Divatmunkások, küldjetek haza jó sok pénzt! #3 - Az Adidas magyar tervezője
Van egy jó pár divatszakember, aki búcsút vett Magyarországtól. Néhányukkal hamarosan biztosan már csak az ügynökeiken keresztül tudok majd beszélni, olyan nagy sztárok lesznek. Jelenlegi interjúalanyom éppen ennek az ellenkezője, ezért nekem új példaképem.
Ezeket láttad már?
Miért mennek el annyian? Miért akar állandóan mindenki elmenni? Miért beszél mindenki arról, hogy el kéne menni itthonról, még az is, aki aztán sohasem megy el? Vajon.
Szilágyi Dóráról már egy évtizede hallok és már akkor, amikor elhagyta az országot azt beszélték róla, hogy egy zseni. Szereted az Adidas "sportforradalmát"? Mint a cég dizájnere, bizony ő is "felelős" ezért a sok-sok, már az utcát is meghódító Adidas holmiért.
Dóra nagyon szívesen adott interjút, de azt írta, őszintén meglepi, hogy van még aki még tud róla Magyarországon és hozzátette, hogy ez azért valahol szomorú, mert divattervezőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy az embernek saját neve alatt futó márkája van. Ő például soha nem is akart saját márkát. Azt is leszögezte, hogy egyetért velem abban, hogy az itthoni piac mérete nem szabad, hogy gátat vessen bárki álmainak, és hogy talán ez az itthoni korlát is egy erős húzóerő.
Mit csináltál, mióta elmentél Magyarországról?
2004-ben mentem (el azt hiszem :) ) , a Royal College of Artba vettek fel Menswear MA szakra (ebben az iskolaban csak MA-s és onnan felfele - MPhil és PhD, oktatás zajlik). Iparos diploma nélkül, portfólió alapján. Nem hogy diplomám nem volt, de nemzetközi nyelvvizsgám sem, sőt még elég anyagi hátterem sem egy kétéves tandíj és londoni élet finanszírozására - ösztöndíjjal és iskola melletti munkával tartottam fenn magam (éppenhogy). Az iskola két éve alatt gyakornokként dolgoztam Alexander McQueen stúdiójában, majd Jean Paul Gaultier farmervonalánál Firenzében - ez utóbbi olyannyira passzolt hozzám, hogy az iskola után állást ajánlottak - ekkor Firenzébe költöztem két évre. Ezután kis időre visszatértem Londonba és szabadúszó tervezőként luxuskiegészítőkön dolgoztam, de már a Krea elvégzése óta nyilvánvaló volt, hogy a sport mint téma érdekel. Jelentkeztem hát az Adidashoz és 2010 óta az Adidas Originals-nál vagyok ruhatervező - jelenleg Senior Designer (nagy tapasztalattal bíró tervező)pozícióban. Emellett tavaly - a jövőre is gondolva - jelentkeztem a Royal College of Art MPhil/PhD Menswear Design képzésére, ami sikerrel járt, így részidőben Nürnberg és London közt ingázva kutatómunkát is végzek Sportswear és Menswear (sportruha, férfiruha) témakörben.
Miért mentél külföldre?
Az én álmaimnak az otthoni lehetőségek nem voltak megfelelőek. Ha azt mondom tervező, az alatt Alexander McQueent, Riccardo Tisci-t, Karl Lagerfeld-et - és a láthatatlanok klubját, James Carnes-t, Dirk Schoenbergert (Adidas Performance és Style) értem. Otthon nem volt, akitől tanulni tudtam volna. Nem hiszek abban a mondásban, hogy aki tud, csinálja, aki nem tud, tanítja, hiszen én magam is tanítani szeretnék egyszer - de amikor én tapasztalatot akartam szerezni, nem volt megfelelő lehetőség. A határok megnyílásával viszont butaság lenne behatároltan gondolkodni - The world is your oyster. (Avagy Dóri szerint a világ a te osztrigád. Maximálisan osztom a véleményét, nem nyavalyogni kell, hanem útra kelni!)
Miben más külföldön, mint itthon?
Nem tudok erről nyilatkozni, mert nem tudom, milyen otthon. Persze ismerem azokat a tervezőket, akik sikeresnek mondhatják magukat a magyar piacon (vagy akár nemzetközileg is - USE, Nanushka) de szerencsére/sajnos ők inkább barátaim mint kollégáim, tehát munkáról nem igazán beszélünk. Tudom, hogy nehéz, de mindenhol nehéz. Nekem a külföld annyiban tűnik másnak, hogy ennél nincs feljebb - óriási a verseny és kemény, de ha valaki itt érvényesül, az mindenhol érvényesülni tud. Engem a glamúr része már nem vonz annyira, a modellek, a celebek világa. Nem ők az ok, amiért ezt csinálom. Egész egyszerűen élvezni szeretném, hogy ezt csinálom és szerencsére ez megvan.
Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
Ha akkor nincs ott az az egy ember a RCA (Royal Collage of Art)-ban, aki hisz bennem, akkor semmi nem lenne ugyanígy. Ott és akkor egy pillanat alatt eldőlt: az álmaim valóra válnak. És azóta is minden cél, amit kitűztem, megvalósult.
Mit tanultál külföldön, amit itthon sosem tanultál volna meg?
Talán a sajat magam helyét a nagyobb képben. Azt, hogy kicserélhető vagyok - mindenki az. Azt, hogy ha én magam nem teszem önmagam az első helyre, senki más nem fog. Alázatot és perspektívát tanultam.
Miért nem akarsz hazaköltözni?
Semmi nincs otthon, amit magaménak érzek. Anyukámék, néhány gyerekkori étel, és kész. A barátságok, emberi kapcsolatok határtalanok. A hozzáállás viszont, amit otthon látok, túl sok energiát vesz el. Nem akarok politizálni, de hiszek abban, hogy mindenki egyedül a saját boldogsáágáért felelős. Én dolgozom a sajátomon, - bárcsak többen tennénk ezt- otthon és külföldön.
Miért jó magyarnak lenni?
A kelet-európai munkamorál egyedülálló. Szeretem azt is, hogy a semmiből jöttem. Szeretem a perspektívát, hogy nyaranként a Karcsikáékkal és a Zolikáékkal játszottunk a réten és bunkert építettünk, meg ettük a zsíroskenyeret. Ezeket az emlékeket nem cserélném le semmire. De ezen kívül nem érzem magam magyarnak- nemzetközi életmódom van és nemzetközi állampolgárként látom magam. Mindenhol van jó és rossz.
Mik a nehézségek, amikkel a külföldön éléssel nap mint nap szembesülsz?
Több országban éltem már, mindenhol van, ami tetszik és van, amit nem tudok megszokni. De azt gondolom, ez nem nemzetiségfüggő, sokkal inkább személyes tapasztalat. Az olaszoknál az életigenlés, az étel, a szex imádata, az időjárás csodálatos volt. De a munkabiztonság, az egészségügy, a bürokrácia és még sorolhatnám: totál káosz. Németországban pont fordítva van. London csodálatos, de túl intenzív, túl, gyors, túl személytelen. Egymást kiegészítik és csak ismételni tusom: én vagyok a felelős a boldogságomért. Love, Change or Leave. Eddig még nem volt olyan, hogy felsóhajtottam volna: bárcsak most otthon lehetnék!
Mit üzensz az itthon maradt magyaroknak?
Ne érezzék magukat "otthonmaradtaknak". Ez egy választás. Mint ahogy egy étteremben- néha könnyű, néha nehéz- ez is csak egy döntés. Ha valaki otthon marad, az egy döntés- aztán kiderül, jó-e vagy rossz, de bármikor el lehet jönni. És fordítva: bármikor haza lehet menni, van, akinek nem jön be a külföld. Tiszteletben tartom mindenki döntését, mint ahogy az én döntésem is az enyém, csak nekem kell megfelelnie. Az a mottóm: ha akarod, találsz rá módot, ha nem akarod, találsz rá kifogást. Tudatosan, vagy tudattalanul. Olyan ez, mint a diéta:) És még egy gondolat, közhely, de ideillik: a végén minden rendben lesz, ha nincs rendben, akkor még nem vagy a végén.
