A modell állapota rosszabbodott

Bár a kezelésektől testem kétszeresére duzzadt, tehát jelenleg nem képviselem a korábbi anorexiás énem, még is fáztam, reszkettem és a szokásos "falási kényszer", melyet mindig a hányás követ, kapott el. Őszintén szólva ördögi kör ez, melyből ekkor az egyetlen kiútként, az öngyilkosság foglalkoztatott.

Miután csak próbaidőre vagyok itthon, ezért azonnal a sürgősségi részlegre szállítottak. Két nővér kísérte minden léptem, értékeim leltárba vették, saját ruhám nem viselhettem, a zokogás és az álmatlanság volt legnagyobb ellenségem aznap éjszaka. Szörnyű dolog volt ezt átélni, segítségért kiáltottam, de hangom nem hallották. Amit tenni tudtak nem volt más, mint a szokásos dolgok, infúzió, gyógyszer stb.

Hatalmas szerencsémre reggel a kiváló orvosom jelent meg az ajtóban, aki egyből kézbe vette az irányítást. Már maga a jelenléte megnyugtatóan hatott, így megbeszéltük az előző este történteket. További két hét bent létet javasoltak, de saját felelősegemre édesanyám kíséretével elhagytam a kórházat.

Azóta is küzdök, és hasonló rohamok gyötörnek, de családi segítséggel, hittel és akarattal igyekszem legyőzni. Hisz muszáj. Egyetlen választásom van: a gyógyulás, és ezért küzdenem kell. Félek, egyszer majd mikor visszanézek, rájövök, elmulasztottam a legszebb éveim a bulimia árnyékában. Ez nem csupán étkezéskor jelentkezik, örökös belső harc, mintha önmagamnak üzentem volna háborút.