Csodás szerelmeslevél Olaszországnak: Ilyen volt a milánói Dolce&Gabbana kiállítás a kurátor szemével
A múlt nem halott - ezekkel a szavakkal mutatta be kurátori koncepcióját Florence Müller, a kiállítás kurátora a megnyitót követően egy videó interjúban. A napjainkban különösen népszerű divatkiállítások sorába tartozó tárlat nem csupán épít a múltra, Itáliai történelmi gyökereire - a kiállítás keretében a szekciókban újraélednek Olaszország kézművességének, képzőművészetének, kultúrkincseinek tradíciói.
Ezeket láttad már?
Augusztus negyedikén, közel öt hónap után ért véget a Dolce&Gabbana: Dal Cuore Alle Mani, vagyis a Szívből a kézbe nevet viselő tárlat a milánói Dóm tér csücskében fekvő, egykori banképületből lett kiállítóközpontban, a Palazzo Reale-ban. A következő állomás még titkos, ugyanakkor a szervezők nem titkolt szándéka, hogy világkörüli turnéra indítják a kiállítást. Milyen jó lenne, ha Budapesten is megtekinthető lenne!
A dolce vita
Kurátorként a divatkiállítás, mint műfaj, különösen közel áll a szívemhez: a múzeumi szektor trendjei is arra mutatnak, hogy a ruházat, az öltözködés és a divat a huszonegyedik században is meghatározó platformja a társadalmi-művészeti diskurzusnak. A Dolce&Gabbana kiállítás megnyitása előtt magam is sokat találgattam, vajon milyen koncepció mellett döntött a tervezőpáros, Domenico Dolce és Stefano Gabbana, illetve a kiállítás kurátora, Florence Müller. A harminckilenc éves Dolce&Gabbana napjainkban már inkább életmód-brand, mint divatmárka, boltjaik több különálló profillal és árukészlettel működnek.
A Dolce&Gabbana a haute couture világában jelen van, de az utóbbi néhány évben markánsan elindultak a kereskedelmi márkák felé is, kollaborációjuk jelent meg többek között a Bialetti kávéfőzőmárkával, a SMEG háztartási gépeket kínáló márkával, a SKY televíziógyártóval, több alkoholmárkával, a Baci édeségbranddel, sőt, az e-sport világába is belekóstoltak. Legutóbbi együttműködésük a Havaianas strandpapucs-márkával jött létre: ez a partnerség külön cikket érdemel. Portfólióváltás vagy piacbővítés? Szakértők véleménye szerint inkább az utóbbi, és a kiállítás megtekintése után én is ezen a véleményen vagyok.
A Dolce&Gabbana: Dal Cuore Alle Mani kiállítás nem követi a kronologikus elrendezést. Ehelyett egy sokkal látványosabb, őszintébb, és a látogatók számára is könnyebben befogadható megközelítést választottak: a kiállítás különböző tereit a tervezőpárost inspiráló társművészetek köré építették. A kiállított ruhák valóban műtárgyak – nem csupán anyagi értékük miatt. Számos darab nem kifejezetten a kiállításra készült, hanem korábbi, szintén inspirációk által tematizált Alta Moda kollekció része volt.
A tárlaton több koncept-darab, vagyis kifejezetten a kiállításra készült modell is helyet kapott. A „régi” és „új” ruháknak azonban van egy közös tulajdonságuk: kialakításuk, díszítettségük és anyaghasználatuk miatt a klasszikus értelemben nem arra készültek, hogy hordják őket, bár természetesen ruhaként vannak jelen a kiállításon.
Vízió és káprázat
Olyan ruhákról van szó, amelyeket nem kötnek szabályok, divatszakmai konvenciók és piaci igények. Bár a kiállított ruhák, ékszerek, cipők és táskák valóban műtárgyként kezelhetők, nagy öröm volt látni, hogy a kiállítás tervezőcsapata (és a biztonsági szakemberek) bizalmat szavaztak a látogatóknak: a ruhák, bár hozzájuk érni nem lehet, teljesen szabadon, körbejárhatóan lettek installálva, nincsenek üvegfal vagy biztonsági korlát mögött. Különböző posztamensek és tribünök emelik ki őket a „tömegből”, ugyanakkor mégis testközeli élményt nyújtanak anélkül, hogy a kiállítás szelleme vagy pátosza sérülne.
Az első térben Anh Duong festőnő és modell alkotásai láthatók, aki 1985 óta inspirálja a tervezőpáros munkáját. Személyes barátságban áll a Dolce&Gabbana tervezőivel: a festményeken az ikonikus D&G ruhák és kiegészítők olasz média- és popkultúra-sztárokon, illetve történelmi alakokon jelennek meg, egészen a plafonig fedve a terem falait, akár egy templom kazettás belső terét. A látogató így a ruhákat tulajdonképpen kétszer (a mennyezeti tükörrel együtt háromszor) látja: élőben kiállítva és a festmények vásznain. A kiállításon bemutatott darabok a kézművesség művészi értékét szimbolizálják, Duong festményein pedig visszaköszönnek a kézzel készült, egyedi és megismételhetetlen darabok.
A divatbemutatók hangulatát idéző nyitótér után a következő térben a muránói üvegmanufaktúrák világa kerül előtérbe: nemcsak a kiállított öltözékek, hanem a terem dekorációi is a ruhákon látott, grandiózus üvegcsipke-technika alapján készültek, a háttérben üvegcsörömpölés hangjával. A következő teremben a tervezők korai, kilencvenes évek eleji kollekcióit inspiráló klasszikus kosztümös film, az 1963-as „Il Gattopardo” (A leopárd) díszlete jelenik meg a ruhák háttereként. A klasszicizmus, barokk és rokokó keveréke az antik bútorokkal szinte élethűvé varázsolja a fehér textillel borított próbababákat, amelyek viselik a kiállított kreációkat.
Kalandozás a múltban
A „Leopárd” hangulatát követően a „Devotion” (Hódolat) és a Szent Szív motívum köré épített installáció következik. A 17. századi barokk mesterek és a kortárs kézművesek előtt tisztelgő térben a fekete és arany színek dominálnak, misztikus hangulatot teremtve, mintha egy mesterember műhelyébe lépnénk be.
Ebből a sötét térből a látogató az „Atelier” terembe léphet, ahol egy varroda valósághű másolata látható, videóinstallációkkal kiegészítve. Bár az Atelier hihetetlenül valósághű, a Dolce&Gabbana márka tervezői soha nem dolgoztak ilyen környezetben, így ez inkább egy romantikus visszatekintés a divattörténetre. Az Atelier tér ugyanakkor arra is emlékeztet, mennyire szükséges új megközelítéssel gondolkodni a nagykereskedelmi divatiparról, amely a világ egyik legszennyezőbb ágazata.
A kiállítás legnagyobb tere és csúcspontja egy többdimenziós, immerzív installáció, amelyben az itáliai festészet legnagyobb mesterei (Botticelli, Leonardo da Vinci, Caravaggio stb.) által inspirált ékszerek, cipők, táskák és ruhák láthatók, antik templomokat idéző elrendezéssel, falra vetített videómontázzsal és olasz kortárs komolyzenével.
Innen a szicíliai karneválok hangulatába lép a látogató, ahol kézzel festett csempék és hagyományos kézműves technikával készült termékek is láthatók, mint például a SMEG és Bialetti cégekkel közösen készített tárgyak.
Szerelmeslevél Milánónak
A következő térben a barokk stílusjegyei jelennek meg hófehér színben, kizárólag különböző textúrákkal, lenyűgöző vizuális élményt nyújtva. A kiállítás további szekciói Itália történelmének szentelnek figyelmet: a Római Birodalom öltözékei és a katolicizmus is külön termet kaptak. A tárlat utolsó tere pedig a Milánói Dóm tetején álló Madonnina arany csipkéből készült másolatát mutatja be, amely a tervezők személyes köszönetnyilvánítása Milánónak.
A kiállítás során feltűnik, hogy a márkanév sokszor szerepel a műtárgyleírásokban, de logók vagy reklámok egyáltalán nem. A látogató szinte elfelejti, hogy egy világmárka termékei között sétál, és inkább egy klasszikus művészeti kiállításon érzi magát. A kiállítás zárásaként egy ajándékbolt és a Palazzo Reale másik termeiben kiállított további Dolce&Gabbana ékszerek, cipők és táskák láthatók, amelyek korábbi kollekciók különleges darabjai. Bár ezek nem hivatalosan részei a kiállításnak, méltó lezárásai a múzeumi élménynek.
Kurátorként nemcsak a megvalósítás magas minősége vagy a koncepció miatt inspiráló a tárlat, hanem azért is, mert a milánói önkormányzat a kiállítás egyik legnagyobb támogatója. A termekben érezhető, hogy a kiállítás fontos a helyi közösségek számára, nem csak a turistáknak szól. Jó példa erre az a sok kisiskolás csoport, akik hivatalos iskolai programként látogattak el ide.
A divatkiállítások alkalmasak lehetnek arra, hogy egy új múzeumkedvelő generációt neveljenek ki, hiszen a divat ma is képes megszólítani a legfiatalabbakat, hidat építve nyelvek, kultúrák és közösségek között. A Dolce&Gabbana: Dal Cuore Alle Mani kiállítás a lokálpatriotizmus magasiskolája, egyszerre érzékeny, intim és grandiózus. Domenico Dolce és Stefano Gabbana szerelmeslevele ez Olaszországnak és szülővárosuknak, Milánónak.
