Közel 80 divat- és designmárka mutatkozott be Milánóban, Párizsban és Budapesten a Fashion & Design Autumn során
A Magyar Divat & Design Ügynökség által 2021-ben először megvalósított Fashion & Design Autumn tematikus rendezvénysorozat két nemzetközi, majd három hazai eseményen közel 80 egyedülálló divat- és designmárka munkáját mutatta be. Először Párizsban és Milánóban, majd azt követően itthon bizonyíthatták tehetségüket az alkotók több tízezer forgalmazó, szakember és érdeklődő előtt. Divatbemutatók, lakberendezési kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, digitális konferencia és megannyi színes program tette még izgalmasabbá a tavalyi őszt, platformot teremtve ezzel a hazai tervezők bemutatkozásának.
Ezeket láttad már?
Szeptemberben a Maison&Objet lakberendezési szakkiállításon, ezt követően pedig a Milan Fashion Weekentűntek fel a magyar márkák. Októberben itthon folytatódtak a színes programok: második alkalommal nyitotta meg kapuit a 360 Design Budapest kiállítás, ezt követően a 2022-es tavaszi-nyári divattal ismerkedhettek meg az érdeklődők a Budapest Central European Fashion Week keretében. Végül a Budapest Fashion & Tech Summitdivatipari konferenciával koronázta meg az Ügynökség a programsorozatot.
„Ügynökségünk 2021-es rendezvényei között kiemelt szerepet kaptak a Fashion & Design Autumn programjai, amelyek a hazai stabilitás támogatása és az export növelése érdekében valósultak meg. Az eseménysorozat keretében itthon közel 10 ezer és külföldön még ennél is több ember látta élőben a magyar tervezők munkáit, míg az online térben több mint félmillió érdeklődő követte az eseményeket. A divatipari konferenciánkon közel 40 szakmai előadót köszönthettünk az online térben. Azt hiszem, a számok magukért beszélnek és bátran kijelenthetem, hogy sikerült egy igazán emlékezetes és eredményekkel teli őszi rendezvénysorozatot megvalósítanunk” – emelte ki Bata-Jakab Zsófia. A Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója hozzátette: „Regionális és nemzetközi viszonylatban egyaránt hatalmas előrelépés volt számunkra az elmúlt időszak, mellyel sikerült szorosabbra fűzni V4-es kapcsolatainkat és megszilárdítani régiós szerepünket.”
A Maison & Objet designvásáron 10 magyar alkotó design remekeit tekinthették meg az érdeklődők, melyek 2021-ben még inkább felkeltették a külföldi megrendelők, forgalmazók és viszonteladók érdeklődését. A kiállítás fontos lehetőség volt a tervezők számára, hiszen ismét személyesen mutatkozhattak be és az értékesítési folyamatokat is kiemelten támogatta. A designerek közel 600 szakmai kontakttal lettek gazdagabbak, akik azóta a megrendelések ügyintézésének fázisában tartanak. A magyar standról készült kisfilmet eddig közel 30 ezren tekintették meg, amely visszanézhető az Ügynökség Youtube csatornáján.
A Milan Fashion Weeken a Camera Nazionale della Moda Italiana (CNMI) és az MDDÜ közös Nemzetközi Mentorprogramjának résztvevői kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A Budapest Select Collective Fashion Shown négy magyar márka kápráztatta el a nemzetközi közönséget kollekciójával. A bemutató mellett a Fashion HUB kiállítóterében is megjelentek a hazai tervezők darabjai. A kifutók mellett a nézőtéren olyan híres szakmabeliek képviselték magukat, mint Sara Sozzani Maino, a Vogue Talents vezetője, Riccardo Grassi, a Studio Zeta Milano alapítója, vagy Carlo Capasa, a CNMI vezetője. A divathéten készült catwalk videók pedig közel 150 ezres nézettségnél tartanak.
Az MDDÜ korábbi években is erősen fókuszált a regionális jelleg megjelenítésére programjaiban, azonban 2021-ben még jobban beépítette a V4-es tervezők bemutatását. A 360 Design Budapest kiállítás sikere most sem maradt el: a tavalyi évben hat nemzetközi díjjal kitüntetett rendezvény ismét elvarázsolta a design szerelmeseit. A rendezvény teltházas kurátori és exkluzív tárlatvezetésekkel, közel 180 egyedülálló designtárggyal és izgalmas installációkkal nyitotta meg kapuit. A kiállítás weboldalára már szeptembertől érkeztek a látogatók, amelyet eddig több mint 42 ezren kerestek fel, köztük az Egyesült Államokból és Európa számos országából. Nagy sikert arattak az edukációs jellegű kerekasztal-beszélgetések is, amelyek visszanézhetők a HFDA YouTube és Spotify csatornáin, nézettségük pedig hamarosan eléri a 25 ezer főt.
A Budapest Central European Fashion Week izgalmas side eventekkel, teltházas catwalk showkkal, egy pop-up üzlettel és helyszíni kiállítókkal színesítette fővárosunkat egy teljes héten át. A kétnapos bemutató közel 4 ezer látogatót fogadott, köztük a legnagyobb nemzetközi buyereket. A rendezvényen készült TikTok videók pedig 400 ezres nézettségnél tartanak. Kísérőprogramként augusztustól kezdődően, minden szerda este a BCEFW Instagramoldalán exkluzív interjúk keretében ismerhették meg az érdeklődők a divathéten bemutatkozó márkákat. Az izgalmas beszélgetések 2022-ben új tematikával és tervezőkkel, vendég moderátorokkal és meglepetés szereplőkkel folytatódnak.
A Budapest Fashion & Tech Summit kétnapos digitális rendezvényen magyar, régiós és nemzetközi szakmabeliek osztották meg nézeteiket, amelyet közel 1500 érdeklődő kísért figyelemmel. Az esemény hivatalos Facebook oldalánés YouTube csatornáján visszanézhetők a beszélgetések. A V4-es kerekasztal-beszélgetés résztvevői külön kiemelték, hogy remélik a jövőben számos hasonló esemény megvalósulhat és sikerül még szorosabbra fűzni a V4-es országok közötti együttműködést. Az MDDÜ a Metaverzum digitális világában egy virtuálisan felépített showroommal is készült, amelyet több százan tekintettek meg. A konferenciát egy fenntarthatósági kísérőprogram zárta, amely során a résztvevők izgalmas kerekasztal-beszélgetéseken és egy egyedülálló tárlatvezetésen vehettek részt.