rengeteg környezettudatos dizájner szerzi itt be az textíliáit: köztük a portugál Marta Marques és Paulo Almeida is, akik a londoni divategyetemes tanulmányaik alatt döbbentek rá a ruhaipar mérhetetlen pazarlására, 2011-ben pedig gondoltak egyet és megalapították a reM'ade by Marques Almeida nevű márkájukat, mely korábban "eladhatatlannak" címkézett textilfeleslegekből és újrafelhasznált anyagokból készít trendi, divatos ruhákat.
A limitált számban elérhető darabok megvásárlására kizárólag online, előrendelés alapján van lehetőség, hiszen a tervezők csak így tudják garantálni, hogy ruháik készítése során ők már ne gyártsanak semmilyen környezetre ártalmas hulladékot. És bár Marta és Paulo története példaként kellene, hogy álljon milyen divattervező előtt, sajnos a mai napig több száz milliónyi értékű ruha, táska, ékszer és kiegészítő válik hamuvá a szeméttelepeken.