A Sugarbird titkos fegyvere: Parrag Andrea gyártásvezető

Hogyan lettél divattervező?
Gyerekkoromtól kezdve erre készültem, a babáimnak ruhákat készítettem már 6 évesen. Sosem volt az, hogy tanár néni leszek, vagy doktor, mindig tudtam, hogy ez az én pályám. Az iskolában rajzkörre jártam, és rajzversenyeket nyertem, de aztán gazdasági szakközépbe jártam, mert a vállalkozások működtetése is érdekelt. Ez bizonyos szempontból meghatározóbb volt számomra, mint amiket utána tanultam, itt nagyon jó tanáraim voltak és remek alapokat adott, amelyekből még a mai napig is profitálok. Majd egy szabó néninél is tanultam egy évig, ő ez a klasszikus értelembe vett varrónő volt, aki még az anyagra rajzolt, és itt minden csínját-bínját megtanultam a varrásnak. Ezután a Budapesti Divatiskolában végeztem, és végül jött a kemény munka.

Egyből a Sugarbirdnél kezdtél?
Nem, dolgoztam előtte más cégeknél, férfi ruhaterületen is, majd gyerekruhákat készítettem, de voltak magán munkáim is, terveztem szállodai egyenruhát, menyasszonyi ruhát méretre, szóval egyedül is próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy nem szeretek így dolgozni. Pont az a legfantasztikusabb itt, a Sugarbirdnél, hogy egy csapat része vagyok, összeszokottan, jól tudunk dolgozni, és ez ettől működik jól, én így gondolom.

A csapat nálatok nagyon fontos.
Így van. De nem úgy kell ezt elképzelni, mint egy multi céget, nem tréningeljük folyton magunkat, hanem a munka kovácsol össze. Szoros határidőkre dolgozunk, feszes a tempó, de ettől vagyunk egy jó csapat, hogy segítjük egymást.

Mi neked ebben az egészben betöltött pontos szereped? Mert ugye nagyon sokrétű a munkád.
Valóban. Tervezek is, de én nem nevesítem magam, nekem ez nem annyira fontos, én úgy érzem, hogy ezt a csapatot támogatom, ha nekem jó, akkor mindenkinek az. Minden területet próbálok felügyelni, de főként a gyártás a feladatom, ami azt jelenti, hogy van egy tervezőgárda, és az értékesítés, ami azt tudja eldönteni, hogy egy adott kollekció mennyire állja meg a helyét, mennyire eladható, gyártható. Nap mint nap döntéseket kell hozni, de ugyanakkor nagyon kreatív megállapítani, hogy egy adott kollekcióból melyik ruha lesz sikeres.

Ezt hogy tudjátok előre eldönteni?
Az évek és a rutin. Persze, ez utána látszik, és sokszor nem lehet előre tudni, de alapvetően tudjuk, hogy mely ruhák lesznek eladhatók. Nyilván van néha egy-egy mellélövés, de nem olyan gyakori, a kollégáim évek óta értékesítésben dolgoznak, és egyébként engem is érdekel nagyon a vevőink véleménye. Minél több információ birtokában vagyok, annál jobban tudok dönteni.

Mennyire vállaljátok a kockázatot?
Kell, nem lehetünk ennyire biztonsági játékosok, mert akkor megmaradunk egy szinten és nem fejlődünk. Sokszor előfordul, hogy van egy nagyon előremutató ruha, amiről azt gondoljuk, hogy nem fogják tudni megemészteni, és pont abból lesz egy sikerdarab. Kell egy idő, amíg beérik egy termék, ha valamelyik hazai vagy külföldi híresség esetleg felveszi, akkor onnantól kezdve van a ruhának egy élete.

Te kin szeretnéd látni legszívesebben a ruháidat?

Nekem nincsenek ilyen vágyaim, ha bárkihez eljut és felveszi, az öröm számomra, ahogy az is, ha valakin látom a televízióban, vagy az utcán.

Van-e kedvenc anyagod, mintád?

A Regina Love kollekciója, a laza pamutos áll a legközelebb hozzám.

Számodra milyen a Sugarbird lány?
Most elmentünk ebbe a mese irányba, amiért szinte csak a Disney-vel azonosították a márkát, de most próbálunk egy kicsit más felé is kitekinteni. Az új kollekciókra jellemzőek a nagy minták, a komponált nyomatok, amelyek nagyon különlegesek, aprólékosan megtervezettek. Érdekes változáson mentünk mi is keresztül, lehet azért, mert már idősebbek vagyunk, az igények másak lettek, de úgy gondolom, hogy a Sugarbird lány már nem is lány, hanem egy nő.

Most éppen min dolgoztok?

A tavaszi kollekciót tervezzük, de mindig van egy karácsonyi kollekciónk is, amin most erősen dolgozunk. De közben vannak az időszakos igények, amiket le kell reagálni a gyártásnál, most például jön a szalagavató periódus, amihez ugye kellenek szép estélyi ruhák. De hogy milyen lesz a tavaszi kollekció? Hát, még nagyon az elején vagyunk.

Hogy néz ki egy kollekció megtervezésének a folyamata?
Van az ötletelés, és a grafikusunk, aki mintákban gondolkozik egy pólóruhára rakja rá az ötleteket, és a végén lehet, hogy egy nagyon szexi, szűk ruha lesz. Inspirációkat gyűjtünk, meetingelünk, ilyenkor mindenki sziporkázik és jó dolgok sülnek ki. De általában bedobáljuk a közösbe az ötleteket, a grafikához keresünk fazont, és végül megfelelő anyagot. Majd ezt többször átbeszéljük, és minden szempontot figyelembe veszünk a kereskedelmi részleggel együtt. Addig gyúrjuk, ameddig a legjobbak maradnak fent. Érdekes, mert például kivettünk a Zsolnay kollekcióból egy ruhát, amit aztán valaki felvett, és terjengett a fotó az interneten, majd mindenki ezt a ruhát kereste. Nem gondoltuk volna az elején, hogy az egy top ruha lesz. Aztán, ha megvannak az ötletek, akkor lemintázzuk, kiszabjuk, és még egyszer átbeszéljük. Ezeknek egy része belekerül egy előrendelési katalógusba, és egy része pedig úgynevezett meglepetésruha, amiről mi döntjük el, hogy mennyit gyártunk le. Heti 15-20 fazonon dolgozunk, amiben van olyan, amit már szezonok óta gyártunk, de általában kétharmada mindig új.

Ez is abszolút jellemző a márkára, hogy nem mennek ki feltétlenül egyes darabok, ha lefutott a kollekció.
Igen, vannak nagy visszatérőink, amelyek már 3 éve is tartják magukat. Sokszor nem tudjuk egészen pontosan, hogy mi volt benne olyan nagy szám, és mégis annyira imádják.

Történt-e olyan, hogy valaki egy pár évvel ezelőtti darabot kért újra?
Mindig van ilyen. Ekkor mérlegelünk, mert nem mindig vezet az ilyesmi jóra. Meg kell több oldalról is vizsgálni, de van amikor megcsináljuk újra.

Mennyire működik a személyre szabás?
Főleg esküvőszezonban sokan megkeresnek, a nagy Sugarbird-rajongók elsősorban, ennek örülök, mert nagyon jó érzés, hogy a ruhánkban szeretne férjhez menni valaki, de nincs erre sajnos kapacitásunk. Olyankor szoktunk ilyesmit elvállalni, ha egy bizonyos meglévő fazont kér az illető más színben esetleg. Sajnálom, hogy erre egyébként nincs időnk. Nagy álmunk, hogy majd egyszer lesz egy ilyen kis műhely, ahol méretre szabjuk az extra kéréseket, de ehhez egy külön csapat kell. Ez gond is amúgy, mert nagyon kevés a jó szakember, hiába a rengeteg divattervezői képzés és iskola, a legtöbben kijönnek onnan, de még nagyon sokat kell tanulniuk. Nekem is kellett jó 10 év, mire azt mondhattam, hogy biztos kézzel nyúlok a munkához.

Hogyan töltődsz fel? Miből nyersz inspirációt?
Az utazások nagyon fel tudnak tölteni, és ilyenkor is nézegetem az embereket, akik jönnek-mennek, ez inspirál a leginkább.

És mit csinálsz, ha nem dolgozol vagy éppen nem inspirációt gyűjtesz?
A barátaimmal vagyok, szórakozom, szeretek eljárni fürdőkbe, van a családban több gyerek, velük is szívesen töltök időt, és bár nem vagyok nagy sportember, de próbálok egy kicsit futni-úszni. Amikor viszont nagy a hajtás és sok a munka, például egy kollekció lezárása előtt, akkor szinte semmi más nem fér bele az életembe. De nagyon fontosnak tartom, hogy az ember tudjon kikapcsolni, mert csak akkor lehet egy kreatív területen jót letenni az asztalra, ha az agyadat frissen tartod, és érnek olyan hatások, amiből lehet ihletet meríteni.

Hol látod magad 10 év múlva?

Én abszolút itt tervezem a jövőt, szeretném, ha minél sikeresebbek lennénk, ha terjeszkednénk még Európában, nem gondolkodom másban, ezt a csapatot szeretem, hiszen végülis mi építettük fel az egészet. Hédivel még 2000-ben ismerkedtünk össze egy korábbi munkahelyen, barátnők lettünk, és miután megalapította a céget, rá két évre rá én is csatlakoztam. Mi tényleg egy jó csapat vagyunk, szuperül tudunk együtt dolgozni, és a magánéletben is barátok vagyunk.