Annyira szexi Mihalik Enikő

2015. június 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár David Roemer-t korábban már volt alkalma megismerni egy 2012-es kampány kapcsán, békéscsabai büszkeségünk most dolgozott először a brazil Harper`s Bazaar csapatával (eddig "csak" az amerikai, spanyol és török verzióban láthattuk), akik saját szépségideáljukhoz mérten csakis a legtökéletesebb alkatú modelleket pakolják címlapra. Nem véletlenül került tehát Enikő is ebbe a pozícióba, a témát illetően pedig a klasszikus Levi`s farmer 142. szülinapja került előtérbe. Ugyan a képek egy menő New York-i stúdióban készültek - ahol egyébként szépségünket legutóbb Mario Sorrenti kapta lencsevégre -, Enikő egy sima papírlap előtt is életre kelti a `60-astól a `90-es évekig terjedő trendeket. Valószínűleg ennek az adottságnak és lehengerlő személyiségének köszönhető az, hogy hozzánk hasonlóan a divatszakma legnagyobb emberei sem tudnak betelni vele. Camila Garcia, a szerkesztőség vezetője például így nyilatkozott a témában: "David Roemer fotóitól leesik az állunk, be akarjuk kereteztetni őket és kirakni a fürdőbe, vagy a konyhába. Csak egy magyar lány tudja megadni a testet és az érzékiséget a szezon legjobb farmerdivatjához".

A legtöbben még csak ezt a kedvcsináló videót láthatták a végeredményből!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)