A Prada egyedülálló módon vezette be a divatvilág első, „fenntartható” kölcsönét
A divat világában a Prada mindig is úttörőnek számított, de most egy kicsit másba is belevetette magát. A luxusmárka bevezette az első üzleti kölcsönét, ahol az éves kamatláb összekapcsolódik a fenntarthatósággal.
Ezeket láttad már?
Ahogy olvasható a The Fashion Law oldalán, kedden jelentették be, hogy egy öt évre szóló 50 millió eurós kölcsönt kaptak a Crédit Agricole Group-tól, akik a kamatlábat a fenntarthatóság sikere alapján fogják megállapítani. A meghatározó faktorok közé tartozik az üzleteik környezettudatossága, az alkalmazottaknak tartott oktató workshopok száma, valamint az újrahasznosított nylon használatának kiterjesztése. Utóbbira már egy kollekciójuk is épül, a Re-Nylon Prada, melyben óceáni hulladékból kinyert újrahasznosított anyagokat használnak.
Észveszejtő show keretein belül mutatta be az Intimissimi új kollekcióját
Észveszejtő show keretein belül mutatta be az Intimissimi új kollekcióját
A közleményben a csoport pénzügyi vezetője, Alessandra Cozzani elmondta, hogy ez az új kölcsönrendszer "bemutatja, hogy a fenntarthatóság egy kulcseleme a Prada Group fejlődésének és szervesen beépítették a stratégiájukba". Mivel az egész csoportra kiterjed, így a kisebb testvérmárkákra, a Miu Miura, a Church's-re és a Car Shoe-ra is érvényes.
Ugyan a Prada Group az első, akik ilyen kölcsönt kaptak, Mario Ortelli tanácsadó szerint egyre több márka fog hasonló megoldások után kutatni, hiszen más típusú cégeknél már alkalmaztak ilyet. Alberto Bezzi, a Credit Agricole Corporate and Investment Bank egyik bankárának elmondása alapján ez a lépés elengedhetetlen egy felelősségteljes növekedéshez.