Beyoncé nem egy, hanem egyenesen három bámulatos Vogue-címlapon szerepel decemberben
Beyoncé több mint 20 éve uralja a zene, a divat és a popkultúra világát, de még ennyi év után őt viszontlátni egy címlapon, vagy egyáltalán lefotózni oda, maga a gyönyör, egy ünnep, ha úgy vesszük.
Ezeket láttad már?
A British Vogue szerkesztői is így gondolták, amikor elkezdtek egyeztetni a dívával még a járvány kezdetén, amikor épp csak az első lezárási hullám volt. Senki sem gondolta volna, hogy ez a szörnyű helyzet mostanáig elhúzódik és főleg azt a rengeteg mindent, amit magával hozott.
Többek között erről is beszélgetett a 39 éves Beyoncé Knowles-Carter a Vogue főszerkesztőjével, Edward Enninfullal. A szépséges énekesnő, aki idén nyáron egy új vizuális albummal is megörvendeztette a rajongóit a karanténban három címlapon is szerepel olyan fantasztikus divatházak darabjaiban, mint az Alexander McQueen, a Mugler vagy éppen a saját maga által vezetett Ivy Park.
A fekete Kennedi Carter női fotós felkérése sem véletlen, Beyoncé személyesen választotta őt erre a feladatra, hiszen mindamellett, amit képvisel, a fekete tehetségek, különösen a nők felemelése is az egyik küldetése Queen Bey-nek.
Fogadjunk, hogy ez a dolgot te sem tudtad Beyoncéről
Fogadjunk, hogy ez a dolgot te sem tudtad Beyoncéről
Ami pedig az interjú témáját illeti, természetesen kitértek a fekete egyenjogúsági mozgalmakra, a családra, a nőiességre és az önmagunk elfogadására, de mindenekelőtt az volt számára a legfontosabb, hogy jól érezze magát. Akármennyire egyszerűnek is tűnik, de ez az alapvető emberi érzés és vágy igencsak felértékelődött az elmúlt hónapokban, így cseppet sem csodálkozunk, hogy Beyoncé sem vágyik másra, mint a könnyed, klasszikus kikapcsolódásra, bármi is adja meg ezt.
A teljes interjú elolvasható az angol Vogue magazin oldalán.