A rock esztétája nyit?

2009. január 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Varvatos Amerikában igazi sztártervező, olyan hírességek rajonganak ruháiért, mint Alice Cooper vagy a Franz Ferdinand legénysége. Kifejezetten férfiak számára készít laza, dögös és a rock n roll által ihletett kollekciókat. Varvatos pályáját a Polo Ralph Laurennél kezdte még 1983-ban, aztán egy rövid ideig a Calvin Klein férfikollekciójának fellendítésében segédkezett. Az egyedi ízlésű dizájner végül úgy döntött, hogy álmait csak egy önálló cég létrehozásával valósíthatja meg, saját márkájával 2000-ben debütált. A New Yorkban élő tervező még 14 éves korában lett a rockzene szerelmese, elmondása szerint azóta az volt a vágya, hogy olyan ruhákat készítsen a férfiak számára, amelyek hitelesen és ízlésesen közvetítik a rock n roll életérzést. Munkái nagy népszerűségnek örvendenek, és a sztárokat nem kell sokat győzködni, hogy részt vegyenek kampányaiban, idén például a legendás Janes Addiction egykori frontembere, Perry Farrell és a már említett skót zenekar, a Franz Ferdinand adja arcát és nevét legújabb kollekciójának hírveréséhez. Varvatos akkor robbant be végérvényesen, amikor 2003-ban kollaborált a Converse-szel, együttműködésük hatalmas üzleti siker volt. Az Amerikában már biztos pozíciót kivívott cég idén nagy fába szeretné vágni a fejszéjét, a tervező úgy gondolja, itt az idő, hogy nyissanak Európa és Ázsia felé is; szándékának komolyságát az is mutatja, hogy legújabb kollekcióját a szokásoktól eltérően nem New Yorkban, hanem Milánóban fogja bemutatni. Bár női ruhákat egyelőre nem készít, érdemes figyelni rá, összeállításai elképesztően lazák és dögösek. Saját bevallása szerint azért készíti kollekcióit, mert tudja, hogy minden férfiben lakozik egy igazi rockisten, csak elő kell csalogatni, és megmutatni a világnak. Nézd meg a http://www.johnvarvatos.com target=_blank>http://www.johnvarvatos.com

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)