Dalmának szembe kellett nézni az elutasítással
Üdvözlet immár itthonról, nem pedig a Japán fővárosból, ahol többen élnek, mint kis hazánkban összesen (a város közvetlen közelében meg még háromszor annyian!). Elképzelhetetlen méretek! Csodásan éreztem magam. Ez a bejegyzésem eléggé elhúzódott, egyrészt a kinti hajtás miatt, másrészt mert sajnos összejöttek a dolgok Tokióban és előbb haza kellett térnem, mint ahogy azt tervbe vettük. Szóval kezdjük az utam legelejétől, ami a ballagásom, június 13-a után két nappal indult.
Ezeket láttad már?
15-én 14:35 perckor szállt fel a gépem Frankfurton át Tokióba. A jó hosszú repülőút után szorgos mentalitásuknak megfelelően Japánban nem is hagytak akklimatizálódni, de nem ért váratlanul. Úgy készültem, hogy érkezésem napja már munkanap lesz, aznap 15 castingon vettem részt.
Már az első két hétben szerencsére sok munkát kaptam, részben a castingok eredményeképpen, részben az itteni ügynökségem (Donna) honlapján található portfolióm alapján. A munkák nagyon változatosak voltak: fotóztam az Elle-nek, a Figarónak, pózoltam a kamerának esküvői ruhákban, sportosan a "hegyekben", western filmbe illő öltözetben és környezetben, és még sorolhatnám. Sok kedves emberrel ismerkedtem meg a castingok és munkák során, új ízeket fedeztem fel, csodás helyeket láttam.
A nyári szezon kissé zsúfolt, mert az európai piacok zárásával a modellek özönlenek Ázsiába, Tokió az egyik fő úti cél.
Életem kissé a feje tetejére állt, ott nagyon más a menetrend, mint amit mi itthon megszoktunk. Ha nem volt egy nap munkám, akkor kb. déltől éjjel 11-ig castingokra jártam, ha dolgozhattam is, akkor előtte, utána, közötte szintén, így aztán nagyon húzós napok állnak mögöttem, akár 16-18 órás talpalással. Szóval fárasztó volt, de rettentően élveztem. Sajnos köszönhetően a nagy hajtásnak és a feszített munkatempónak, sportolásra és az itthon megszokott egészséges étkezésre alig jutott időm és a rendszertelen (valamint nem minden esetben megfelelő) étkezésnek meglett a hatása. A szerződésben rögzített cm-ket nem tudtam tartani, ezért - bár munkám még így is volt - a tervezettnél 2 héttel hamarabb haza kellett jönnöm.
Először persze elszomorodtam, de ahogy mondják: "mindenütt jó, de legjobb otthon". Nagyon hiányzott már a családom, a barátaim és a kutyám, bánatomat csillapította az öröm, hogy újra láthatom őket. Az ügynökségem kedvesen búcsúzott tőlem: ha helyre hozom magam, visszavárnak. Sok tanulnivaló vár még rám, ez a bő másfél hónap is ennek a folyamatnak a része volt. Bízom benne, hogy a következő utamon a most szerzett tapasztalataimat majd hasznosítani tudom. Úgy érzem ez az út a megkeresett pénz mellett arra volt a legjobb, hogy itt tanultam meg a leckét: egy modell élete nem csak a pózolásból és a castingokra járásból áll, hanem egy életmód, melynek elengedhetetlen feltétele a megfelelő étkezés és a rendszeres testmozgás, és fontos hogy ezt bárhol is vagyunk a világban és bármennyire is feszesek a napjaink, mindig és mindenhol tartani kell. Sajnos a Japánban felszaladt pár centinek köszönhetően elbuktam egy számomra nagyon-nagyon fontos munkát a szeptemberi divatheteken, ami miatt sok álmatlan éjszakám volt, de másik oldalról szerencsésnek érzem magam, hogy ez még most 15 évesen történt, és még lesz lehetőségem ezt helyrehozni, valamint hogy még azelőtt tudtam ezt a leckét megtanulni, mielőtt a mostaninál is nagyobb súlya és következményei lettek volna.
Jelen pillanatban szerencse a szerencsétlenségben, hogy nemzetközi szinten még nem vagyok annyira ismert, hogy túl feltűnő legyen a hiányom a mostani show szezonon. Itt az ősz, megkezdtem gimnáziumi tanulmányaimat, mellette pedig belevetettem magam a testedzésbe (joga, futás, torna, úszás), hogy mielőbb visszanyerjem korábbi formám és újra dolgozhassak. Ahogy mondani szokás: "Ami nem öl meg, az megerősít".
Ez a mi szakmánkban minden más szakmánál jobban igaz. :-)) Fel kell állni és menni tovább előre. Szerencsére most már majdnem visszanyertem a Japán előtti formámat, és már alig vártam, hogy debütálhassak a Toni&Guy Hair Meet Warderobe Fashion Week Budapest keretein belül a hazai kifutókon, hogy aztán jövő februárban végre debütálhassak majd a nemzetközi divatheteken is.
Remélhetőleg az ideihez hasonló lehetőségeket kapok és ezúttal élni is tudok majd vele! Rajtam most már tényleg nem fog múlni, következő alkalommal pedig az első budapesti kifutós tapasztalataimról fogok beszámolni nektek. Alig várom már! :)
Búcsúzóul néhány fotó:
Dalmának szembe kellett nézni az elutasítással Egy modell élete nem csak csillogásból és csinos ruhákból áll.
Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket